5p
A héten a benzin és a gázolaj is olcsóbb lett a mediterrán piacon. A forint árfolyama is kissé erősödött a a dollárhoz viszonyítva. Mit jelent ez a magyar autósoknak? Valószínű, hogy további, igen komoly üzemanyagár-csökkenés jöhet a kutakon, és még az is előfordulhat, hogy a dízelért többet kell adni, mint a benzinért. Itt a GKI szokásos, heti üzemanyagár-becslése.
A Mol-csoport első csehországi Mol töltőállomásának átadása Prágában 2015. május 5-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

A Brent spot kőolaj ára a héten 43-48 dollár között ingadozott, heti átlagban több mint egy dollárral, két és fél százalékkal csökkent az ár. A spot olajár hétfőn közel fél dollárral nőtt, s a hét többi napján ingadozásokkal csökkent. Az árcsökkenést a magas készletszint indukálta, pedig kedvező foglalkoztatási adatokat publikáltak az Egyesült Államokban. Néhány kisebb amerikai finomító jelezte, hogy csökkentik a feldolgozás mennyiségét. Két európai üzemanyag-szállítóhajó a New York-i kikötő előtt horgonyoz, mivel az árak és a készletek nem támogatják az értékesítést, s néhány európai szállítmányt a Mexikói-öbölhöz irányítottak. Európában a dízel készletszintje nőtt, de a benziné kicsit csökkent. Ez utóbbi sem támogatta az áremelkedést.

Mire számítanak a brókerek?

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 1,3 dollárral, közel 2,5 százalékkal csökkent ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajtőzsdei befektetések mennyisége (a csütörtöki statisztika szerint) 4 hónapos mélypontra süllyedt, a brókerek az éven túli határidőkben inkább bíznak. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten alig változott, Az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten 10 darabbal nőtt, az elemzők azt remélik, hogy már az emelkedő irányra kerül a fúrásszám. Európában a dízel készletszintje nőtt, de a benziné kicsit csökkent. Ez utóbbi sem támogatta az üzemanyagárakat, erős árcsökkenés volt az európai piacokon.

Az európai benzinpiacokon az árak a héten csütörtök kivételével minden nap csökkentek, egy hét alatt 50 dollárral csökkent a benzinár. A gázolaj ára egy hét alatt több mint 30 dollárral csökkent, az ár csütörtök kivételével a hét minden napján csökkent. A benzinexport területén erősödnek az értékesítési nehézségek, csökkennek a finomítói árrések. Az európai dízelimport a magas készletszint miatt nem emelkedik, s várhatóan júliusban mérséklődik.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva a július 4 - július 8-a közötti időszakban 6,7 százalékkal csökkent, az észak-nyugat-európai piacon 6 százalékos volt az árcsökkenés, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 7 százalékkal estek az árak. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 3,3 százalékkal, az észak-európai piacokon 3,8-3,5 százalékkal csökkentek az árak a megelőző hét átlagához képest.

Szépített a forint

A forint árfolyama a július 4 - július 8-i héten valamivel 285 Ft/dollár alatt ingadozott, nem egész egy forinttal kellett kevesebbet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. Az árfolyam a hét folyamán lassan erősödött, de lényegben véve megmaradt a múlt hét pénteki szinten. A forint-árfolyam az euróhoz viszonyítva ezen a héten egy hajszálnyit erősödött, a dollár is kicsit erősödött az euróval szemben. A forintárfolyam változása ezen a héten segítette a dollárban számított átlagos árak csökkenését. 

Literben és forintban

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 7 százalékos csökkenést mutatnak az árak, az NWE  piacon 6,5 százalékos, az ARA piacon 7,2 százalékos volt az árcsökkenés. A gázolajnál, a mediterrán piacon a forintban számított heti csökkenés 3,6 százalékos volt, az észak-európai piacokon 4,1-3,8 százalékkal csökkentek az árak forintban mérve.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében nagyobb, a gázolaj esetében kisebb mértékben lefelé mozgatták az árakat. A mediterrán piac szerint az ár forintban mérve 7-8 forinttal csökkent, de a többi piac árváltozása szerint is lehetőség van 6-9 forintos árcsökkentésre. A gázolaj forintban mért árai esetében az adatok szerint 4-6 forintos csökkentés lehetséges.

Olcsóbb lehet a benzin, mint a dízel

Hétfőn, július 11-én, a piaci változásokat figyelembe véve várhatóan 6-8 forintos, a gázolajnál 4-5 csökkentés lehetséges. Ha a változtatás megtörténik, akkor a dízel drágább lesz a benzinnél, legutóbb tavaly december elején volt ilyen helyzet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG