5p
Nemcsak az amerikai elnökválasztás, de a Szaúd-Arábia és Irán közötti vita, egy leállt üzemanyag-vezeték is komoly bizonytalanságot okozott a héten az olajpiacon. Mindeközben az olaj és a gázolaj ára is csökkent, a forint is szépen tudott erősödni a dollárhoz képest. Mire számíthatnak ezek után az autósok? Tényleg olcsóbb lesz a tankolás? Ha igen, ez minek köszönhető és mennyivel járunk majd jobban?
MTI Fotó: Illyés Tibor

A Brent spot kőolaj ára a héten 42-46 dollár között ingadozott, heti átlagban 4,2 dollárral, 9 százalékkal csökkent az ár. A spot olajár a hét folyamán minden nap csökkent. Az olajpiacra gyakorolt hírek főképp az OPEC kitermelés korlátozási terveivel kapcsolatosak. A november végi OPEC értekezletet előkészítő tárgyalások során ezen a héten nagyobb vita robbant ki Szaúd-Arábia és Irán képviselői között.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek. A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

A Reuters információi szerint Irán nem volt hajlandó elfogadni a kitermelése szintjére vonatkozó adatokat, s nem volt hajlandó semmilyen befagyasztást elfogadni, szigorúan ragaszkodik a 4,2 millió hordó/nap kitermelési szint eléréséhez. A szaúdi képviselő kijelentette, hogy Szaúd-Arábia a jelenlegi 10,7 millió hordó/nap kitermelési szintjét könnyedén fel tudja vinni 11-re, vagy akár 12 millió hordóra, ezzel fokozná az amúgy is meglevő kínálati többletet, amely árcsökkenéshez vezethetne.

Félelem az elnökválasztástól

A fenti vita, de főképp az egyezség hiánya miatt süllyedt az olajár az idei augusztusi igen alacsony értékekre. Az árcsökkenés másik oka, hogy az Egyesült Államok olajkészletei igen jelentős emelkedést mutattak az új adatok szerint, s ezt a hatást kiegészítette az is, hogy a pénzügyi befektetők jelentősen csökkentették a hosszabb távú olajárakba való befektetéseiket. Pénzügyi elemzők szerint ez a közelgő amerikai választásokkal kapcsolatos elsősorban, s nem az olajpiaci bizonytalanságokkal.  Szintén elősegítette az árak csökkenését, hogy az elmúlt 23 hétből 20 alkalommal emelkedett az amerikai kőolajfúrások mennyisége, a múlt héten kilenc fúrással növekedett, s elérte a 450 darabos szintet.

Mehet-e felfele?

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 3,4 dollárral, 7 százalékkal csökkent ezen a héten. Az idei év negyedik negyedévére vonatkozó határidős árak most 46 dollár körül változnak, ez jelenleg azt jelzi, hogy január elejétől marad az üzemanyagok megemelt jövedéki adója. A számításokhoz az is hozzátartozik, hogy a spot Brent ár októberi átlaga még nem érte el az 50 dollárt. Természetesen itt még sok változás jöhet, az OPEC meglepheti az olajpiacot egy egyezséggel, amely decemberre jócskán 50 dollár fölé tolhatja az árakat.

Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten 1,5 dollárra emelkedett, mivel a határidős Brent ára kevésbé csökkent, mint a határidős WTI átlagos ára.

Rengeteg a bizonytalanság

Az üzemanyagpiacokon, elsősorban a benzin piacán jelentős ingadozásokat okozott, hogy robbanás miatt az Egyesült Államokban ismét leállt a Colonial üzemanyag-vezeték, amely a Mexikói-öböltől viszi a finomított termékeket az észak-keleti partokhoz. Ez azonnali benzin áremelkedést okozott, s az európai kereskedők azonnal exportálni kezdtek, amely megemelte az árakat. A hét folyamán többször is eltolták a vezeték megnyitását, ez további ingadozásokat okozott a benzin árában, de a változások a dízelt nem érintették, mivel azt a vezeték-ágat hamar újranyitották.

Jobb lett a forintunk

A forint 2 százalékkal erősödött a dollárhoz képest, a dollár árfolyam 277,7 forint körül ingadozott. A megelőző héthez viszonyítva ezen a héten közel 5,5 forinttal kellett kevesebbet adni egy dollárért. A dollárban kifejezett üzemanyagpiaci árcsökkenést a forint erősödése tovább növelte. A forint-dollár árfolyam erősödése egyrészt a dollár euróhoz viszonyított gyengüléséből fakad, másrészt a forint is erősödött az euróhoz viszonyítva.

Literben és forintban

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, az európai piacokon 3,6-6,7 százalékos árcsökkenés mutatható ki, a gázolajnál a heti átlagok szerint forintban számolva 8,5-9 százalékos volt az árak esése.

A heti átlagos árváltozások alapján a benzin 6-8, a gázolaj esetében 10-11 forintos csökkenés jelentkezett. Mivel a pénteken 2 forintos benzin és 3 forintos gázolaj árcsökkenés már megtörtént, ezért várhatóan hétfőn, november 7-én, további 4 forint körüli benzin és 6-7 forint közötti gázolaj-árcsökkentés lehetséges - véli a GKI.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG