3p
Ahogy egyre durvul a háború a taxisok réme és az európai hatóságok között, úgy próbál mindenki borsot törni a másik orra alá.

Most éppen Franciaországban született egy olyan törvény, amely ellehetetlenítené a közösségi autózást kínáló amerikai vállalatot.

A francia Alkotmánytanács határozata alapján ugyanis minden taxi- és magánsofőr köteles az egyes fuvarok után visszatérni a "bázisra" vagy leállni egy parkolóban, és ott megvárni az új ügyfeleket, vagy a megrendelést.

Az Uber szempontjából ez azért problémás, mert egy mobilapplikáción keresztül folyik a megrendelések lebonyolítása, így bázis nincs és a kiegészítő jövedelemre vágyó magánsofőrök sem állnak le gyakran, új fuvarra várva. A francia taxisok szerint az Uberesek végre "nem rohangálhatnak illegálisan az autópályán, kuncsaftra várva".

Három az egyhez

Korábban London polgármester szorgalmazta, hogy vezessenek be létszámstopot, mivel egy londoni taxisra lassan három Uberes jut.

Itthon lesújtott a törvény ökle

Magyarországon Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter esett neki az itthon is működő szolgáltatásnak, miután a taxisok többször is felhívták a figyelmet a cég illegális piaci előnyére - amelyből a kedvező árak is származnak - az adóelkerülésre.

Ezzel fogták meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei az összes vizsgált budapesti Uberest: mivel az egész fizetési tranzakció a mobilapplikáción keresztül zajlik, számlát nem tudtak adni, így akár 200 ezer forintos büntetésre is számíthatnak a sofőrök, akik közül bizonyára sokan kétszer is meggondolják, hogy autóba ülnek-e az techcég pénzéért.

Nem csak Európában

Az Uber szinte mindenhol kiveri az engedélyeztetett taxisoknál a biztosítékot: Mexikóvárosban épp a napokban zárták le a sárgaautósok az utakat, követelve a hatóságoktól, hogy számoljanak le a világ második legértékesebb startupjával, hiába: a nap végeztével a Twitteren  leginkább használt hastag egyike a a #TwitterStays volt, míg a kegyelemdöfést az vitte be, hogy az Uber felajánlott a 300 ezer regisztrált felhasználójának két ingyenes utat.

Kína fejlesztene

Az Uber megannyi riválisa közül a legfrissebb Kína Kanton városában alakult: miután kitiltották a városból a San Francisco-i céget, elindították a saját, önkormányzati szolgáltatásukat, amely ugyanazon az alapon működik, mint az Uber, azt leszámítva, hogy négy taxitársasággal dolgoznak együtt magánemberek helyett.

Az Uber sem fehér bárány?

A cég megérkezésekor a kommunikáció egyik fő üzenete az volt, hogy az Uber segít a munkahelyteremtésben. Na, ehhez képest a múlt héten kiszúrták Pittsburghben, hogy sofőr nélküli autókat tesztelnek. Már februárban volt arról szó, hogy elkezdik vizsgálni ezt a szállítási módszert és létrehoznak ehhez egy kutatócsoportot.

Pénz? Az van

A The Wall Street Journal értesülései szerint annyira megy a bolt a botrányok ellenére, hogy hamarosan egy egymilliárd dolláros hitelkeretet kaphatnak partnerektől, amely elemzők szerint a elsődleges részvénykibocsátás egyik jele a cég esetében. Az Ubert nagyjából 41 milliárd dollárra értékelik piaci elemzők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
Vásárló Olcsóbb lett a tankolás szerda reggelre, de van egy rossz hírünk
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 10:44
A következő napokban viszont nem várható további árcsökkenés.
Vásárló Mit üzen egy jó ajándék?
Márkázott tartalom | 2025. december 13. 10:34
Az ajándékozás elsőre egyszerű gesztusnak tűnik, valójában azonban jóval többről szól, mint egy tárgy átadásáról. Egy ajándék mindig üzenetet hordoz: figyelmet, elismerést, kapcsolatot vagy éppen státuszt. Éppen ezért nem mindegy, mit, mikor és kinek adunk. Különösen akkor, ha üzleti vagy hivatalos közegben történik az ajándékozás.
Vásárló Döntött az EU: ezt megemlegeti, aki rendszeresen rendel külföldről
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 16:25
Jön a kötelező vám a kis értékű csomagokra.
Vásárló Érdemes lesz elővenni a töltőpisztolyt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 11:05
Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken. A benziné jobban.
Vásárló Tegyél a kosaradba egy kis gondoskodást! – Indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
PR | 2025. december 11. 13:27
Idén karácsonykor is több ezer rászoruló ember ünnepe válhat szebbé, ha csatlakozol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tartósélelmiszer-adomány gyűjtéséhez. 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes személyesen várja a vásárlók felajánlásait a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.
Vásárló Táncra perdülhetnek az autósok – itt vannak az új üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2025. december 10. 11:42
Csütörtökön mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken.
Vásárló Csak összehozta a kormány: másfél éve nem láttunk ilyet a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. december 8. 05:46
Hogy milyen áron, azt még nem tudhatjuk biztosan, de összejött az éves szintű élelmiszerár-csökkenés: annyi termék került be az árrésstop hatálya alá, hogy idén decemberben olcsóbban vásárolhatunk be a hipermarketekben, mint tavaly. Bezuhant a sertésmájas ára, a kávé és az alkohol viszont nagyot drágult. 
Vásárló Outdoor életmód – merész vállalkozás és divat találkozása
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:21
Gondoltál már arra, hogy mitől válik egy márka ikonikussá a szabadtéri világban? A szabadidős életmód iránti növekvő lelkesedés nemcsak a természet szerelmeseinek körében terjed, hanem divatirányzatként is egyre hangsúlyosabban van jelen.
Vásárló Miért választják egyre többen a prémium magánegészségügyet?
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 14:12
Az elmúlt években látványosan megváltozott, hogyan gondolkodnak az emberek az egészségügyi szolgáltatásokról. Egyre többen szeretnének gyors, kiszámítható, átlátható és magas színvonalú ellátást kapni, lehetőleg olyan környezetben, ahol a páciens valódi partnerként jelenik meg. A prémium magánegészségügy népszerűsége éppen ezért nő: nem csupán szolgáltatást nyújt, hanem komplex élményt, amelyben a figyelem, a kényelem és a szakértelem egyaránt kiemelt szerepet kap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG