4p
Márciusban csúcsra ért a havi nagybevásárlás ára a hazai hipermarketekben, innen azonban a következő hónapban lejjebb került az árszínvonal - legfrissebb felmérésünkben pedig ismét árcsökkenésről számolhatunk be.

Ahogy már több mint 10 éve minden hónapban, ezúttal is végigjártuk három hazai hipermarket-lánc egy-egy egységét, hogy megnézzük, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára. Az eredmény: a márciusi csúcsdöntés óta lassan csorog lefelé az ár, májusban az előző hónaphoz képest közel 2 százalékot csökkent az átlagár, a tavalyinál pedig 38 forinttal (0,2 százalékkal) alacsonyabb lett a számla végösszege.

Az Auchan, az Interspar és a Tesco is olcsóbban adta az élelmiszerkosarunkat májusban, mint áprilisban. A legnagyobb havi árcsökkenést az Intersparban mértük, őket szorosan az Auchan követte. A tavalyihoz képest a Tesco és az Interspar is engedett az árakból, az Auchanban viszont áremelést mértünk. Összességében így alaposan összerázódott a mezőny: a legolcsóbb és a legdrágább kosár között mindössze 686 forint a különbség, alig 3,6 százalék. Az Auchan visszavette a vezetést a Tescótól, az Interspar pedig nagyon felzárkózott.

Az ezúttal legolcsóbbnak bizonyuló Auchanban is hajszállal 18 ezer forint fölött maradt a kosár ellenértéke, a havi átlagár pedig 18 341 forint lett. Megúszhatnánk persze 17 ezer forint alatt (egész pontosan 16 556 forintból) is a nagybevásárlást ugyanezekkel a termékekkel, ehhez azonban mindent ott kellene megvennünk, ahol azt a legolcsóbban adják - ez pedig elég macerás dolog lenne.

Mi drágult és mi lett olcsóbb?

Kisebb árelmozdulást minden terméknél mértünk, komolyabb, 10 százalékot meghaladó változással azonban az előző hónaphoz képest csak 4 termék esetében találkoztunk: a száraztésztát 15, a krumplit pedig közel 20 százalékkal drágábban adták most, mint egy hónapja (a gránátos kocka rajongóinak nagy bánatára), egyes felvágottak, májasok esetében viszont nagyjából ugyanekkora csökkenést mértünk.

Éves viszonylatban már nagyobb mozgolódást láttunk: a sajt drágult a legtöbbet (+35%), illetve a rizs (+27%), de 10 százaléknál nagyobb éves áremelkedést mértünk a chips, a cukor, a joghurt, a tejföl, egyes üdítők és ásványvizek esetében. Az áfacsökkentésnek köszönhetően sokkal olcsóbb viszont a csirkemellfilé (-28%), mint egy éve és 10 százaléknál nagyobbat csökkent a májas, a csokoládé, a banán és a tojás ára egy év alatt.

Havi legolcsóbbak

Ha már ott jártunk, megnéztük, hol adják a legolcsóbban a hónap sláger-zöldségét, a spárgát: a félkilós, hazai termesztésű csomag a Tesco akciójában mindössze 499 forint volt, fehér és zöld változatban is. Az Auchan 569-ért adta a magya spárga félkilóját, az Interspar pedig 899 forintért. Hogy mire kell figyelni a spárga főzésénél, mi a különbség a zöld és a fehér között, és milyen furcsa mellékhatása van ennek a zöldségnek, azt korábbi cikkünkben szedtük össze >>

Fotó: Privátbankár.hu / Valkai Nikoletta

Aki a spárgakrémlevest fürjtojással dobná fel, az az Intersparban 15 darabot 499 forintért is megvehet - ennyiért hazai termelésű, ketreces tartásból származó terméket vehetünk. Az Auchan ugyanezt 549 forintért adta ottjártunkkor, a Tescóban pedig nem volt fürjtojás.

A családok legifjabb tagjaira gondolva körülnéztünk a bébiételek körül is: a Tescóban a Dinky márkáju, EU-ból származó bébiétel kilónként már 1047 forintos áron is megkapható, ennyiért krumplifőzeléket (spenótos, répás vagy natúr változatban) vagy sütőtököt (répával vagy magában) ehet a gyerek. Az Intersparban a cseh Hamanek kilónként 1363 forint, és már hús is van benne (burgonya csirkével és zöldséggel). Az Auchanban az Univer termékei 11 féle ízben 1404 forintos kilónkénti áron voltak kaphatóak.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
Vásárló Közös megegyezéses válás: gyors és konfliktusmentes út a különváláshoz
Márkázott tartalom | 2026. május 30. 12:00
A válások során sok pár találkozik azzal a dilemmával, hogy békés úton, közösen egyezve bontják fel a házasságukat, vagy inkább peres útra terelik az ügyet. Az első lehetőség számos előnyt hordoz magában, amit érdemes alaposan megfontolni. Az utóbbi években a közös megegyezéses válás egyre népszerűbbé vált, nem véletlenül. De mi áll ennek a trendnek a hátterében?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG