3p
Rengeteg a felelőtlen szülő Romániában.

Romániában 225 ezerre tehető azoknak a 9 hónapot betöltött, de 9 évesnél fiatalabb gyerekeknek a száma, akiket nem oltottak be kanyaró ellen - jelentette az Agerpres hírügynökség az egészségügyi minisztérium jelentését ismertetve.

2300 kanyarógócpont

A kanyarójárvány további terjedése érdekében megyei szinten létrehozott bizottságok csaknem 2300 olyan települést azonosítottak országszerte, ahol fennáll a kanyarógócpontok kialakulásának kockázata. A szaktárca szerint többnyire romák lakta településekről van szó, ahol nincsenek háziorvosok. Ezeken a településeken oltási központokat létesítenek. Országszerte mintegy ezer ilyen központ alakul, amelyekben 1929 orvos és 2080 egészségügyi asszisztens lát el szolgálatot.

A járvány a Kolozs és Beszterce megyei roma közösségekből indult, ahova a vírus korábban Olaszországban és más nyugat-európai országokban már azonosított törzse okozott fertőzést.

A minisztérium jelentése rávilágít az országos oltási program néhány gyenge pontjára is. Ezek közé sorolja, hogy nem létezik tartalékkészlet járványok esetére, és hogy nem különítenek el költségvetést a közbelépésre vészhelyzeteken, hogy nincs ilyen helyzetekre felkészített személyzet, sem egységes eljárás, amely ilyenkor alkalmazandó.

Menesztett tisztiorvosok

Florian Bogod egészségügyi miniszter - akinek két hete egy kormányülésen Mihai Tudose miniszterelnök a sajtó jelenlétében adott ultimátumot a kanyarójárvány elleni hatékonyabb fellépésre és a lakosság átoltottsági szintjének növelésére - öt olyan megye tisztifőorvosának leváltását kérte, ahol a gyerekek fele sem kapta meg a kanyaró elleni oltást.

"Az a szülő, amelyik elutasítja az oltást, gyermeke életét veszélyezteti. Amikor egy szülő valójában halálra ítéli gyermekét, nem tudom, milyen mértékben lehet még szülői jogokról beszélni" - jelentette ki Tudose. A kormányfő ultimátuma nyomán az egészségügyi hatóságok országos médiakampányt indítottak, amelyben arra bíztatják a szülőket, hogy oltassák be gyermekeiket.

Már 32-en meghaltakRomániában eddig országszerte 8246 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta, közülük több mint hatezren idén kapták el a kórt. A járvány az ország teljes  területére kiterjed, és eddig 32 halálos áldozatot követelt. A legtöbben Románia nyugati megyéiben kapták el a kanyarót: Temes, Krassó-Szörény és Arad megyében is meghaladja az ezret a kanyarós megbetegedések száma. Romániában továbbra is terjed a kanyaró: az utóbbi időszakban is hetente két-háromszáz új kanyarós megbetegedést jelentenek az egészségügyi hatóságok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG