3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, míg az üzemanyagok és a háztartási energia ára csökkent.

Egy év alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 1,4 százalékkal emelkedett, ezen belül nőtt többek között az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, a friss zöldség, gyümölcs (16,7%), a tojás (5,9%) és az étolaj (4,7%) ára. Csökkent a cukor (15,4%), a tej (8%), a sajt (6,1%), valamint a liszt (5,9%) ára. A szeszes italok, dohányáruk 3,6 százalékkal drágultak.

A szolgáltatásokért átlagosan 1,9 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az üdülési szolgáltatások ára 4,7 százalékkal nőtt. Kisebb mértékben drágultak a tartós fogyasztási cikkek (0,8%) és a ruházkodási cikkek (0,1%) is. Az egyéb cikkekért (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) 2,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 7,3 százalékkal csökkent. A háztartási energia ára átlagosan 2,7 százalékkal mérséklődött, ezen belül az elektromos energiáé 5,7, a távfűtésé 3,4 százalékkal.

Májushoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára nem változott. Ezen belül, drágult az étolaj (2,3%), a kenyér (0,6%) és 0,4 százalékkal többet kellett fizetni az idényáras élelmiszerekért (burgonya, friss zöldség, gyümölcs). Csökkent a cukor (2,7%), a tej (2,2%), valamint a tojás (1,6%) ára. 

A legnagyobb mértékben, 0,8 százalékkal az egyéb cikkek drágultak, ezen belül a járműüzemanyagokért 1,6 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 0,3 százalékkal drágultak. A szolgáltatások, a tartós fogyasztási cikkek és a háztartási energia ára nem változott. A ruházkodási cikkekért 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Pont ezt várták

Londoni elemzők arra számítottak, hogy 0,6-0,7 százalékos éves inflációt mér júniusban Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal, és arra számítanak, hogy a későbbiekben markánsabban nő az áremelkedés üteme a várható a belépő bázishatások miatt. A City elemzői közössége ugyanakkor ennek ellenére sem számol a magyar monetáris politika szigorításával a belátható előrejelzési távlaton belül.

A májusi és júniusi árugrás után ismét áremelkedést mértünk a Privátbankár Árkosár felmérésé során a hipermarketekben. Júniushoz és tavaly júliushoz képest is emelkedtek az árak. Míg előző hónapban a krumpli, most az alma ára ugrott meg jelentősen, de a szeszesitalért és a tejfölért is jóval többet kell fizetni, mint tavaly ilyenkor. Részletek >>

Májusban jött a meglepetés

Májusban 0,5 százalékos volt az infláció a múlt év azonos hónapjával összehasonlítva, amivel véget ért a fogyasztói árak nyolc hónapja tartó csökkenése. Az előző hónaphoz viszonyítva az árak negyedik hónapja emelkedtek, májusban 0,7 százalékkal. Az index alakulása az év eleje óta fokozatosan közelített a pozitív tartomány felé, azonban a májusi adat az elemzőket is meglepte, kisebb mértékű fogyasztói áremelkedésre számítottak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló Hogyan segíthet az SMS küldés vállalkozásunk fejlesztésében?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 11:02
A mobiltechnológia térnyerése az elmúlt években drámai módon átalakította az üzleti kommunikációt. Az SMS küldés az egyik leghatékonyabb módszer, amely új utakat nyit meg az üzleti életben. Manapság a mobiltelefon az emberek állandó kísérője, így az azonnali üzenetek célzottan érik el a közönséget, internetkapcsolat nélkül is.
Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG