2p
Nagyon gyorsan szorulnak vissza a használt dízelautók a hazai autópiacokon.

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a dízelautók kora leáldozott: míg Nyugat-Európában egyre több városból tiltják ki őket, Magyarországon szintén évek óta csökkenő tendencia mutatkozik a keresletben. Míg 2013-ban az importált használt autók kétharmada tartozott ebbe a kategóriába, addig tavaly a behozott járműveknek már kevesebb mint fele működött gázolajjal, ezt közölte a Jóautók.hu a Privátbankár.hu-val. Mindeközben a forgalomba helyezett új autók között a dízelüzeműek aránya 46-ról 32 százalékra csökkent.

Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója szerint a vásárlók kockázatokból fakadó hozzáállását vélhetően az sem fogja komolyan megingatni, hogy a németországi intézkedések előbb-utóbb 10-15 százaléknyi árcsökkenést okozhatnak ennél a járműfajtánál. Így attól sem kell tartani, hogy a behajtási korlátozások miatt olcsóbbá váló idősebb német dízelautók elöntik az országot.

Árérzékenyek vagyunk, de nem annyira

Korábban a hazai vásárlók a kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást tartották az autófenntartás legfontosabb paraméterének, ám mostanra az autóvásárlók szélesebb körében is tudatosultak a kockázatok: a magasabb szervizköltségek mellett a kilométeróra-tekerés gyakorisága is magasabb lehet ebben a körben, ami abból adódik, hogy a dízelautók futásteljesítménye átlagosan magasabb, mint a benzineseké, magyarázta a szakértő. Ezért, bár bizonyára lesznek olyan árérzékeny vásárlók, akik lehetőséget fognak látni a használt dízelautók árának csökkenésében, jelentős változást ez a jelenleg zajló folyamatokhoz képest nem okoz majd.

A vásárlók preferenciáit jól mutatják a Jóautók.hu keresési statisztikái is. Az elmúlt félév során indított kereséseknek csupán 21 százaléka irányult dízel személyautókra, a benzines keresések aránya ennek háromszorosa volt. Azonban míg a korábbi években a dízelhajtás népszerűségének hanyatlása egyértelműen a benzines keresletet növelte, ma már az alternatív hajtású járművek is komoly vonzerőt jelentenek a dízelautóktól elpártolók egy része számára. A keresések 11 százaléka ugyanis már hibrid, további 6 százalékuk elektromos autókra vonatkozott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
Vásárló Összefüggést találtak a fiatal felnőttek vastagbélrákja és a biológiai életkor között
Natív tartalom | 2025. november 12. 14:05
Az 50 év alatti vastagbélrákok emelkedése új megvilágításba helyezi a megelőzést – a biológiai életkor lehet a korai felismerés kulcsa.
Vásárló Teszt Plussz Magazin: ezek a legjobb vezeték nélküli állóporszívók
Márkázott tartalom | 2025. november 12. 10:25
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.
Vásárló Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. november 10. 05:42
Az előző hónaphoz képest régen látott mértékű árcsökkenést talált a legfrissebb Privátbankár Árkosár-felmérés a hipermarketekben. Éves szinten persze nőttek az árak, de a drágulás több mint egyéves mélypontra fékezett. Az árrésstop mégis maradt – ennek már csak politikai okai lehetnek, szakmaiak nem. Novemberi felmérésünk során lehet, hogy láttuk az ország utolsó szögletes trappistáját is.
Vásárló Hogyan érd el a Z generációt a közösségi médiában?
Márkázott tartalom | 2025. november 4. 10:15
Az online platformok terén a Z generáció egyedi szereppel bír; ők azok a digitális bennszülöttek, akik gyakorlatilag már az online térben nőttek fel. 
Vásárló A fehérborok gyöngyszeme
Márkázott tartalom | 2025. november 3. 13:50
A Sauvignon Blanc, a világ egyik legkedveltebb fehérborfajtája, igazi élvezet azoknak, akik szeretik a friss és élénk savakkal teli italokat. Ez a borfajta rendkívüli karakterrel rendelkezik, ízével a citrusos, zöldfűszeres aromák uralják az összhatást. Nem véletlen, hogy sokak szívébe belopja magát ez a fehérbor: kombinálja a könnyedséget és az intenzív ízeket. Képzeld el, hogy egy forró nyári délutánt egy hűvösen behűtött pohár Sauvignon Blanc társaságában töltesz el. Nem hangzik csábítóan?
Vásárló Stresszmentes költözés: amit tudni érdemes
Márkázott tartalom | 2025. november 3. 10:03
Sokan, akik költözés előtt állnak, gyakran úgy érzik, hogy az új élet kezdete rengeteg teendővel jár. A költözés számos embernek okoz stresszt, hiszen a feladatok sokasága és a megszokott életterek áthelyezése kimerítő feladat. Elgondolkodott már azon, hogyan lehetne ezt a folyamatot egyszerűbbé tenni? Ebben a cikkben néhány hasznos tanáccsal és stratégiával nyújtunk segítséget a precíz és gördülékeny költözés lebonyolításához.
Vásárló Lépj be a pedagógia világába: új karrierlehetőségeket kínáló képzés
Márkázott tartalom | 2025. november 2. 10:26
A pedagógiai asszisztensek munkája sokrétű feladatokkal jár, amelyeket fontos jól elvégezni. Ezek a szakemberek az oktatási- és nevelési intézmények elengedhetetlen részei, akik a pedagógusokkal karöltve segítik a gyerekek fejlődését.
Vásárló Hogyan történik a hajbeültetés?
Márkázott tartalom | 2025. november 1. 11:24
Sajnos sokan küzdenek a kopaszodással, van, hogy már viszonylag fiatalon jelentkeznek a “tünetek”. Szerencsére már van megoldás, a hajbeültetés sok ember számára jelent hosszú távú alternatívát. Egy ilyen beavatkozás azonban nem rövid idő, felkészülésre van szükség és jobb, ha a teljes napunkat szabaddá tesszük.
Vásárló Egészséges haj – a magabiztosság természetes forrása
Márkázott tartalom | 2025. október 30. 11:39
A hajunk sokkal többet jelent egyszerű megjelenésnél. Önbizalmat ad, tükrözi egészségünket és befolyásolja azt, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Nem véletlen, hogy a hajvesztés vagy a fejbőrproblémák komoly lelki terhet jelenthetnek.  Szerencsére ma már léteznek olyan korszerű megoldások, amelyekkel visszanyerhető a természetes, egészséges hajkorona.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG