Közreadta szokásos riportját az OECD Magyarországról, melyben az előző évekhez hasonló ajánlásokat tesz velünk kapcsolatban. A párizsi székhelyű szervezet kétévente ad ki jelentést Magyarországról és ajánlásokat is megfogalmaz.
Vagyon- és energiaadó kellene
A nemzetközi szervezet szerint a munkaerőpiacra akkor lehetne még több aktívat bevonni, ha a kisebb keresetűeknél csökkenne a Magyarországon amúgy is magas adóék (vagyis az, hogy a teljes munkaerőköltség mekkora hányadát vonja el az állam). Az egykulcsos adó bevezetése 2011-ben ugyan csökkentette ezt, de az adójóváírás kivezetése miatt a kevesebbet keresőknél az adóék megint nőtt tavaly. Egy gyermek nélküli átlagos keresetű munkavállaló esetében az állami elvonás majd' 50%-os, ami az OECD tagállamok között a 3. legmagasabb érték, ugyanez a szám két kereső és két gyermek esetén már csak 37,7%, ami a családi adókedvezmény miatt alacsonyabb.
Az OECD azt tanácsolja, hogy az adójóváírás rendszerét újra be kellene vezetni Magyarországon, miközben a szociális hozzájárulás mértékét csökkenteni kellene, így támogatva az alacsonyabb keresetűeket. Ezt a költségvetésben a vagyonosabb rétegekre kivetett vagyon (ingatlan) - és energiaadóval kellene kiegyenlíteni. A jelentés kiemeli, hogy a kormány megvalósította végül az egykulcsos jövedelemadót és munkahelyvédelmi akciótervet indított.
Adózzanak a nyugdíjak!
Nem enged a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos elképzeléseiből az OECD, a szervezet elismeri, hogy a korengedményes nyugdíjak szűkítésében a kormány engedményeket ért el, de a nők és a közszolgák esetében további lépések szükségesek. Az OECD ismét felvetette, hogy a magyarországi nyugdíjakat jövedelemadóval kellene megterhelni, így biztosítható lenne a nyugdíjkassza hosszútávú fenntarthatósága.
A foglalkoztatást illetően a szervezet üdvözölte, hogy a közszféra hatékonyságát sikerült növelni, ezzel párhuzamosan pedig sikerült annak létszámát is csökkenteni, csakhogy ennek pozitív hatását kioltja a közmunka-programban foglalkoztatottak magas száma. A szervezet szerint a közszféra hatékonyság növelés jó úton van, folytatni kellene, az önkormányzati rendszer átalakítása szerintük például jó lépés volt.
Ne az állam mondja meg, mi mennyibe kerül
Az OECD ugyan sok új adót el tudna képzelni, de szerinte a vállalkozásbarát környezet kialakításához csökkenteni kellene a bankok már meglévő és igen magas közterheit (tranzakciós illeték) és a közszolgáltató cégek is alaposan meg vannak adóztatva, ebből is lehetne faragni. A szervezet szerint kívánatos volna, ha az állam szerepe az ármegállapításban nem lenne ennyire hangsúlyos.
Az OECD szakemberei szerint kedvezően alakította át a keretszámokat a munkaerőpiaci igényekhez a kabinet az elmúlt két évben, de ezen még mindig van, mit javítani. A felsőoktatásba így is egyre kevesebb forrás jut, miközben a felsőfokú végzettséggel és a szakképzettséggel rendelkezők aránya Magyarországon alacsony, még akkor is igaz ez, ha a szakképzés rendszerének átalakítása jó irányba indult el.
Összességében a szervezet álláspontja az, hogy a növekedés beindítása előtt ugyanazok a kihívások vannak Magyarországon, mint két éve.
Az OECD szerint az adóék nagyon magas nálunk, vissza kellene hozni az adójóváírást, extra adókat pedig gazdag magánszemélyekre kellene kiróni.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
21 perce
-
Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
körülbelül 1 órája
-
Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
körülbelül 1 órája
-
Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
2 órája
-
Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
2 órája
-
Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
2 órája
-
Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
3 órája
Mfor.hu Top24
- Ennyi forintot kell most adni egyetlen euróért
- Mi lesz a Wekerle Plusz-hitellel szakítás után?
- Surányi György: Egyetlen percig sem voltam részese a hálózatnak
- Mihez kezd Rogán Antal örökségével a Tisza-kormány?
- Váratlan bejelentést tett a Revolut
- Maderiai nyugdíjas évekre készül Nyerges Zsolt?
- Nagyon rég volt ennyire olcsó a benzines tankolás
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Az érintett gépeket átvizsgálják.
21 perce
Makro / Külgazdaság
Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Igazából a hatékonyság számít.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
10 millió forintos bírságot kockáztatnak a cégek, ha lemaradnak a novemberi adóhatáridőről
13:32
-
Hatalmas közpénz ment el, érdemi eredmény nélkül – megszüntetik az Élelmiszermentő Központot
12:31
-
Romlik a jogállamiság helyzete Európában
11:56
-
Azt hisszük, rengeteg vizünk van, de óriási bajban lehet Magyarország
11:39
-
Történelmi csúcson a Magyar Telekom
11:18
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
2026. november 4. 18:28
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
2026. november 4. 15:21
-
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
2026. november 4. 16:27


