5p
Rég nem látott jelenség ütötte fel a fejét a lakossági megtakarítások területén októberben, a befektetési alapokba, állampapírokba és bankbetétekbe egyszerre érkeztek friss pénzek, nem egymás rovására bővültek. Méghozzá nem is kevés, 165 milliárd forint. Novemberben is elhelyeztek 78,5 milliárdot az alapokban, a megdrágult devizákat azonban inkább átváltották.

Az októberi értéknél alacsonyabb, de a szeptemberi vagy a nyári hónapok adatainál magasabb összeget, 67,5 milliárd forintot helyeztek el befektetési alapokban novemberben a befektetők.  (Októberben 108, szeptemberben 38, augusztusban 63 milliárd forint érkezett.) Emellett 21,4 milliárd forintnyi hozamuk keletkezett a befektetési jegyek árfolyam-változásán is.

Spekulálnak, devizázgatnak

Mintha novemberben el is adta volna a lakosság az októberben olcsón vásárolt deviza egy részét: míg ugyanis az előző hónapban feltűnően nagy összeget, 44 milliárd forintot fektettek dollárban és euróban jegyzett alapokba, addig novemberben 13 milliárd forintot vontak ki onnét. Miközben ennyi tőke távozott a két fő devizában jegyzett befektetési jegyekből, forintban 78,5 milliárdot helyeztek el.

 

A jelenség logikus, mivel októberben 292 forint körül is volt az euró, ami több hónapos mélypont volt, november utolsó napján viszont ismét elérte a 300 forintot. Ismét jelentkezik az, amit már többször megfigyeltünk, hogy erős forintnál devizát vesznek, gyengébb forintnál eladnak a polgárok. (Jótékonyan hozzájárulva ezzel a forint stabilitásához.)

Azóta egyébként még jobban felment az euró, így másfél hónap alatt mintegy három százalékot lehetett nyerni rajta, ha középárfolyamon vagy ahhoz közel tudott valaki adni-venni. Jelenleg ez majdnem egy egész éves kamatnak felel meg,a csábítás tehát az alacsony kamatok miatt egyre nagyobb.

Arccal a magasabb kockázat felé

Sok szakember mondogatja, hogy a legkisebb kockázatú pénzpiaci, likviditási alapok hozama sem lesz jó mostanában az alacsony kamatszint miatt, és előbb-utóbb hanyagolni fogják ezeket a befektetők, elfordulnak tőlük. Valószínűleg ez már részben be is következett, mert ugyan az egyéb pénzpiaci alapok kategóriájában még elhelyeztek 14,5 milliárd forintot, a likviditási alapokból eközben kiment 11,3 milliárd novemberben.

A valamivel nagyobb kockázatú rövid kötvényalapokba 21,9 milliárd forint érkezett, de a csúcsot az abszolút hozamú alapok érték el 22,8 milliárddal, amelyek már egy magasabb kockázati szintet képviselnek. A másik uralkodó vélemény szerint a kamatcsökkentés lassanként rászoríthatja az ügyfeleket a magasabb kockázatvállalásra.

Bankszámlákon is devizáznak

Erre utal az is, hogy úgynevezett kiegyensúlyozott vegyes alapokba – amelyekben 35 és 65 százalék közötti lehet a részvények és más kockázatos eszközök aránya – szintén sok pénz, 17,7 milliárd érkezett. De még az utóbbi években erősen háttérbe szorult ingatlanalapokba is befolyt 7,8 milliárd forint. A tőkevédett alapokból kilencmilliárdot vettek ki, fő oka lehet, hogy a piacvezető K&H-nál volt egy nagyobb alap-megszűnési hullám.

Az alapok majdnem naprakész adataival szemben a betétekről és az állampapírokról néhány hetes késéssel érkeznek hírek, így ott az októberi számok a legfrissebbek. Ezek szerint a lakossági betétekből ezúttal nem ment ki több pénz, mint a többi hónapban, hanem el is helyeztek 27 milliárdot. De úgy, hogy forintban 14 milliárd ment ki, devizában 40,8 milliárd ment be, tehát ott is a deviza volt a slágertermék, mint az alapoknál.

 

Mindenhová dőlt a lé

Ami az állampapírokat illeti, a kifejezetten a lakosságnak szánt forintos sorozatokba októberben 30 milliárd érkezett, ami viszont kevesebb, mint a korábbi hónapokban megszokott összegek. Nagyon érdekes viszont, hogy összességében a három eszközbe – alapok, lakossági betétek, lakossági állampapírok – 165 milliárd forintot helyeztek el októberben, ennyi az év egyik hónapjában sem folyt be korábban. Sőt, a nyáron még csökkentek is az így összesített megtakarítások.

(Az alapokban levő tőkének egyébként csak egy része lakossági pénz, bár valószínűleg a nagyobbik része. Valamint részvények, ingatlanok, üzletrészek is vannak a kínálatban, így a három adat összesítése nem teszi ki pontosan a lakossági megtakarításokat.)

Nyilvános alapok vagyona (2013. november)




Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás

(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú 22,8 446,7 10,1
Árupiaci 0,3 11,9 0,3
Dinamikus vegyes 0,1 2,1 0,0
Egyéb értékpapír 1,2 13,4 0,3
Egyéb pénzpiaci 14,5 458,8 10,4
Hosszú kötvény 1,6 153,5 3,5
Kiegyensúlyozott vegyes 17,7 232,7 5,3
Közvetett ingatlan -0,4 31,9 0,7
Közvetlen ingatlan 7,8 406,0 9,2
Likviditási -11,3 1 133,2 25,7
Óvatos vegyes 2,7 81,2 1,8
Részvény -2,2 241,9 5,5
Rövid kötvény 21,9 604,8 13,7
Szabad futamidejű kötv. -0,3 64,8 1,5
Származtatott -0,1 1,7 0,0
Tőkevédett -9,0 519,3 11,8
Összesen: 67,5 4 403,9 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): 16,0 2 716,0 61,7
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) 21,0 704,4 16,0
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17700 17505 17770 +0,57% 0 0 5 396 130 425 HUF 2024-04-15 17:07:16
MOL 3048 3046 3074 0,00% 0 0 1 546 208 690 HUF 2024-04-15 17:05:05
MTELEKOM 920 920 929 +0,55% 0 0 139 039 318 HUF 2024-04-15 17:05:06
RICHTER 9335 9330 9420 -0,59% 0 0 1 082 706 505 HUF 2024-04-15 17:05:03
OPUS 396 392 398 +1,28% 0 0 51 831 402 HUF 2024-04-15 17:05:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Húszéves lett az egyik legismertebb befektetési alap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 12:09
A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap nettó eszközértéke az indulás óta csaknem a hétszázszorosára nőtt.
Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG