5p
A nyolcvanadik Árkosár-felmérésben először mérhettünk éves adatot az Intersparban, a holland lánc rögtön előzött is egyet. Tovább folytatódott az árcsökkenés, a júliusi csúcs óta ereszkedik az élelmiszerkosarunk ára - hova lett az e-útdíj az árakból?
A KSH szerdán közli az infláció augusztusi alakulásával kapcsolatos adatait.

Szeptember 6-án immár 80. alkalommal látogattuk végig három lánc egy-egy áruházát, hogy megvizsgáljuk, 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára hogyan alakult. A KSH júliusban ismét alacsony, 2 százalék alatti inflációt mért, amelynek fő oka továbbra is a rezsicsökkentés lehet, de a Privátbankár Árkosár felméréséből úgy tűnik, az élelmiszerárak is hajszálnyit mérséklődtek, a vizsgált három áruházból kettőben lejjebb mentek az árak az előző hónaphoz képest.

Újabb meglepetés: tovább csökkentek az árak

Már az előző felmérés során is azt találtuk: csökkentek az árak hónap/hónap alapon, ez a júliusi rég nem látott emelkedés utáni korrekcióval volt magyarázható, amely ebben a hónapban az adatok szerint tovább folytatódott, a vizsgált áruházakban ugyanis átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek az árak augusztusi felmérésünkhöz képest.

Meglepő, hogy továbbra sem látszanak az árakban az e-útdíj rendszer bevezetése miatt megnövekedett beszállítói költségek, pedig a szakemberek arra számítottak, hogy emiatt megugranak majd az árak. Ez a hatás azonban az élelmiszereknél egyelőre nem látszik.

Május óta nem volt ilyen olcsó a bevásárlás

A három hipermarketben tett látogatásunk során két egységben is árcsökkenést mértünk havi összehasonlításban. Augusztushoz képest csak a Tesco drágult, 5,5 százalékkal, míg az Auchanban 4,4 százalékkal, az Interspar 2,3 százalékkal lett olcsóbb. Az átlagos havi árcsökkenés 0,3 százalékos volt szeptemberre.

 

Egy év alatt azonban egyértelműen emelkedtek az árak, bár nem olyan drasztikusan, mint júliusban. Az Auchan 3,1, a Tesco pedig 4,9 százalékkal drágábban adta ugyanazt az élelmiszerkosarat, mint egy éve. Ebben a hónapban már az Interspar éves eredményéről is van adatunk: a fenyőfás lánc 2,1 százalékkal emelte árait egy év alatt. (Az Interspar akkor került be a Privátbankár árindexébe, amikor a Cora kivonult Magyarországról - első sparos adataink 13 hónappal ezelőtt születtek.)

 

 

Az átlagos kosárérték 17 540 forint lett, ami körülbelül a 2013 májusi értéknek felel meg. Az Auchanban 16 261, a Tescóban 18 830, az Intersparban 17 528 forintért telt meg a kosár. A dobogó tetején tehát maradt a francia lánc, a második-harmadik helyen viszont helycsere történt.

 

 



A legkevesebbet persze akkor kellene fizetnünk ugyanezért a 30 termékért, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban kínálják. Ez esetben 15 479 forint lenne a számla végösszege - ez több, mint kétezer forinttal kevesebb, mint a kosár átlagára. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy ehhez három hipermarketet is végig kell járnunk, vagy legalább három bevásárlócsapatot kell útnak indítanunk, máris kevésbé vonzó alternatíva. A mezőny azonban megint kezd szétszakadni: ha a legolcsóbb áruházba megyünk vásárolni, 2570 forintot spórolhatunk a legdrágábbnál, ami 13,6 százalékos különbség.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Egy hónap alatt komolyabb, 35 százalékot meghaladó áremelkedést a banánnál mértünk. Bő 10 százalékot drágult a sajt és 17-et a krumpli. Több mint 35 százalékot csökkent viszont az alma ára, 15 százalékkal olcsóbb lett a chips, 13-mal a liszt. 10 százalékot meghaladó csökkenést mértünk a tej és májas árában augusztushoz képest.

Tavalyhoz képest duplájára ugrott a krumpli ára. Sorban a második a tej, amelynek 32 százalékkal nőtt az ára egy év alatt, de a száraztészta is 21 százalékkal drágább. 10 százalék felett drágult a tejföl és a margarin is. Komolyabb árcsökkenést is mértünk több terméknél: a májas, az alma és a kávé 15 százalékkal olcsóbb mint tavaly, de 10 százalékkal olcsóbb lett a cukor és a tojás is.

Havi legolcsóbbak: szeptemberi szilva, szőlő, szalonna

Ezúttal is választottunk 3 terméket, és megnéztük, hogy minőségre, márkára, összetevőkre és küllemre való tekintet nélkül, egyedül egyetlen szempontot - az árat - szem előtt tartva melyik hipermarketben tudnánk azokat a legolcsóbban beszerezni.

 

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Itt a szilva-szezon: idén kedvezett a gyümölcsnek az időjárás, ezért szép termés volt, megnéztük, ez a árakon is látszik-e. Az Auchanban és az Intersparban már 149 forintért lehet szilvát kapni, a Tescóban valamivel drágábban, 199 forintért adják kilóját.

Lassan indul a szőlő-szezon is, a korai szüretelésűt már szedik, de az Árkosár felmérés eredménye azt mutatja, hogy a termés még nem ért el a boltokig, egyelőre csak olasz szőlőt árulnak a hipermarketek. Az Intersparban 329, az Auchanban 379, a Tescóban 399 forintot kérnek az itáliai szőlőért.

És végül a szalonna, aminek mindig szezonja van a magyar konyhában: ezúttal kizárólag a kenyér- illetve a csemegeszalonna árait vettünk figyelembe. Ez a Tescóban volt a legolcsóbb, ahol 1170 forintért adták, de az Auchan is csak egy hajszállal maradt le, ott 1173 forint volt. Az Interspar valamivel drágábban, 1490 forintért adja a legolcsóbb szalonnát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG