1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Ha a magyarok ügyesen propagálják tervüket, akkor csak Moszkvában tízezrek lesznek vevők a magyar eurókötvényekre, ha cserében állandó letelepedési engedélyhez juthatnak. Az egyik orosz közgazdász szerint sok moszkvainak nevetséges összegnek számít a minimum fizetendő 250 ezer euró.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>
Forrás: alapblog.hu

Vladiszlav Inozemcev, a közgazdasági intézet igazgatója szerint nagyon fontos Vlagyimir Putyin új, korrupcióellenes kampánya - mondta az alapblog.hu-nak a közgazdász. Az új törvény értelmében ugyanis a politikai hatalomhoz tartozók kötelesek lennének "kiteregetni titkos lapjaikat", nyilatkozniuk kellene, hogy a világ mely más országaiban vannak ingatlanjaik, hol tartanak még bankszámlákat, állampolgárai-e más államoknak.

Vladiszlav Inozemcev a nagy nyugati lapokban gyakran publikáló moszkvai közgazdasági intézet igazgatója, neves kutató, geopolitikai stratéga.
Az interjúalany – noha továbbra is tagja Medvegyev miniszterelnök számára dolgozó közgazdász stábnak, amely tanácsokat dolgoz ki Oroszország modernizálására – roppant kemény Vlagyimir Putyin elnökkel és rendszerével szemben. Dmitrij Medvegyevet viszont alapvetően haladónak tartja Putyinhoz képest. Nem politikusoknak, hanem üzletembereknek nevezi Putyinékat, akik csupán retorikai szinten és főleg befelé mutatkoznak egy igazi nagyhatalom vezetőinek. A realitások szintjén Oroszországnak mind a hadserege, mind az egész gazdasága roppant elavult, nem képes befolyással bírni a világ dolgaira, az esetleges terjeszkedésére vonatkozó félelmek teljesen alaptalanok. Az interjú első részében Inozemcev példákkal igazolja, hogy Oroszországban csak és kizárólag a legfelső csoport iránti lojalitás mentén, leginkább baráti, rokoni alapon lehet pénzt keresni. (alapblog.hu)

A stratéga a kampányról írott cikkben azt kérte a nyugati döntéshozóktól, hogy e tekintetben menjenek Putyin elébe, vegyék komolyan ezt a törvényt, a maguk részéről adják meg a szükséges információkat az orosz hatóságoknak a külföldön tartott, Oroszországban azonban titkolt vagyonokról. Szerinte ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az országok az esetleges "leszámolásokhoz" asszisztálnának Putyin elnöknek.

Csak az embereknek szól

Vladiszlav Inozemcev szerint Vlagyimir Putyin ezt a törvényt populista megfontolásból hozatta meg, tudja, hogy ilyesmit követelnének az emberek, akiknek sosem lehet külföldi birtokuk, pláne állampolgárságuk. A törvény azonban – szavak szintjén – mégiscsak a hatalmukkal visszaélő állami bürokraták, a politikai döntéshozók visszaéléseinek leállítását szolgálná.

A közgazdász úgy véli, ennek a törekvésnek nem mond ellent az a magyar lehetőség - amiről már a Privátbankár is beszámolt -, hogy, aki 250 ezer euróért vesz magyar államkötvényt, az megkaphatja a letelepedési engedélyt.

Hozzátette: ez a „magyar opció” nagyon vonzóan hangzik. Az alapblog.hu-nak Vladiszlav Inozemcev azt mondta, hogy rengeteg orosz akar majd ezzel a lehetőséggel élni, feltéve hogy ezt ügyesen, hatékonyan propagálják Oroszországban. A Putyin-féle törvény ugyanis nem a tisztességgel meggazdagodott orosz állampolgárok, hanem a politikai kinevezettek visszaélései ellen irányul. Ha csupán Moszkvában jól megismertetik ezt a „kötvényért letelepedési engedélyt” magyarországi lehetőséget, akkor moszkvaiak akár tízezrei adják el azonnal lakásukat és vesznek a kapott pénz feléért lakást, házat Budapesten vagy a Balatonnál.

Érvei szerint ugyanis Moszkvában simán eladhatóak közepes színvonalú ingatlanok 350–400 ezer euróért. Az orosz parlamenti képviselők havonta 6–7 ezer dollárt keresnek tisztán. Ilyen pénzekhez képest szinte "nevetséges" összeg a kétszázötvenezer euró állandó letelepedési engedély fejében. A moszkvai embereknek tehát az eladott lakásáért kapott összegnek csak egy részéért kell magyar államkötvényt vásárolnia, ráadásul a papír jó hozammal kecsegtet. A megmaradt pénzen pedig vásárolhatnak egy nem rossz lakást is Budapesten, pláne vidéken. Mint mondta: ez a játék jó a magyaroknak, mert részben az orosz állampolgárokkal finanszíroztatják Magyarországot, és eközben az érintett oroszok is nagyon jól járnak. Nos, ez ellen nem lehet kifogása az orosz hatóságoknak. A lényeg, hogy mindez ne suba alatt, hanem nyíltan, az érintettek elszámoltathatóságának feltétele mellett történhessen.

Ugyanakkor szerinte ez nem jelenti azt, hogy Magyarországot használják trójai falóként az európai "invázióhoz", vagyis hogy a felvásárlásokkal más országok gazdaságába hatolnak be. A teljes interjú az alapblog.hu oldalon olvasható.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30870 30590 31000 +0,16% 0 0 11 440 132 710 HUF 2025-10-22 17:09:59
MOL 2756 2720 2768 +0,66% 0 0 988 350 814 HUF 2025-10-22 17:10:00
MTELEKOM 1796 1758 1796 +2,05% 0 0 387 382 198 HUF 2025-10-22 17:12:23
RICHTER 10430 10320 10490 +1,16% 0 0 1 756 352 860 HUF 2025-10-22 17:05:30
OPUS 558 542 558 +2,39% 0 0 149 284 745 HUF 2025-10-22 17:08:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
Állampapír / Kötvény Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG