4p
Mint az észt elhárítás idei jelentéséből megtudhatjuk, ott is rendeztek Moszkva-barát aktivisták Békemenetet. De ellentétben hazánkkal, azt az észt hatóságok nemzetbiztonsági kockázatként kezelték. Prága szerint a cseh nemzeti érdekeket érő legsúlyosabb fenyegetés a Kreml azon próbálkozása Csehországban, hogy igényt teremtsen az EU-ból való kilépésre.

Hazánkat a kormányzat ezekben a hetekben Soros és amerikai támogatottságú civil szervezeteinek gyűlöletére kondicionálja. Ebben a toxikus légkörben nehéz elképzelni, hogy van egy olyan posztkommunista állam, ahol a nemzetbiztonsági szolgálatok nem a Nyugat-ellenes hisztériakampány biodíszletei, hanem inkább a Moszkva felől érkező felforgató tevékenység ellen dolgoznak. Sok hazai fanatikusnak meglepő lehet az, hogy Észtországban a nemzetbiztonsági szolgálatok hatékonyan elkapják az orosz kémeket.

Átlátható és hatékony észtek

Tavaly ősszel már értekeztünk a cseh elhárítás éves jelentéséről, amely részletezi az orosz hírszerzés destabilizáló törekvéseit.  Ezek között szerepel a cseh média erejének gyengítése titkos behatolással, a társadalom legyengítése populista szervezetek támogatásával, valamint Ukrajna reputációjának aláásása. Számunkra viszont a legaktuálisabb cseh figyelmeztetés az a pont, amely szerint Moszkva mindent megtesz a NATO és az EU összetartó erejének és készültségének az aláásására.

Káncz Csaba

Prága szerint a cseh nemzeti érdekeket érő legsúlyosabb fenyegetés a Kreml azon próbálkozása Csehországban, hogy igényt teremtsen az EU-ból való kilépésre. Nem szükséges részletezni, hogy mennyire áthallásos ez a hazai viszonyokkal, csak itthon éppen a Nemzetbiztonsági Hivataltól nem kapunk hasonlóan szakszerű, kormányzati politikától független figyelmeztetést.

Visszatérve Észtországra, a kis balti állam nemzetbiztonsági szolgálata már 18 éve teszi közzé angol nyelven éves jelentését. Az idei, 45 oldalas anyag hitelesen jeleníti meg és elemzi az országot érintő kiemelt elhárítási, terrorizmussal összefüggő, avagy korrupciós incidenseket.

Észtország mára Putyin kémeinek egyik legkiválóbb elhárítója lett, egyben leleplezője a Kreml különböző maskarákban felvonuló befolyásolási ügynökeinek. Tallinn nem fél megnevezni az ellenséges ügynököket sem.

Békemenet, mint fedőtevékenység

Mellbeütő az idei jelentés azon része, amely szerint „Moszkva álláspontját azon észt szélsőségesek közvetítették, akik egy úgynevezett Békemenetet szerveztek. Ez újonnan a Hidegháború módszereinek újrahasznosítása, ahol annak idején fizetett aktivisták spontánnak tűnő támogatási rendezvényt szerveztek a Szovjetunió népeinek támogatására.” Nos, hazánkban a Békemenet mögött egy olyan oligarcha áll, aki a kommunista korszakban - az 1980-as évek elején - technológiai céget alapíthatott nyugati irodákkal, és jelenleg a tulajdonában álló médiák folyamatosan és konzekvensen a Nyugat lejáratására törekednek. Moszkva-barát propagandája pedig olyan szintet ért el, hogy Ukrajna két éve kitiltotta személyét a területéről.

Moszkva politikai érdekeinek egy másik színes egyéniségű végrehajtója Kiss Szilárd, volt moszkvai agrárattasé. Mint a parlament Külügyi Bizottságának keddi ülésén megtárgyalásra került, a Kiss és orosz felesége által évekig üzemeltetett moszkvai vízumgyár az ottani magyar konzulok folyamatos fenyegetése-befolyásolása mellett működött. Ennek keretében négyezer orosz állampolgár jutott vízumhoz személyes adatok szolgáltatása, személyes megjelenés és mindenféle ellenőrzés nélkül, néhány óra leforgása alatt. A vízumot megkapó személyek Magyarországot csak egyfajta ugródeszkaként használták, és nyom nélkül tovább utaztak különböző schengeni országokba.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG