A miniszter elmondta: a több mint negyven magyar cég termékeinek legjavát hozta el a moszkvai kiállításra. Oroszország Magyarország kiemelkedően fontos partnere, és hagyományos felvevő piaca a magyar mezőgazdasági termékeknek. Aktív agrárdiplomáciával sikerült elérni, hogy 2011 után az év első felében is nőtt a magyar agrárkivitel Oroszországba - tette hozzá.
Az a célunk, hogy újra akkora mennyiségben adjunk el magyar terméket az orosz piacon, mint korábban, és hogy visszahódítsuk a magyar pozíciókat. Ma már más, magasabb színvonalú termékekkel tudunk eredményeket elérni, mint a hetvenes, nyolcvanas években, de képesek vagyunk arra, hogy világszínvonalú, árban is versenyképes, kézműves élelmiszereket exportáljunk - mondta a miniszter.
A magyar élelmiszerek teljes skálája itt van a kiállításon: a tokaji bortól, a mézen és a húsárun keresztül az ásványvizekig kiváló termékeket hoztak el. A vidékfejlesztési miniszter a magyar szürke marha húsát feldolgozó Szomori Húsüzem példáját említve kiemelte: a magyar élelmiszeripar, a magyar mezőgazdaság előtt az az egyik legfontosabb feladat, hogy ne alapanyagot termeljünk, hanem késztermékeket, hogy ne vigyék el tőlünk a hasznot.
Fazekas Sándor szerint a minőségi húsipari termékeken túl prémium kategóriás borokkal kell megjelenni az Orosz Föderációban, ahol meg kell találni a helyét a magyar pálinkának is. A magyar mezőgazdasági jelenlét növelése érdekében a vidékfejlesztési minisztérium mindent megtesz - hangsúlyozta a tárcavezető. A néhány hónapja hivatalába lépett orosz mezőgazdasági miniszterrel jó a kapcsolat. Nyikolaj Fjodorovval szerdai tárgyalásaikon megállapították: Magyarország és Oroszország viszonya baráti, nincsenek problémás ügyek.
A magyar mezőgazdaság képes világszínvonalú, versenyképes termékek előállítására, s arra, hogy visszahódítsa korábbi pozícióit az orosz piacon - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Arany Ősz című, legjelentősebb oroszországi mezőgazdasági kiállításon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Putyin elárulta, milyen választ ad Európa militarizálódására
8 órája
-
A horvát kormányfő tárgyalóasztalhoz ültetné Orbán Viktort és a Molt
9 órája
-
Von der Leyen is kosarat kapott Koppenhágában
9 órája
-
Nézze, merre tartott ma a forint!
10 órája
-
Szijjártó Péter kiosztotta az ukrán elnököt
10 órája
-
A Richter lökte a BUX-ot
10 órája
-
Terrorcselekményként kezelik a manchesteri zsinagógánál történt támadást
11 órája
Mfor.hu Top24
- Izrael őrizetbe vette Greta Thunberget
- A teljes nyomdai szektort veszélyezteti a brutális adóemelés?
- Orbán Viktor bejelentette: aláírásgyűjtést indítanak Brüsszel háborús tervei ellen
- Már augusztusban látszott, milyen felfordulást okoz majd az Otthon Start
- Súlyos sértés: bocsánatkérést vár Takács Pétertől a Magyar Orvosi Kamara
- Olyan boltot nyitott a Tesco Magyarországon, amilyen még nem volt
- Bevallotta az Európai Bizottság, pénzhez juthat Magyarország
Makro / Külgazdaság
Mégis aláállhat egy kis uniós pénzesőnek az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 16:29
Hozzájuthatunk a befagyasztott uniós támogatás egy részéhez
Makro / Külgazdaság
Nem várt meglepetés jött az eurózónából
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 13:12
Augusztusban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban (EU) az előző havival azonos munkanélküliségi rátát regisztráltak az EU statisztikai hivatala, az Eurostat közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 11:05
Pénteken sem változnak a nagykereskedelmi árak a benzin és a gázolaj tekintetében sem.
Makro / Külgazdaság
Váratlan nagy bejelentést tett a Richter
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 09:19
Első alkalommal kapott jóváhagyást bioszimiláris készítményeire.
Makro / Külgazdaság
Bendarzsevszkij Anton szerint a következő évtizedünk is kemény lesz
Litván Dániel | 2025. október 1. 14:59
Átrendeződés alatt van a világrend, a trendek pedig nem mutatnak túl jól európai szemszögből. Mire játszanak a különböző szereplők, és milyen események boríthatják a trendeket? Bendarzsevszkij Anton lapcsoportunk konferenciáján beszélt a világ és a világgazdaság kilátásairól.
Makro / Külgazdaság
Újabb EU-s pénz áll a házhoz Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:45
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb ipari országával (G7) közösen jóváhagyott mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi hiteltámogatás kilencedik, négymilliárd eurós részletét – tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Makro / Külgazdaság
Felmérés: még az orvosok megítélése is függ a pártszimpátiától
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:25
Háromszor annyian tartják jobbnak az magánegészségügyben dolgozó orvosokat, mint az állami intézmények gyógyítóit.
Makro / Külgazdaság
Megint a cél fölött: gyorsult az infláció az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:52
Szeptemberben az elemzők által várt mértékben gyorsult az éves infláció az euróövezetben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság
Befellegezhet az elektromos autóknak Trump miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:45
Vészjóslóan látja a jövőt az elektromos autó piacon a Ford vezetője.
Makro / Külgazdaság
Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:30
A kiskereskedők ugyanis nem kötelesek lekövetni a nagykereskedelmi árakat.
Heti top
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Olajat önt a tűzre Szijjártó Péter? – visszaszólt a horvát miniszterelnöknek 2025. szeptember 27. 10:31
- Leállt az Egyesült Államok, megbénult a kormány 2025. október 1. 06:04
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Nemzetközi
Putyin elárulta, milyen választ ad Európa militarizálódására
Az orosz elnök szerint meggyőző választ fognak adni.
8 órája
Nemzetközi
A horvát kormányfő tárgyalóasztalhoz ültetné Orbán Viktort és a Molt
Mérsékelné a retirokát a horvát kormányfő.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Fokozott ellenőrzések az egri buszpályaudvar környékén: több száz embert igazoltattak, több körözött személyt elfogtak
14:08
-
Az időjáráshoz igazodva, fokozatosan indul a fűtési szezon Egerben
12:29
-
Bizalmas irat bizonyítja, hogy Mészáros Lőrinc finanszírozza Orbán apjának luxusberuházását
10:18
-
Javítási munkák miatt akadozhat a forgalom a Sas úton
08:20
-
A háziorvosokba volt képes belegyalogolni az egészségügyi államtitkár
07:56
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Váratlan nagy bejelentést tett a Richter
2025. október 2. 09:19
-
Bod Péter Ákos: Jönnek a hitelminősítések – és van ok az aggodalomra
2025. október 2. 05:46
-
Izrael döntött, mi lesz Greta Thunbergékkel
2025. október 2. 13:51
-
Izrael feltartóztatta Greta Thunberget
2025. október 2. 06:34
-
Von der Leyen is kosarat kapott Koppenhágában
2025. október 2. 19:01
