2p

Sok új név felkerült a listára.

Moszkva jelentősen kibővítette az európai intézmények, EU-tagállamok és más, Brüsszel Oroszország-ellenes politikájába bekapcsolódó európai államok azon képviselőinek listáját, akik számára megtiltja az Oroszország területére való belépést – közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium.

A tárca szerint ez része az Európai Unió Oroszország elleni huszadik szankciócsomagjára adott válasznak. A minisztérium rámutatott, hogy Brüsszelnek ezekre az ENSZ Biztonsági Tanácsát megkerülő lépésekre úgy tekint, mint amelyek durván megsértik a nemzetközi jog normáit.

Nem díjazták az uniós lépéseket Oroszországban
Nem díjazták az uniós lépéseket Oroszországban
Fotó: Depositphotos

Hízik a lista

A tiltólistára olyanok kerültek fel, akik részt vettek az Ukrajnának nyújtandó katonai segítségről való döntéshozatalban, az orosz területi integritás aláásására irányuló tevékenységet folytatnak, felelősek az Oroszország elleni szankciók bevezetéséért, károsítják Oroszország harmadik országokkal fennálló kapcsolatait, orosz érdekeket sértő akadályokat állítanak a tengeri hajózás elé, részt vesznek orosz tisztségviselők „kitalált ürügyek alapján történő üldözésében”, az orosz vezetés elleni törvényszék létrehozásában, valamint az orosz állami vagyon jogellenes elkobzását vagy az abból származó nyereség felhasználását szorgalmazzák. A lajstromba bekerültek Oroszországgal szemben ellenséges álláspontot képviselő európai civil aktivisták és az akadémiai közösség képviselői is, valamint az EU-tagállamok nemzeti parlamentjei és az Európai Parlament azon képviselői, akik az Oroszország elleni állásfoglalások és törvényjavaslatok mellett szavaztak.

Közleményében az orosz külügyminisztérium leszögezte, hogy Brüsszel „destruktív politikája” nem képes semmilyen hatást gyakorolni Oroszország külpolitikai irányvonalára.

„Oroszország mindig is elkötelezett volt, és továbbra is elkötelezett marad nemzeti érdekeinek védelme, polgárai jogainak és szabadságainak biztosítása, valamint a méltányos, többpólusú világrend kialakításában való következetes részvétel mellett” – hangzik a dokumentum.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG