2p
Az Ukrajna miatt Nyugattól egyre elszigeteltebb Vlagyimir Putyin orosz államfő a jövő héten Kínába utazik, hogy tető alá hozzon egy közel tíz éve halogatott üzletet.

Kedden kétnapos látogatásra Sanghajba utazó orosz államfő útjának legfontosabb célja egy többmilliárd dolláros gázszerződés aláírása.

2 százalék és kész

Az orosz energiaügyi miniszterhelyettes, Anatolij Janovszkij a hét elején azt mondta, hogy az egyezség 98 százalékban kész. Megegyezés esetén már 2018 előtt megkezdődhet a szállítás a szibériai gázföldekről Kína északkeleti és északnyugati régiójába. Az import eredeti, Kína szükségletének egynegyedét fedező évi 38 milliárd köbméteres mértéke is változhat, akár évi 60 milliárd köbméterre is nőhet később. Összehasonlításul, a Gazprom gázipari cég tavalyi gázkivitele Európába 139,32 milliárd köbméter volt, csaknem 24 százalékkal nőtt 2012-höz képest.

Azt nem tudni, hogy a hét elején mi volt még az a 2 százalék, ami hiányzott az orosz energiaügyi miniszter szerint, de a szerződés aláírásának elhúzódását elsősorban az árvita okozta. Az oroszok kevesellték, a kínai sokallták a gáz árát.

Nyugat helyett Kína?

Moszkva engedékenységéhez mindenképpen hozzájárult, hogy a krími események miatt Oroszországból kiábrándult Nyugaton ismét felerősödtek azok a vélekedések, miszerint csökkenteni kell az orosz földgáztól meglévő túl nagy függőséget. Jelenleg a Gazprom fedezi Európa gázszükségletének csaknem negyedét. A Gazprom tavalyi profitja 35,7 milliárd dollár volt, teljes gázbevételének 57 százaléka származott az európai szállításokból. 

A Kína és Oroszország közötti gazdasági kapcsolatok egyre szorosabbak: a kétoldalú kereskedelem értéke több mint duplájára nőtt az elmúlt öt évben, 2013-ban 89 milliárd dollárt tett ki, amely azonban még mindig csak ötöde Oroszország és az Európai Unió közötti kereskedelmi forgalomnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis aláállhat egy kis uniós pénzesőnek az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 16:29
Hozzájuthatunk a befagyasztott uniós támogatás egy részéhez 
Makro / Külgazdaság Nem várt meglepetés jött az eurózónából
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 13:12
Augusztusban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban (EU) az előző havival azonos munkanélküliségi rátát regisztráltak az EU statisztikai hivatala, az Eurostat közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 11:05
Pénteken sem változnak a nagykereskedelmi árak a benzin és a gázolaj tekintetében sem. 
Makro / Külgazdaság Váratlan nagy bejelentést tett a Richter
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 09:19
Első alkalommal kapott jóváhagyást bioszimiláris készítményeire.
Makro / Külgazdaság Bendarzsevszkij Anton szerint a következő évtizedünk is kemény lesz
Litván Dániel | 2025. október 1. 14:59
Átrendeződés alatt van a világrend, a trendek pedig nem mutatnak túl jól európai szemszögből. Mire játszanak a különböző szereplők, és milyen események boríthatják a trendeket? Bendarzsevszkij Anton  lapcsoportunk konferenciáján beszélt a világ és a világgazdaság kilátásairól. 
Makro / Külgazdaság Újabb EU-s pénz áll a házhoz Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:45
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb ipari országával (G7) közösen jóváhagyott mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi hiteltámogatás kilencedik, négymilliárd eurós részletét – tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Makro / Külgazdaság Felmérés: még az orvosok megítélése is függ a pártszimpátiától
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:25
Háromszor annyian tartják jobbnak az magánegészségügyben dolgozó orvosokat, mint az állami intézmények gyógyítóit.
Makro / Külgazdaság Megint a cél fölött: gyorsult az infláció az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:52
Szeptemberben az elemzők által várt mértékben gyorsult az éves infláció az euróövezetben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Befellegezhet az elektromos autóknak Trump miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:45
Vészjóslóan látja a jövőt az elektromos autó piacon a Ford vezetője.
Makro / Külgazdaság Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:30
A kiskereskedők ugyanis nem kötelesek lekövetni a nagykereskedelmi árakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG