4p
A múlt héten már a nyugat-európai politikai színtéren is recsegni-ropogni kezdett Berlin és Brüsszel menekültpolitikája. Az EU pedig szorultságában az elmúlt órákban úgy vezényelt le egy stratégiai megállapodást Ankarával, hogy a török belső politikai erőszakra, újságírók letartóztatásaira és az Iszlám Állammal fenntartott szoros kapcsolatra fittyet hányt.
Angela Merkel német kancellár és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök az Európai Unió és Törökország csúcsértekezletén Brüsszelben 2015. november 29-én. (Forrás: EPA/Olivier Hoslet)

Az európai politikusok közül egyre kevesebben támogatják Merkelt: a francia miniszterelnöki ellenvélemény után a holland miniszterelnök kifejtette, miszerint a menekülthullám, illetve a határok ellenőrzésére való képtelenség az összeomló Római Birodalom sorsára juttathatja az EU-t. A berlini CDU – Merkel pártja – pedig határozatot fogadott el, miszerint az ország már nem tud több menekültet befogadni.

Nos, ilyen politikai hangulatban zárult tegnap Brüsszelben az EU és Törökország csúcstalálkozója. A menekültek Törökországban tartását és az onnan illegálisan Európába érkezők visszatoloncolását szolgáló EU-török megállapodás értelmében két év alatt három milliárd euró üti Ankara markát, újabb fejezeteket nyitnának az ország uniós csatlakozásáról folyó tárgyalásokon, vízumkönnyítést kapnának a török állampolgárok az EU-ban, illetve Németország, Franciaország, Ausztria, a Benelux-államok, Svédország, Finnország, Görögország újabb 400 ezer menekültet fogadna be törökországi menekülttáborokból.

Ciprus akarata ellenére?

A csatlakozási tárgyalások 2005-ben kezdődtek Ankarával, de a 25 tárgyalási fejezetből csupán 13-at nyitottak meg eddig. A tegnapi megállapodás lehetőséget biztosít arra, hogy december közepén megnyíljon a gazdaság- és monetáris politikára vonatkozó fejezet is. Brüsszel 2016 elején ezen kívül megnyitná a tárgyalásokat a törökökkel az energiapolitikai, az igazságügyi, az alapvető jogokkal foglalkozó, valamint a kül- és biztonságpolitikai fejezetekről.

A mostani megegyezés egyik akadálya Ciprus lehet, amely a szigetország északi részének 1974 óta tartó török megszállására hivatkozva eddig is a török csatlakozás legfőbb ellenzője volt. A nicosiai kormány újonnan megismételte a török csatlakozással kapcsolatos kifogásait a török jogállamisággal szembeni aggályaira hivatkozva. Ciprus már 2009 óta akadályozza öt tárgyalási fejezet megnyitását, így az energia, az alapvető jogok, az igazságügy, az oktatás és a külpolitika területein. Menekültügyben az EU törököknek való kiszolgáltatottságát jelzi viszont, hogy a kiszivárgott brüsszeli dokumentum szerint a csatlakozási tárgyalásokat „az egyes tagállamok álláspontjától függetlenül” megkezdik.

Az EU szégyene

A kétoldalú megállapodást Brüsszel és Berlin annak ismeretében kötötték, hogy az októberi választási kampányban huszonkét török médiacég ellen lépett föl az ankarai kormányzat. A politikai rendelésre indított akció után ideiglenes megbízottakat neveztek ki a sajtótermékek élére, a korábban Erdogannal kritikus lapok két nappal a választások előtt már kormánypárti címlapokkal jelentek meg.

Ráadásul az utóbbi napokban – bizonyára az orosz kormányzattól nem teljesen függetlenül – számos belső információ jelent meg Ankara és Iszlám Állam (IS) intim kapcsolatáról. Az IS terroristákkal folytatott együttműködés részeként naponta több száz külföldi állampolgár lépi át a török-szíriai határt, hogy az IS-hez csatlakozzon, a török határőrség pedig szemet huny felette. Ankara azt is lehetővé teszi, hogy a térségben működő menekülttáborokban az IS tagokat toborozzon, a terrorszervezet sérült harcosai pedig Törökországban kapnak kórházi kezelést, amiről szintén a kormány gondoskodik. Az IS terroristái a feketepiacon 20 dolláros áron tudják eladni az illegálisan kitermelt olajat, a kormány pedig nem számolja fel ezt a tevékenységet, mert maga is profitál az illegális kereskedelemből.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG