3p
Navracsics Tibor sem látja azt a Soros-tervet, amivel a magyar kormány riogat - Semjén Zsolt bele is állt a fideszes uniós biztosba. Semjén beszélt a szabadkőművesekről, akik mindenről tehetnek valamint tízéves német lányok megerőszakolásáról és lángoló nyugat-európai városokról is.
Semjén Zsolt és Navracsics Tibor 2011-ben az Országgyűlés plenáris ülésén. Most is lenne miről beszélgetniük. MTI Fotó: Kovács Attila

Még Navracsics sem látja a Soros-tervet, amiről a magyar kormány beszél

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Navracsics Tibor európai uniós biztosnak kell a legjobban tudnia, hogy a kollégái és a környezete, emberek és szervezetek is "nemcsak a kezében vannak Soros Györgynek, hanem a zsebében is".

Semjén Zsolt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában arra reagált, hogy Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos pénteken Budapesten azt mondta, az Európai Bizottság saját logikája alapján alakítja migrációs politikáját, "a Soros-terv nem szerepel a bizottság munkatervében".

Kemény beszólás Semjéntől Navracsicsnak

Semjén Zsolt hangsúlyozta: a hazájához hű az ember, egy szervezethez, munkaadóhoz lojális, ezért arra kérte Navracsics Tibort, hogy a hűség fogalmát gondolja át a nemzet és egy nemzetközi szervezet között. Hozzátette, reméli, hogy ez a megszólalása egy "újságírói félremagyarázás következménye".

A miniszterelnök-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy az európai vezetők Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől kezdve meghallgatják az EU-ban Soros Györgyöt, aki előttük mondja el programját. Az a helyzet, hogy Soros György "kezében és zsebében tartja azt a világot", amelyben Navracsics Tibor munkája van - fogalmazott.

Ha nem tudná: minden a szabadkőművesek miatt van!

Magyarország soha nem írt alá olyan szerződést az EU-val, hogy bárki megmondhatná, ki éljen Magyarországon - emelte ki. Szerinte a migrációs válság kiinduló oka a szabadkőművesség, amelynek volt "jakobinus, bolsevik verziója", és a "sokadik leágazása ez a Soros-féle szélsőliberális dolog", amely "szívéből gyűlöli a keresztény hagyományokat", és ha lehetséges, még jobban gyűlöli a nemzetállamokat. Meg is akarja szüntetni őket és európai egyesült államokat akar létrehozni.

Ezt Brüsszelből "személytelen, elszámoltathatatlan" bürokrácia irányítaná, különböző NGO-knak (nem kormányzati szervezeteknek) "átnyomva" a hatalmat - fűzte hozzá Semjén Zsolt.

Semjén már tízéves kislányok megerőszakolásáról és lángokban álló városokról beszél

Semjén Zsolt szerint a bevándorlási hullám vége párhuzamos társadalmak kialakulása lesz, ezek az emberek egyre frusztráltabbak, mert nincs munkájuk és nem ismerik a nyelvet, egyre több lesz a bűncselekmény. Azt mondta: ha egy ilyen migráns "megerőszakol egy tízéves német kislányt, az apja agyonlövi, erre lázadás lesz a bevándorlók között", megtámadnak egy német falut, az megvédi magát. "Ezt fogják nézni Malmőtől Marseille-ig, és égni fognak a külvárosok" - tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG