3p
A Civis Globál Brókerház Zrt. engedély nélkül kezelt portfóliót, a jegybank visszavonta engedélyüket.

A Civis Globál Brókerház Zrt. engedély nélkül kezelt portfóliót − állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely 250 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a társaságot. Az azonosított egyéb jogszabálysértésekre is tekintettel a jegybank visszavonta a Civis Globál független biztosításközvetítői tevékenység végzésére jogosító engedélyét is - közölte a jegybank a Privátbankárral.

Engedély nélkül

A jegybank jogelőd hatósága, a PSZÁF indított piacfelügyeleti eljárást a Civis Globál Brókerházzal szemben, ugyanis a birtokába került iratok alapján felmerült a gyanú, hogy a társaság engedély nélkül portfóliókezelés befektetési szolgáltatási tevékenységet végez.

Az eljárás során az MNB megállapította: a Civis Globál valóban portfóliókezelésre irányuló befektetési szerződéseket kötött, melyekben a befektetők azzal bízták meg a társaságot, hogy egyedi megbízásuk alapján saját nevében, a befektetők javára befektetési termékre vonatkozó szerződést kössön. A Civis Globál Zrt. több száz ügyféllel kötött ilyen szerződést, s ennek nyomán milliárdos összegű befektetésre szánt pénzösszeget vett át az ügyfelektől. A Civis Globál Zrt. az ügyfélpénzek egy részét pénzügyi eszközökbe fektette, azaz − rendszeres gazdasági tevékenysége keretében, pénzügyi eszközre vonatkozóan − engedély nélkül portfóliókezelést végzett.

Súlyosító körülmények

Az MNB ma közzétett határozatában a Civis Globál Zrt.-vel szemben az engedély nélküli portfóliókezelés miatt 250 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki. A bírság összegét befolyásolta, hogy a társaság jogszabálysértő tevékenységét nagy rendszerességgel, befektetők széles körét érintően végezte. Kihasználta azt a tényt is, hogy az MNB nyilvántartásában biztosításközvetítési tevékenység végzésére jogosult alkuszként szerepel, s így professzionális, engedéllyel rendelkező piaci szereplő látszatát keltette.

Súlyosító körülménynek számított az is, hogy a Civis Globál Zrt. az engedélyköteles portfóliókezelés szabályainak megsértésével negatív hatást fejtett ki a tőkepiac biztonságos és zavartalan működésére, a tőkepiac tisztaságára, az engedéllyel működő szervezetekre, azok tagjaira és ügyfélkörére, és egyúttal jelentős mértékű pénzeszközöket vont el a tőkepiac legális intézményei által nyújtott szolgáltatásoktól. A társaság a piacfelügyeleti eljárás során nem működött együtt a jegybankkal.

Mivel a Civis Globál Zrt. több esetben súlyosan megsértette a független biztosításközvetítőként rá vonatkozó jogszabályi előírásokat és szakmai elvárásokat is, az MNB visszavonta a társaság biztosításközvetítői tevékenységi engedélyét és törölte nyilvántartásából.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45810 45440 46000 -0,35% 0 0 13 071 525 890 HUF 2026-06-26 17:11:30
MOL 3668 3642 3716 +0,55% 0 0 1 923 481 766 HUF 2026-06-26 17:05:23
MTELEKOM 2678 2640 2706 -0,52% 0 0 1 723 872 378 HUF 2026-06-26 17:07:13
RICHTER 12260 12200 12360 +0,99% 0 0 1 888 171 720 HUF 2026-06-26 17:05:26
OPUS 353 350 364 +0,86% 0 0 18 442 781 HUF 2026-06-26 17:06:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
Czwick Dávid | 2026. június 28. 06:05
Az elmúlt hetekben nem sikerült visszaszereznie dominanciáját az aranynak, sőt az új favorit most már valamelyest el is húzott a legfrissebb statisztikák szerint. A tőzsdei alapokba (ETF) áramló tőke alapján májusban szinte az egész világ parkolópályára tette az aranyat, mégis akadt egy nagymúltú kontinens, amely kitartott a nemesfém mellett.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban fejezték be a hetet az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:55
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Minden fő devizával szemben nyert a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:30
Erősödéssel zárta a pénteket a forint a főbb devizákkal szemben, az euró és a dollár is gyengülést mutatott a hazai fizetőeszközzel szemben.
Részvény / Deviza / Áru Hullámzó hangulatban rekordot döntött a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:54
Történelmi szintre emelkedett a BUX index pénteken, miközben a részvénypiacon a blue chipek eltérő irányba mozdultak.
Részvény / Deviza / Áru Brummogva ébredt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:56
Gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a New York-i tőzsdeindexek, miközben az olajárak több mint 3 százalékos eséssel reagáltak a piaci hangulatra.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki mást gondol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kisebb kilengések után enyhe emelkedést mutatott pénteken kora délutánig, miközben a vezető részvények vegyesen teljesítettek és a forgalom 8,8 milliárd forint közelében alakult.
Részvény / Deviza / Áru Nem várt fordulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,23 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt. 
Részvény / Deviza / Áru Döbbenet: a kriptó elintézheti, hogy éjjel-nappal ömöljön az arany és az olaj a befektetőkre
Czwick Dávid | 2026. június 26. 10:21
A klasszikus tőzsdei világ egyik utolsó bástyáját is kikezdi a kriptopiac és a nem hagyományos piacterek, brókerek előretörése. A kiélezett helyzetben a világ legmeghatározóbb árupiacát üzemeltető Chicagói Fémtőzsde (CME) is próbál előremenekülni, de könnyedén saját ujjába haraphat. A kisbefektetők viszont izgatottan figyelnek, mert akár még több lehetőség és új termékek hullhatnak az ölükbe.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi rossz hangulatban szédeleg a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 09:24
Csökkenéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde a pénteki kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Ettől nem lesz boldog, nézze, mennyit ér most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 07:20
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG