3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ahogy a robotika fejlődik, egyre gyakrabban kerül elő a téma, hogy a szexet is helyettesíteni tudják-e vagy sem, és annak milyen társadalmi hatásai lesznek. Vannak, akik szerint nemsokára mindenki ilyet fog használni, mások szerint ez még sok év kérdése, megint mások meg inkább betiltanák az egészet.
(Forrás: Realdoll.com)

Tudósok és írók már évtizedek óta pedzegetik, de főleg pár film után már a köztudatba is kezd bevonulni, hogy a mesterséges intelligencia egyfajta társpótlékot is jelenthet az embernek, a robotok pedig szexpartnerek is lehetnek. („A nő”, 2013, „Ex Machina”, 2015, de már a Star Trek: Az új nemzedék is tartalmazott ilyen elemeket.)

Most, hogy a robotika is és a mesterséges intelligencia is gyorsan fejlődik, felmerült, hogy a szexrobot akár pár év múlva is megvalósulhat. A The Huftington Post szerint azért még kell hozzá jó pár év, amíg teljes értékű szexrobotokat gyártanak majd, amit öt érvvel támogatnak meg. A technikának is kell még fejlődnie, az áraknak is csökkenniük kell – és számos perverzió lehetőségét kell megvalósítani.

Érzelem és olcsóság

Az egyik pont szerint a mesterséges intelligenciának még sokat kell fejlődnie, hogy érzelmi és szexuális intelligenciát tudjon felmutatni. Érzelmi intelligencia nélkül a robot csak kifinomult szexjáték, szexbaba marad.

Egy másik pont szerint egyelőre a virtuális valóság lesz a menő – Japánban most rendezték meg az első ilyen pornófesztivált. A kapukat a rendőrségnek kellett megvédenie az érdeklődők tömegeitől. Egy másik probléma, hogy a robotok nagyon drágák, a TrueCompanion cég gyártmánya például majdnem 10 ezer dollár, azaz 2,8 millió forint. (Itt nézhető meg, kb. 2.15 perctől.)

Jobb legyen, mint egy vibrátor

Az első számú problémának a cikk azt tartja, hogy a drága készülékeknek többet kell tudnia, mint a jelenlegi szexjátékoknak. Itt visszakanyarodnak a mesterséges intelligencia problémájára, ami nélkül valószínűleg távolról sem nyújtanak elég többletet a robotok a hagyományos szexjátékokhoz képest.

A BBC cikke is azt emeli ki, hogy technikailag sok minden van, ami robothoz hasonlít, például különböző távirányítású, programozgató vibrátorok és más eszközök. De ezek inkább csak játékszerek, robot alatt olyan humanoid valamit értenek, ami nem csak irányítható, hanem a mesterséges intelligencia révén egyfajta gondolkodásra is képes. Megérti a beszélt nyelvet. Addig azonban még sok mindennek fejlődnie kell, a processzoroknak, a nanotechnológiának, a bőrszerű anyagoknak és a mesterséges intelligenciának.

Nem tudnak felállni

A BBC az Abyss Creations szexbabáit tartja még a leginkább robotra hasonlító termékeknek, ezek valahol 6000 dollár körül kezdődnek, plusz sok száz dollár szállítási költség. De ezek sem robotok. Egy nagy hibájuk még, hogy nem képesek felállni – 47 kilós súlyukat nem tartja meg a szerkezetük. Egy robotnak nemcsak felállni, de járkálnia is kéne, és pózokat mutatni a végtagjaival – írják.

Még nem is léteznek, máris heves ellenállást váltanak ki a leendő szexrobotok sokaknál. Ilyenek az Amnesty International nevű szervezet, vagy a prostituáltak szervezetei. De vannak, akik attól tartanak, hogy emberi kapcsolatokat fognak szétzilálni, nőket és gyermekeket szerencsétlenné tenni a készülékek.

Más viszont azt mondja, sok ember már a robotok megjelenéséig annyira hozzá fog szokni a számítógépes, pornográf szexpótlékokhoz (mint az új virtuális valóság is), hogy a robotok megjelenése nem is jelent majd olyan nagy további változást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újabb pofont kapnak a termékzsugorítók
Buksza blog | 2024. május 7. 11:11
Méretes bírságra számíthat az a gyártó Dél-Koreában, amelyik titokban próbálja csökkenteni termékei megszokott mennyiségét ugyanazért az árért.
Vásárló Az Aldi közelebb menne a vevőkhöz, miközben a Lidl ünnepel
Buksza blog | 2024. május 7. 07:48
Az Aldi egyik legjobb terjeszkedési döntése az volt, amikor a cég vezetősége úgy határozott, hogy partra szállnak Nagy-Britanniában. A „hódítást” a helyi lakosok bevonásával akarják kiterjeszteni.
Vásárló Örömhírt kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 13:24
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken.
Vásárló Készítsd fel a bőröd speciális krémekkel a szoláriumozásra!
Márkázott tartalom | 2024. május 3. 08:43
Itt a jó idő, előkerülnek a szekrényekből a rövidebb ruhák, pólók és lassan már a fürdőruhákra is szükség lesz. Ha egészséges, szép, barna bőrszínnel szeretnél ezekben a ruhadarabokban megjelenni, látogass el alkalmanként a szoláriumba! Azonban úgy, mint a napozásnál, itt is oda kell figyelni néhány alapszabályra! 
Vásárló Hogyan hat a fizikai teljesítményre az alvás hiánya?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:23
A fizikai és mentális egészség fenntartásához nélkülözhetetlen a kellő mennyiségű és minőségű alvás. Kutatások bizonyítják, hogy frissen tartja a memóriát, szabályozza az érzelmeket, javítja az anyagcsere-folyamatokat, erősíti az immunrendszert.
Vásárló Megérkeztek az esős hónapok, milyen gumiabroncsot válasszunk?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:15
Már látótávolságban a nyár, betört a tavasz, ami magával is hozta a szeszélyes időjárást. Egyik nap még tűző napsütés van, másnap pedig hosszú órákon keresztül esik az eső. A nyár eleje pedig mindig a viharokról szól, ami azt jelenti, hogy az autósoknak gyakran kell nedves körülmények között vezetni.
Vásárló Prémium szoláriumcsövek a tartós barnulásért
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 08:28
Vannak, akik télen is szeretik a szép, barna bőrszínt, mások a jó idő közeledtével kezdenek el szoláriumba járni. Akár egész évben, akár csak időszakosan választja valaki a mesterséges barnulás lehetőségét, fontos, hogy megfelelő minőségű csöveket biztosítsunk számára a barnuláshoz. 
Vásárló Pénzügyi szempontok a beltéri lámpák kiválasztásánál
Márkázott tartalom | 2024. május 1. 14:45
A világítás megtervezésénél és a konkrét beltéri lámpák kiválasztásánál az egyéni ízlés mellett számos más lényeges szempontot is figyelembe kell venni. Az egyes helyiségekbe szükséges lámpák típusa mellett az esztétikum, a tartósság és természetesen az ár-érték arány is meghatározó.  Egyik szempont sem lehet másodlagos, ezért a döntés alapos megfontolást kíván! 
Vásárló Újítás az online hirdetéskezelésben
Márkázott tartalom | 2024. május 1. 14:07
A frissítésnek köszönhetően jóval könnyebb lesz vele a vállalkozások kezelése, illetve népszerűsítése a Google rendszerében. Ennek eredményeként várhatóan növekszik az ismertség, és nagyobb bevételnövekedést realizálhatnak majd a cégek. 
Vásárló Feliratozógépek: gyors, hatékony, gazdaságos!
Márkázott tartalom | 2024. április 30. 14:33
A feliratozógépek olyan hordozható eszközök, melyek a címkézési folyamatokat egyszerűsítik, jelentősen felgyorsítják, ezáltal segítik a még hatékonyabb munkavégzést. Az optimális munkakörnyezet megszervezésében nagy szerepük van, ahogy abban is, hogy maximálisan gazdaságossá lehessen tenni a címkézés folyamatát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG