Több mint ötezer doboz adójegy nélküli cigarettát, 15,5 kilogramm fogyasztási dohányt és pirotechnikai eszközöket találtak a pénzügyőrök egy házkutatás során a Csongrád megyei Kövegyen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Suller György Attila, a NAV vám- és jövedéki szóvivője közölte, bejelentés alapján jövedéki ellenőrzést tartottak egy háznál, a melléképületek átvizsgálása közben összesen 5480 doboz adójegy nélküli cigarettát, valamint 15,5 kilogramm fogyasztási dohányt találtak a pénzügyőrök. A tulajdonos azt vallotta, hogy az árut saját fogyasztásra vásárolta.
Eljárás indult a férfi ellen
A ház átvizsgálása során az egyik melléképületből előkerült 4703 darab különféle pirotechnikai eszköz is - tudatta az őrnagy.
A pénzügyőrök a megközelítőleg 3,5 millió forint értékű dohányterméket és a pirotechnikai eszközöket lefoglalták. A férfi ellen orgazdaság, illetve polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt eljárás indult.
Bejelentés alapján ellenőriztek a pénzügyőrök.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
7 órája
-
Jövő évi költségvetés: kiderült, mire készül Magyar Péter
8 órája
-
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
8 órája
-
Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
9 órája
-
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
9 órája
-
Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
10 órája
-
Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
10 órája
Mfor.hu Top24
- Költségvetés: élete talán legfontosabb felszólalására készül Magyar Péter
- Ezért is még többet fizethetünk novembertől, minden darab után
- Eljött a nap: rajtol a fideszes DPK tábor
- Mivé leszünk? Belátható távolságba került a kevesebb mint 9 millió lelkes Magyarország
- Trump varázslatai sem a magyar, sem az amerikai autósoknak nem segítenek
- Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek
- Karácsony Gergely szerint Budapest befűtött
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából 2026. október 14. 18:50
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Vállalat
Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat.
9 órája
Makro / Külgazdaság
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar?
9 órája
Közérdekű
Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
A főváros több ezer lakásában történt meg a fűtésindítás.
10 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Évekig száguldottak a lakásárak, most váratlan fordulat jött Magyarországon
16:48
-
Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez?
16:09
-
Magyar Péter fontos bejelentést tett a költségvetésről
15:36
-
Megszerették a rugalmas munkavégzést a magyar dolgozók
14:06
-
Valami nincs rendben az orosz vodkapiacon
12:51
Turizmus Online cikkei
-
Rekordnyár után ilyen téli szezonra készül a Wizz Air
08:38
-
Közbeszerzések: többszereplős modellt alakított ki a felelős hivatal
03:12
-
BDPST Group: nem Tiborcz Istváné a hévízi Le Primore szálloda
19:12
-
Rettegés Székesfehérváron
15:52
-
Erőművek Éjszakája: irány a hulladéklerakók, víztornyok és távfűtőművek világa
15:46
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
2026. október 17. 10:39
-
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
2026. október 17. 15:56
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
2026. október 17. 16:48
-
Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
2026. október 17. 11:11
-
Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
2026. október 17. 09:04




