A napon belüli átutalás bevezetésével a magyar pénzügyi rendszer átáll a az uniós elszámolásai rendszerre, az ún. SEPA-ra (ez eddig használt, hazai fejlesztésű girorendszerről). A Napi Gazdaság ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy így az uniós bankrendszer is ugyanazt a protokoll-rendszert használja majd, mint a magyar: vagyis minden további nélkül kezelhet majd forintszámlákat vagy forintátutalásokat egy külföldi bank. A napilap szerint ez akár a tranzakciós adóból származó bevételi tervet is boríthatja.
A Giro Zrt. által működtett klíringrendszerbe is könnyedén bekapcsolódhatnak külföldi bankok, főleg a magyar leányintézményekkel rendelkező külföldi anyaintézmények, az utalások július elejétől napon belül megékeznek majd. Az új európai szabvánnyal azonban sokkal egyszerűbb lesz, hogy a vállaltok, de akár a lakosság is, külföldre "exportálják" a tranzakciókat. Utóbbiaknak az is elég ha a csoportos beszedésről egyszerű utalásra áll át az utalásra. A közös európai platform és a napon belüli utalás miatt tehát egy külföldi pénzintézet bekapcsolása a magyar pénzforgalomba július 2-tól nem ütközik majd nagyobb akadályba, sőt még kényelmetlenséget sem fog okozni (még akkor sem, ha mondjuk olyan bankot választunk, melynek nincs magyar leánycége vagy fióktelepe).
Arra pedig már láttunk példát, hogy a szomszédos országok pénzintézetei szívesen várják a magyar ügyfeleket, elég csak az osztrák bankokra gondolni, akik magyar ügyintézőkkel várják a magyar betéteseket...
Ez mindenesetre új helyzetet teremthet a tranzakciós illetékről folyó tárgyalásokban, a költségvetésből az derül ki, hogy a kormány nem számolt azzal a lehetőséggel, hogy a tranzakciók külföldre szökhetnek a magas illetékteher miatt. Megoldást jelenthet, ha a Széll Kálmán Tervben leírtaknak megfelelően az illetékhez meghúznak egy felső plafont (utalásonként 30 ezer forint), ez legalább a vállalatokat meggátolhatná abban, hogy külföldi bankokon keresztül intézzék tranzakcióikat.
A 2013-as büdzsé kormány által elfogadott tervezetében 283 milliárdos bevétellel számol a tranzakciós illetékből, de a Bankszövetséggel továbbra is tárgyal a kormányzat. A költségvetés ugyanis 72 milliárdos bankadóval is számol, vagyis a szektor 355 milliárdos terhet kap jövőre a nyakában.
„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.
Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!
2024. május 16. Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ukrajnában 90 nappal tovább tart a rendkívüli állapot
6 órája
-
London kiutasította az orosz védelmi attasét
7 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? A NER és a mini-Dubaj mindent felforgatnak Zuglóban
7 órája
-
Ki hitte volna, hogy erre is képes volt a forint?
7 órája
-
Nincsenek szavak a BUX rohanására
8 órája
-
Elmegy-e Orbán Viktor a svájci békekonferenciára?
8 órája
-
Putyin kivont karddal harcol a történelemhamisítók ellen
9 órája
-
Lecsapott a jegybank: súlyos bírságot kapott egy biztosító
-
Orbán Viktorék megint törik valamin a fejüket
-
Moszkva egész Európára kiterjedő merényletsorozatra készülhet
-
Orbán Viktor felhívta Zelenszkijt
-
Matolcsy György exneje távozik a polgármesteri székből a Balatonnál
-
Orbán Viktor nem teszi zsebre, amit Németh Zsolt mondott a NATO-ról
-
Ezt a pofont nem láttuk jönni
- Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió 2024. május 8. 05:39
- Ezt a tüntetést még Magyar Péter is megirigyelné - elképesztő felvételek érkeztek Tbilisziből 2024. május 2. 10:59
- Kiderült, mi miatt jön Hszi Csin-ping hazánkba 2024. május 7. 16:51
- Nem hisz a szemének, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. május 8. 07:29
- Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén 2024. április 14. 11:33
- Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. április 15. 07:59
- Kit vesz maga mellé Magyar Péter: Chikán Attilát, Járai Zsigmondot, Jaksity Györgyöt, esetleg Pottyondi Edinát? - A hét videója 2024. április 12. 18:53
- Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe 2024. április 20. 17:13
- Utoléri -e Európa Oroszországot lőszergyártásban ASAP, azaz „sürgősen”? 2024. március 18. 19:03
London kiutasította az orosz védelmi attasét
Korlátozzák az orosz diplomaták tartózkodási időtartamát.
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
-
Tóth Csaba korrupciós ügye miatt szólt be Vitézy Karácsonynak
22:07
-
2023: Mirkóczki jóban van a Fidesszel, csak Pajtók sunyi geci, lopni meg nem 5 forintot kell - HANGFELVÉTEL
13:50
-
Forgalomkorlátozások lesznek a kerékpárverseny miatt pénteken, Egerben
11:38
-
Márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés
10:42
-
Legyen az érsekkerti platán az év fája!
08:04
-
Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén
2024. április 14. 11:33
-
Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. április 15. 07:59
-
Kit vesz maga mellé Magyar Péter: Chikán Attilát, Járai Zsigmondot, Jaksity Györgyöt, esetleg Pottyondi Edinát? - A hét videója
2024. április 12. 18:53
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal
2024. április 18. 05:41
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
-
Nem hisz a szemének, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. május 8. 07:29
-
Kellemetlen adatot magyarázhat az Orbán-kormány a választások előtt
2024. május 8. 08:31
-
Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől
2024. május 8. 10:28
-
Rossz hírt kapott a forint
2024. május 8. 11:55