A csomag Argentínából érkezett egy magyarországi címzett részére. A pénzügyőrök a röntgenes átvilágítást követően vámvizsgálatra jelölték ki a küldeményt.
A csomagban lévő ruhákkal kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy azokat kábítószerbe áztatták, mivel tapintásuk kemény volt és rugalmatlan. A drogteszt elvégzését követően beigazolódott a pénzügyőrök gyanúja, hiszen a gyermekruhák mintegy 1 kilogramm folyékony kokainnal voltak átitatva. A NAV pénzügyőrei a küldeményt lefoglalták és ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek a rendőrségre kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
Drogcsempészet repülőn és közúton
Az elmúlt évben 170 esetben összesen 1634 kilogramm különféle kábítószert (többségében marihuánát) foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei. 2013. első negyedévében 47 esetben összesen mintegy 25 kg mennyiségű kábítószert találtak a NAV pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Közúton elsősorban a déli határszakaszon foglaltak le nagyobb mennyiségű kábítószert. Itt leginkább a marihuána lefoglalás a jellemző. A marihuánát többnyire duplafalú kamionban, üzemanyagtartályban próbálják elrejteni, amelyet a NAV pénzügyőrei a kamionröntgen illetve kábítószer kereső kutyák segítségével derítenek fel.
Folyékony kokainba áztatott gyermekruhákat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hamarosan nyílhatnak az ügynökakták?
5 órája
-
Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
6 órája
-
Eldőlt kedden egy újabb fontos kérdés a Fideszben
7 órája
-
Nem csak fociban mutat példát Spanyolország
7 órája
-
A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
7 órája
-
Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
8 órája
-
Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
8 órája
Mfor.hu Top24
- Itt a kamatdöntés: nem remegtek meg Varga Mihályék
- Itt a bejelentés: megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője
- Este megkezdődött a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozata
- Már a Balatonnál pihen Sulyok Tamás
- Felszállt a füst: Orbán Viktor hazajött és ezt a kérdést eldöntötte
- Azonnal fejcseréket hajtott végre az új brit miniszterelnök
- Nyomozók a Fidesz szerverközpontjában – Lázár János is kiabál már
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Közérdekű
Hamarosan nyílhatnak az ügynökakták?
A kormány benyújtotta a feltárásról szóló törvényjavaslatot.
5 órája
Nemzetközi
Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
Még nem ismert a látogatás pontos napja.
6 órája
Közérdekű
Eldőlt kedden egy újabb fontos kérdés a Fideszben
A döntés egyhangú volt a frakcióban.
7 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Bóka János lett a Fidesz új frakcióvezetője
19:55
-
Kilőtt az OTP árfolyama, története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a bank
11:56
-
Baleset Felnémeten, felborult egy autó
08:04
-
Forsthoffer Ágnes: nem maradnak következmények nélkül az indoklás nélküli képviselői hiányzások
06:40
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot
2026. július 21. 15:08
-
Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
2026. július 21. 05:44
-
Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
2026. július 21. 14:01
-
Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
2026. július 21. 17:32
-
Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
2026. július 21. 10:57




