Az Alt Cash Kft. facebook-oldalán is visszautasította azt a feltételezést, hogy olyan pénztárgépet fejlesztett volna, amellyel csalni lehet, és azt ígérte, hogy a kifogásolt hibát azonnal kijavítja.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) múlt héten vonta vissza az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott, több tízezer kereskedő által megrendelt online pénztárgép engedélyét.
Az Alt Cash a hibát az engedély visszavonása óta azonosította és azt ígéri: még szerdán kijavítja. A könnyen javítható szoftveres probléma a NAV rendszerén keresztül, a már üzembe helyezett készülékeken is orvosolható - hívják fel a figyelmet.
Csak a profik csalhattak volna?
Hangsúlyozva, hogy minden szoftvert, technikai eszközt fel lehet törni, a cég leszögezi, "az MKEH-nek több hónappal az engedélyezés után, külső szakértők bevonásával és a forráskód birtokában sikerült biztonsági rést találni a készülékünkön. Mindez nem jelenti azt, hogy a felhasználók is képesek lennének rá".
Egyben ismertetik, a SAM4S NR-300-as pénztárgép engedélyét azért vonták vissza, mert ha szétbontják a készüléket, feltörik a szervizpecsétjét, majd pedig egy PC-hez kötik az Adóügyi Ellenőrző Egységét (AEE), akkor egy apróbb szoftver hiányosság kihasználásával, elképzelhető, hogy lehet olyan nyugtára hasonlító bizonylatot készíteni a segítségével, amelynek nyomtatását nem rögzíti az AEE.
A beavatkozás blokkolja az egységet, ami erről értesítést küld a NAV szervernek, tehát a csak magas szintű műszaki és informatikai tudással végrehajtható és kevés haszonnal kecsegtető támadásnak nyoma marad - fogalmaznak. "Legalábbis az MKEH által, a fejlesztőinknek bemutatott bizonylatok ezt igazolják, a kijelentést minden kétséget kizáróan bizonyító naplófájlok bemutatását a hatóság munkatársai a mai napon megtagadták" - írta az Alt Cash.
Házkutatás is volt
Hangsúlyozzák azt is, hogy a SAM4S NR-300-as pénztárgép a jogszabályban foglalt követelményeknek megfelel, ezért is rendelkezett érvényes forgalmazási és forgalomba hozatali engedéllyel. A készülék felépítését és biztonsági szintjét a több hónapon át tartó típusvizsgálat során az MKEH és a NAV munkatársai is megismerték és elfogadták. A leírt támadási módszer kivédését előzetesen nem írták elő a gyártó számára - hívják fel a figyelmet.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-nek megerősítette, hogy az adócsalásra is alkalmasnak vélt pénztárgépek miatt tettek feljelentést, és a rendőrség kedden házkutatásokat tartott a hivatalnál és az Alt Cash telephelyén is. Az ORFK az MTI megkeresésére azt közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vesztegetés bűntett gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
14 perce
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
38 perce
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
2 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
3 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
3 órája
-
Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
3 órája
- Gyengült a forint a dollárral szemben csütörtök reggelre
- Már Szegeden is 210 ezer havonta egy albérlet
- Kármán András: Hiába a júliusi adatok, a munka java még előttünk áll
- Havaria-helyzet van Pakson – ez volt a kormányzati tájékoztató
- Kifogy az üzemanyag az építőiparból: vészjósló számok láttak napvilágot
- Megvan az Alkotmánybíróság új elnökhelyettese
- Az EU legkeresettebb drogkereskedői között volt a magyar pár, Tenerifén fogták el őket
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- „Kevésen múlt a katasztrófa” – szintet léphetett az orosz hibrid hadviselés 2026. augusztus 7. 05:51
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
2026. augusztus 13. 17:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.



