2p
Bár korábbi lapértesülések arról szóltak, már jövőre bevezethetik az egykulcsos, 10 százalékos társasági adót, a miniszterelnök ma azt mondta: erre még várni kell. A bankadó nem feltétlenül csökken minden banknak, a reklámadónak lesz 0 százalékos kulcsa is.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában nyilatkozott pénteken.

Jövőre nem lesz egykulcsos társasági adó

Nem ritka a nemzetközi gyakorlatban, hogy már az év első felében megszületik a jövő évi költségvetés - Magyarországon a tavaszi ülésszak végére szeretnék összeállítani a büdzsét. A részletekkel, az eddig kiszivárgott tervekkel kapcsolatos kérdésekre az alábbiakat mondta el Orbán Viktor:

  • Egykulcsos, 10 százalékos társasági adó: nem valószínű, hogy már jövőre megvalósul. (Ezzel részben cáfolta is a tegnapi lapértesüléseket).
  • Kétgyermekesek családi adókedvezményének növelése: lesz, a törvény már tartalmaz elkötelezettséget, több lépésben hajtják végre, összességében megkétszerezik. (Pankucsi Zoltán már korábban bejelentette: a családi kedvezmény két gyermek esetén 2016-tól fokozatosan nő és 2019-re a jelenlegi gyermekenkénti havi 10 ezer forintnak megfelelő adókedvezmény helyett gyermekenként 20 ezer forintnak megfelelő adókedvezményt vehetnek majd igénybe.)
  • Bankadó mérséklése: azoknak a bankoknak csökkenhet a bankadó mértéke, amelyek vállalják, hogy élénkítik a hitelezést.
  • Reklámadó: 5,3 százalék lesz a maximális kulcs, Orbán ezt kevesli, de így is a legmagasabb az EU-ban. Lesz 0 százalékos kulcs a kis- és középvállalkozásoknak, azt azonban egyelőre még nem tudni, mekkora lesz az éves árbevételi határ, ami alatt alkalmazható lesz.
Címkék: Adó

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG