4p
Az OTP Bank legalább 40 százalékra kívánja növelni piaci részesedését középtávon az agrárfinanszírozásban - jelentette ki Csányi Sándor.
Aa ágazatnak évente nagyjából ezer milliárd a finanszírozási igénye, ahogy arról a Privátbankár beszámolt. AZ OTP ennek a 40 százalékát vinné el.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) megkötött együttműködési megállapodás aláírása előtt emlékeztetett: tavaly a bankszektor mezőgazdaságba kihelyezett hiteleinek állománya csökkent, az OTP-é viszont 15 százalékkal emelkedett. Benedek Fülöp ügyvezető igazgató szerint ez mintegy 13 százalékos részesedést jelent a banknak az ágazat finanszírozásában.

Csányi Sándor kiemelte: az OTP több évtizedes hagyományokkal rendelkezik a mezőgazdasági termelők finanszírozásában, de még mindig nem használta ki az e területen rendelkezésére álló lehetőségeket, és nem foglalta el azt a helyet, ami megilletné.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke hangsúlyozta: számukra azért fontos a megállapodás az OTP Bankkal, mivel a két szervezet a továbbiakban egymás munkáját segítve, együtt kíván munkálkodni az agrárgazdaság fejlesztése érdekében.

Készül az kamarai kártya

A tájékoztatón elmondták: elkészült a terv a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kártyájára, amely a tag nevén kívül a kamarai nyilvántartási számát tartalmazza majd és különböző kedvezmények igénybevételére jogosít. A többi között erről írt alá megállapodást az NAK az OTP-vel.

A megállapodás szerint az OTP vállalja a kamarai kártya előállítását, amelyhez különféle felhasználható kedvezményeket is társít. A tagok számára pénzben is mérhető előnyökkel jár például, hogy az agrár- és vidékfejlesztési támogatások esetében az OTP gyorsított eljárásban nyújt támogatás-megelőlegezési, forgóeszköz, folyószámla valamint beruházási- illetve fejlesztési hiteleket. A NAK pedig lehetőséget ad a banknak az agrár- és élelmiszer-gazdaság helyzetéről készítendő elemzések összeállításakor szakmai álláspontjának az ismertetésére, igény esetén a pénzügyi finanszírozási feltételekre vonatkozó tanulmányokat is együtt készítik el.

A két szervezet közös célja a magyar agráriumban rejlő kiemelkedő termelési potenciál kihasználása, a tisztességes üzleti magatartás erősítése, a legális, értékteremtő és a közterheket megfizető vállalkozások tevékenységének előmozdítása, érdekeik megfelelő szintű képviselete.

Együttműködnek a különböző programok kidolgozásában

Az agráriumban működő vállalkozások jövedelmezőségének alakulásában meghatározó szerepe van az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának. Az együttműködés keretében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara lehetőséget biztosít az OTP Bank számára, hogy szakmai tapasztalatival segítse a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát a 2014-2020-as EU költségvetési periódus időszakára vonatkozó, az agráriumot, a vidékfejlesztést érintő stratégiák és operatív programok kidolgozásának előkészítésében.

Mindemellett mindkét fél fontosnak tartja a főként fejlesztési célú beruházások sikeres megvalósítása érdekében a projektek magas szintű szakmai és pénzügyi előkészítését, és ennek érdekében kölcsönösen egyeztetnek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által felállítandó gazdatámogató és szolgáltató rendszer kialakításával és működtetésével kapcsolatban - írta közleményében az agrárkamara.

További kedvezményeket is adnának a gazdáknak

„A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara célja az, hogy a befizetett tagdíjnál nagyobb értékű szolgáltatást nyújtson. A kamarai kártyát is kibocsátó OTP az első számú stratégiai partner ebben, de más cégekkel is tárgyalunk a további kedvezményekről, így a tervek szerint olcsóbban juthatnak majd üzemanyaghoz, telefonáláshoz, és különféle számukra nélkülözhetetlen termékekhez a tagjaink”- közölte Győrffy Balázs.

Mindkét fél egyetért abban, hogy az agrárium a nemzetgazdaság fontos tényezője, amelyben kiemelkedő gazdasági növekedést ösztönző potenciál rejlik. Ezért növelni kell annak versenyképességét, valamint a vidék megtartó erejét.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár “Bennünket Villány tesz naggyá!” – véli a Jammertal bor birtok tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. december 10. 19:02
Fiatal borászok, bátorság, szorgalom és kiváló stratégia. Mindez a világ bortérképére helyezte a villányi borvidéket. A siker titkáról beszélgetünk Dr. Szűcs Róberttel, a Jammertal bor birtok tulajdonosával.
Agrár Nagyot zuhant a magyar mezőgazdaság
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 08:46
2024-ben a hazai mezőgazdaság teljes kibocsátása 4 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8 százalékkal maradt el, közölte péntek reggel a KSH.
Agrár Megoszt egy fontos szakmát Magyar Péter terve
Szirmai S. Péter | 2024. december 6. 05:47
Jogi és közgazdasági nonszensz, politikai öngyilkosság lenne a zártkertek kisajátítása. Így értékelte lapunk kérdésére Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese Magyar Péter Debrecenben bejelentett földreformötletét.
Agrár NER-hektár: Lázár János és Mészáros Lőrinc hatalmas földüzletet kötött egymással
Vég Márton | 2024. december 4. 07:12
Mészáros Lőrinc cégbirodalma átvette Lázár János nagybátyjának Hódmezővásárhely környéki földjeit. Az üzletre az építési és közlekedési miniszternek is rá kellett bólintania.
Agrár Villányi Merlot a világ tetején
Natív tartalom | 2024. november 27. 16:48
A Jammertal Borbirtok tulajdonosa hitvallása valóban naggyá tette Villányt, hiszen 2021-ben a Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen. Ez lett abban az esztendőben a világ legjobb vörösbora. Erről a hitvallásról, sikerről, munkáról, jó borokról beszélgettünk dr. Szűcs Róberttel.
Agrár Spórolna egy jó pár ezrest? Már csak pár napja maradt 400 ezer autósnak
Privátbankár.hu | 2024. november 26. 09:05
Néhány napon belül el kell döntenie több mint 400 ezer személyautó üzemben tartójának, hogy lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint aki eddig cserélt, jól járt: a meglévő biztosító által megajánlott 51 900 forint átlagdíjhoz képest csak átlagosan 33 ezer forintos kgfb-díjat kell fizetniük a jövő évre.
Agrár A lengyel gazdák szerint Ukrajna Dél-Amerikában lenne?
Privátbankár.hu | 2024. november 24. 12:46
A dühödt mezőgazdák az EU és a dél-amerikai Mercosur közötti szabadkereskedelmi szerződés ellen egynapos blokáddal tiltakoztak.
Agrár Gabonaválság fenyegeti Európát
Bózsó Péter | 2024. november 22. 15:01
Egy sor tényező várhatóan a gyenge 2007 év utáni legalacsonyabb szintre fogja csökkenteni az EU gabonatermelését, ami megkongatta a vészharangot az ágazatban.
Agrár Dühös traktorosok lepik el London utcáit
Privátbankár.hu | 2024. november 19. 16:01
Brit farmerek járműveikkel tiltakoznak az úgynevezett „traktoradó” ellen a brit fővárosban.
Agrár Az ukrán állam hallal kezdi az import élelmiszerek helyettesítését
Privátbankár.hu | 2024. november 13. 19:51
Ukrajna import helyettesítési folyamatot kezdeményez az élelmiszerek állami beszerzésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG