Hirdetés
Hirdetés

A Nap Száma: rengeteg búzánk lesz az idén

2017. augusztus 09., 13:39

Javultak az arányok, az átlaghoz képest több étkezési búza termett.

A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Nagy István elmondása szerint az átlaghoz képest több étkezési őszi búza termett az idén: az étkezési és a takarmánybúza aránya általában harminc-hetven százalékos, az idén viszont fele-fele arányú lehet a termés. A termésmennyiség aránya Vas és Győr-Moson-Sopron megyében még ennél is jobb, előbbiben hetven-harminc, utóbbiban 75-25 százalékos, míg az ország többi részében hatvan, vagy az alatti az étkezési búza aránya.

A nagyobb mennyiségű étkezési búza ráadásul növelheti az ágazat kiviteli arányát is. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy öt millió tonna őszi búza már a tárolókban van, ez hét százalékkal marad el a tavalyi összmennyiségtől. Ennek okaként a szélsőséges időjárási viszonyokat jelölték meg. Szerencsére tavaly azonban rekord mennyiség termett, nem csak Magyarországon, hanem világszerte. Emiatt még mindig nyomottnak mondható a búza ára, Nagy István azonban arra számít, hogy hamarosan emelés érkezik a piacra – ennek hatását azonban a forint erősödése miatt még nem érzik a gazdák.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Fizetős lett az ország egyik leghosszabb szabadstrandja

Fizetős lett az ország egyik leghosszabb szabadstrandja

Zamárdiban a múlt hét péntektől parkolási díjat kell fizetniük az autósoknak. Sokan nem szívesen fizetik, még kedvezményesen sem, mások szerint azonban nem tartható, hogy számos vendégből a városnak semmiféle bevétele sem származik. Miközben az infrastruktúrát használják.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Utánajártunk

  • BUX35505.46-1.48%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?