1p
Nincsen nap, hogy ne produkálna Venezuela igen kemény híreket, most a nyulakkal van baj.

Rengeteget foglalkoztunk a Privátbankár.hu-n is azzal, hogy mennyire mély politikai és gazdasági válság sújtja a dél-amerikai országot. Az alapélelmiszerek is kifogyóban vannak, ezért az országot irányító Nicolás Madurónak az az ötlete támadt, hogy osztogassanak nyulakat az éhezőknek, akik ezeket tenyésztve húshoz jutnának – írja a BBC.

Ez alapvetően nem egy rossz terv, csakhogy a kivitelezés nem sikerült éppen tökéletesre. Ugyanis ahogy arról Freddy Bernal földművelésügyi miniszter a parlamenti képviselők röhögésétől övezve beszámolt, az emberek háziállatként fogadták a kiosztott nyuszikat, csinos masnikat kötöttek a nyakukba, és neveket adtak nekik.

A „nyúl-terv” döccenője után most kampány indul a tévében, újságokban azért, hogy rábeszéljék a venezuelaiakat arra, hogy ne kisállatként, hanem 2,5 kiló húsként nézzenek az állatokra. A kormány egyébként menetrend szerint „a külföldi hatalmak által indított gazdasági háborúra” fogja azt, hogy az országban lassan minden elfogy, legyen szó akár ételről, akár alapvető orvosságokról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Magyar segédlettel napolták el a vitatott agrármegállapodást
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:25
Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
Agrár Fű alatt még egy pofonba beleszaladt az Európai Bizottság péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:28
Nem írták alá a kulcsfontosságú megállapodást. Brazília bekeményít, sokáig már nem lehet halasztgatni.
Agrár Kiakadtak a gazdák – jövőre a műtrágya után is szén-dioxid-adót kell fizetni
Szirmai S. Péter | 2025. december 10. 18:47
Január 1-től az Európai Unióba importált műtrágyák után is fizetni kell az EU szén-dioxid-kibocsátás kiigazítási mechanizmusa (CBAM) alapján a kezdetben 10-20 százalékos, de 2030-ig meredeken emelkedő szén-dioxid-adót. Az uniós gazdaszervezetek közösen tiltakoztak a termelőket ellehetetlenítő intézkedés ellen, és kárenyhítést követelnek. Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnökét az új adó várható következményeiről kérdeztük.
Agrár Készítse fel autóját a téli hidegre és indító akkumulátor teszteléssel kerülje el a kellemetlen meglepetéseket
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:17
Ahogy az ősz beköszönt, a reggelek egyre hűvösebbé válnak, és nemcsak a melegebb öltözet kerül előtérbe, hanem ideje odafigyelni az autók akkumulátoraira is. Amikor a hőmérséklet csökken, könnyen kiderülhet, hogy az autó akkumulátora hogyan viseli a téli időjárást.
Agrár Megvannak az idei év legjobb magyar mézei
Privátbankár.hu | 2025. december 7. 09:31
A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
Agrár Ezért változhat a tej ára Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 16:36
Az elmúlt hónapokban árcsökkenés vette kezdetét a globális vajpiacon, de mi történik a tejjel?
Agrár Zuhant a magyar növénytermesztés, mégis nőtt a kibocsátás
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 08:56
Kevesebbet termelt a magyar mezőgazdaság, de azt drágábban tette. A növénytermesztés 8,7 százalékkal esett vissza.
Agrár Itt az új luxus: zöldség, gyümölcs, lekvár, kolbász, magyar farmokról
Elek Lenke | 2025. november 23. 14:13
Kereskedelmi „primőrök” jelentek meg a zöldség- és gyümölcspiacon, a bio és kiskertben termelt, valamint kistermelők által házhoz szállított élelmiszerkosarak népszerűsége nőtt. Kérdés, hogy ki tudja mindezt megfizetni, amikor a szupermarketekben is ezer forint – vagy több – egy kiló, ki tudja honnan származó körte, az alma minimum hétszáz, a jégsaláta hatszáz, némely cukkini és padlizsán húsárban van. Az újfajta kínálat és árképzés titkaiban böngésztünk.
Agrár Több mint 200 milliárdot kaszált össze az egyik vezető hazai agrárcsoport
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 16:52
Több mint ötödével nőtt az árbevétel.  
Agrár Karácsonyi kínálat: kevesebb madár, de jobb áron
Szirmai S. Péter | 2025. október 24. 11:31
Sokéves krízis után úgy tűnik, stabilizálódik a hazai pulykaszektor. A karácsonyi készülődéssel, a mély bázisról, kicsit már növekszik a fogyasztás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG