2p
50 tejtermelő tüntetett hétfőn a fővárosban három helyszínen az önköltségnél alacsonyabb nyerstejárak ellen, kedvezőbb értékesítési lehetőségeket követelve.
A tejtermelők demonstrációjának résztvevői vonulnak tehenekkel a fővárosi Lánchídon 2016. április 4-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A tejtermelők továbbá fel kívánták hívni a figyelmet, hogy az unió és a magyar állam által nyújtott támogatások nem elegendőek, illetve nem fejtik ki a kívánt hatást. A tüntetésen 6 tehenet - később ötöt, mert az egyiket ki kellett venni a menetből nyugtalansága miatt - is felvonultattak a figyelemfelkeltés erősítésére. A tüntetők Budapesten több mint 8 kilométert tettek meg.

A menet az Országos Kereskedelmi Szövetség székházától, az óbudai Bécsi útról indult, majd érintette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) a II. kerületben, a Keleti Károly utcában, majd a tüntetés az V. kerületben a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál (NAV), a Széchenyi utcában ért véget. Mindhárom helyszínen petíciót adtak át a tiltakozók képviselői.

Vizsgálódik a Nébih

Oravecz Márton, a Nébih elnöke a hatóság oldalán közölt tájékoztató szerint biztosította a képviselőket, hogy a Nébih minden rendelkezésére álló jogi eszközzel fellép a tisztességtelen előállítókkal és forgalmazókkal szemben.

A hivatal elnöke mától átfogó célellenőrzést rendelt el a tejpiacon, a munkatársak reggel óta végzik a vizsgálatokat az ország több pontján. A hatóság szakemberei többek között a beszerzési ár alatti értékesítést vizsgálják a legmeghatározóbb kereskedelmi szereplőknél. A vizsgálat első szakaszában az elmúlt 60 napot ellenőrzik, ami a korábbi évek szúrópróbaszerű átvilágításával folytatódik majd.

Az FM támogatja a termelőket?

A Földművelésügyi Minisztérium korábban azt közölte: támogatják és egyetértéséről biztosítják azokat a tejtermelőket, akik tiltakoznak az európai tejpiaci válság miatt kialakult önköltség alatti árak ellen.

A tárca egyúttal fel kívánta hívni a kiskereskedelmi vállalkozások figyelmét arra, hogy csak tisztességes gazdasági szereplőkkel tartsanak fenn üzleti kapcsolatot.

Az FM szerint az eddigi támogatási és piacszabályozási kormányzati lépések az Európai Bizottságnál mind azt a célt szolgálják, hogy tejet termelni kiszámítható módon, jövedelmezően lehessen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Egyre nagyobb a baj Horvátországban – egy egész ágazat van végveszélyben
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 11:08
89-re nőtt a járványgócok száma.
Agrár Megnyitják a pénzcsapot az aszálykárt szenvedett gazdák előtt
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 19:34
Erről döntött a kormány.
Agrár Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG