1p
Kormányszóvivői iroda szerint országvédelmi büdzsé készült,és a 2012-es költségvetési év a válságzónától való elrugaszkodás éve lesz - közölte a Kormányszóvivői Iroda kommentárját a kormany.hu.
Kormányszóvivői iroda szerint országvédelmi büdzsé készült,és a 2012-es költségvetési év a válságzónától való elrugaszkodás éve lesz - közölte a Kormányszóvivői Iroda kommentárját a kormany.hu.

A közlemény szerint az elmúlt időszak nemzetközi gazdasági folyamatai azt bizonyítják, hogy az Európai Unió még éveken keresztül egy elhúzódó pénzügyi-gazdasági válsággal küzdő térség marad, amit alapvetően az okoz, hogy az uniós országok jelentős része nem képes megállítani az államadósság növekedését. Magyarország ezzel szemben 2011-ben elkezdte csökkenteni államadósságát, valamint megteremtette, illetve az év hátralévő részében megteremti a nagy ellátó rendszerek átszervezését biztosító törvényi alapokat. Ennek szellemében készült a jövő évi, országvédelmi költségvetés.
 
A jövő évi költségvetés elveit követve némi gazdasági fellendülés mellett Magyarországnak nemcsak 2012-ben, hanem középtávon is szilárd és strukturális intézkedésekkel fenntartható államháztartási politikája lehet - mondta Banai Péter Benő pénteken Pécsen.
A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Közgazdasági Társaság 49. Közgazdász-vándorgyűlésén közölte, hogy már az 1,5 százalékos gazdasági növekedés és 3 százalék alatti hiány is biztosítja az államadósság csökkentését. Ha pedig mély recesszió jönne, a hiány növelésének van egy alkotmányos féke. (MTI)
A kormány minden korábbi vállalását tartani kívánja, így a 2012. évi országvédelmi költségvetés megalkotásakor a kiadási oldalon takarékossági intézkedések bevezetéséről döntött, másrészt - az arányos és egykulcsos adórendszer kiterjesztésével együtt - a költségvetés bevételi oldalán a tervezett többletből finanszírozza a költségvetési hiány, valamint az államadósság csökkentését. A 2012-es költségvetési év így a válságzónától való elrugaszkodás éve lesz a kormány szerint.
 
A kabinet a költségvetés elfogadásával csökkenteni kívánja Magyarország gazdasági kiszolgáltatottságát, pénzügyi kitettségét, és újabb lépéseket tesz az ország stabilitása érdekében. Ennek megfelelően a tervek szerint az államadósság jövőre 1 százalékkal tovább csökken és a GDP-arányos költségvetési hiány is jóval a 3 százalék alatt marad.
 
A jövő évi költségvetés kiemelt céljai:
- 2012-ben tovább halad az egyszerűsítés irányába az arányos, egykulcsos adórendszer, amelynek célja az adóelkerülés visszaszorítása.
- A kormány saját lábra állítja a nyugdíjkasszát azzal a céllal, hogy a jövőben ne termelje újra az államadósságot.
- Ezek mellett jelentős átalakításon megy keresztül az egészségügy.
- Továbbá a jelenlegi 595 ezer jövedelempótló juttatásból részesülő állampolgár közül legalább 200 ezer visszatér a munka világába a Start Munkaprogram segítségével.
 
A kormány azzal számol, hogy az országot körülvevő kedvezőtlen európai és nemzetközi gazdasági környezet okán még hosszú távon komoly kihívásokkal kell Magyarországnak szembenéznie. A következő évben az eurózónából esetlegesen érkező további veszélyekre történő felkészülés érdekében, a kormány először tesz javaslatot az Országgyűlés részére egy Országvédelmi Alap létrehozására, amely biztonsági tartalékként szolgál minden rendkívüli helyzet megfelelő kezelésére. A Nemzetgazdasági Minisztérium a beterjesztett költségvetés alapjául szolgáló árfolyamszint mellett két további árfolyamszinttel kalkulálva is modellvizsgálatokat végzett, a kormánynak így lehetősége nyílik arra, hogy kedvezőtlen gazdasági változások bekövetkezte esetén felkészülten, kész megoldásokkal reagáljon a kialakult helyzetre.
 
A Kormányszóvivői Iroda szerint azok, akik támadják az országvédelmi költségvetést, nem értik a válság alatt újraformálódó világ legfontosabb kihívásait, így megfelelő válaszaik sincsenek a kialakulóban lévő helyzetre. Számukra az egyedül elfogadható terápia az államadósság és a lakossági hitelállomány növelése, valamint a megszorítások politikája - fogalmaznak, hozzátéve: ez a politika az elmúlt 20 évben megdőlt, csődközeli állapotba sodorta az országot; ennek folytatása a görög út, a magyar kormány a 2012-es országvédelmi költségvetéssel ezt az utat elkerüli.

Privátbankár

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG