1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tavaly 356 milliárd forint áfahiányt állapított meg az adóhatóság, emellett a pénzügyi nyomozók még 110 milliárd forintnyi adócsalást is felderítettek; mindez több mint a bevallott forgalmi adó 10 százaléka. Az egyes élelmiszertermékekkel kapcsolatos adócsalás mértéke eléri az évi egymilliárd eurót, jelenlegi árfolyamon a 296 milliárd forintot Magyarországon. Az összes áfacsalás viszont ennél nagyobb is lehet.

Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi elnökhelyettese az MTI-nek azt mondta: reális az a becslés, amelyet a Reuters hírügynökség közölt a Bunge amerikai cég számításaira hivatkozva. Eszerint az egyes élelmiszertermékekkel kapcsolatos adócsalás mértéke eléri az évi egymilliárd eurót, jelenlegi árfolyamon a 296 milliárd forintot Magyarországon. Az összes áfacsalás Sors László szerint ennél nagyobb is lehet. A NAV Bűnügyi Főigazgatóságának tapasztalatai alapján a legtöbb visszaélés valóban a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek forgalmazásánál történik, miután a nagy mennyiségű, egyedileg nem azonosítható áru esetében könnyebb kijátszani az áfaszabályokat, de más területekre, például az elektronikai cikkek kereskedelmére is jellemzőek az ilyen típusú csalások.

Sors László szerint az áfacsalás nem új jelenség, de mindig vannak új módszerek. Az uniós csatlakozás után vált gyakorivá, hogy a külföldről behozott termékeket a csalásra szerveződött cégek értékesítik a magyarországi kereskedőknek, de nem fizetik be a forgalmi adót a költségvetésbe. Az általános forgalmi adóval kapcsolatos visszaélések az Európai Unió minden országában gyakoriak, de arányuk a nemzetgazdaságok méretéhez képest általában nem akkorák, mint Magyarországon. A többi országhoz képest magasabb, 27 százalékos áfakulcs miatt a szabályokkal visszaélő hazai és külföldi bűnszervezetek vállalják a kockázatot - mondta az elnökhelyettes. Magyarországon az adóval kapcsolatos bűncselekmények többsége áfacsalás.

Ezek a bűncselekmények nemcsak a költségvetést károsítják, hanem azért is veszélyesek, mert így a tisztességes gazdálkodók kiszorulnak a piacról - közölte Sors László. Úgy fogalmazott, az adóhatóságnak mindenképpen gyanús, amikor áruházláncok nagyon olcsón, nyilvánvalóan előállítási költség alatti áron kínálnak külföldről behozott termékeket, ilyen esetekben rendszeresek az adóellenőrzések. Ez nem azt jelenti, hogy az áruházláncok csalnak, de az ellenőrzések így tudnak elindulni visszafelé a beszerzési láncon - tette hozzá.

A bűnügyi elnökhelyettes szerint a NAV 2011-es létrehozása óta az adóigazgatás, a vám és jövedéki, valamint a bűnügyi szakterület szorosabb együttműködése miatt gyorsabban és hatékonyabban tudnak fellépni az adócsalókkal szemben. 2010-ben a megállapított áfahiány 407 milliárd forint volt, 51 milliárddal több, mint 2011-ben. A nyomozók 83 milliárd forint adócsalást derítettek fel tavalyelőtt, 2011-ben ennél 27 milliárddal többet. Tavaly 76 ezer adóellenőrzést végzett a NAV, ebből 45 ezret kifejezetten az általános forgalmi adóval kapcsolatosan. A csalásra szakosodott cégek gyakran eltűnnek, emiatt tavaly 17 ezer vizsgálat hiúsult meg.

Sors László elmondta: az idén is több olyan jogszabály lépett életbe, amelyek segítenek abban, hogy a visszaéléseket kiszűrhesse a NAV. Július 1-jétől vezetik be a fordított áfát egyes mezőgazdasági termékekre, ami javítja a tisztességes gazdálkodók helyzetét és növeli a költségvetés bevételeit. Ugyanakkor a szakember szerint az áfacsalásokkal kapcsolatos problémákat önmagában hatósági intézkedésekkel nem lehet megoldani, komplex fellépésre, illetve egyes jogszabályok módosítására lenne szükség uniós szinten is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG