Bizalmas dokumentumok tömege szivárgott ki az adóparadicsomok világából - írta a Süddeutsche Zeitung című német lap, amely Offshore Leaks címmel indított sorozatot az anyagból kibontakozó ügyekről, amelyek 170 országból összesen 130 ezer embert érintenek, köztük hírességeket, volt államfőket, nagy- és kisvállalkozókat és bűnözőket. A beszámoló nyomán a német pénzügyminisztérium jelezte: a hatóságok is meg kívánják ismerni a feltárt adatokat.
A gigantikus méretű adatforrás feldolgozásába az ICIJ 46 országból vont be médiumokat, köztük a brit BBC-t, az amerikai Washington Postot, a francia Le Monde-ot, Németországból pedig az NDR regionális közszolgálati műsorszolgáltatót és a Süddeutsche Zeitungot. Az így összeállított 88 fős csoport 15 hónapja dolgozik az adatok értelmezésén, rendszerezésén és ellenőrzésén. A munka korántsem ért véget, az Offshore Leaks adatbázis azonban így is "a legnagyobb csapás" a világgazdaságban az adóparadicsomok révén kialakult "hatalmas fekete lyuk" ellen - értékelte az eddig elvégzett munkát egy beavatott.
Az adatok révén képet lehet alkotni több mint 122 ezer úgynevezett levélszekrénycégről - valamely igen kedvező adózási környezetet biztosító országban kizárólag adóoptimalizálási célból bejegyzett vállalkozásról -, illetve a mögöttük álló mintegy 130 ezer személyről - áll a Süddeutsche Zeitung sorozatának bevezető részében, amely részletesen bemutatja egy 2011-ben meghalt híres német milliárdos, Gunter Sachs, Brigitte Bardot egykori férjének offshore-cégek révén végrehajtott rendkívül összetett és kétes pénzügyi műveleteit.
Az adóparadicsomok révén létrejött "fekete lyuk" dimenzióit mutatja, hogy becslések szerint csak az Európai Unióban évente ezer milliárd euró adóbevételtől esnek el a tagállamok az adóparadicsomokban bejegyzett cégeken keresztül végzett műveletek miatt. Ezért az Offshore Leaks iránt állami szervek is érdeklődnek. A német pénzügyminisztérium egy szóvivője a Süddeutsche Zeitung cikkére reagálva közölte: az újságíróknak továbbítaniuk kell a lényeges adatokat tartalmazó dokumentumokat a hatóságoknak, hogy azok minél hamarabb megindíthassák a szükséges eljárásokat.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
12 órája
-
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
13 órája
-
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
14 órája
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
15 órája
-
Drasztikus lépésre szánta el magát egy légitársaság az olajárak miatt
16 órája
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
16 órája
-
Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
17 órája
- Európának végül csak az orosz olaj marad? Ez Viszont Privát
- Ez az amerikai húzás enyhítheti az olajválságot?
- Mi történt? Trump enyhítené a nyomást Iránon
- Fordulat a munkaerőpiacon – mostanra ez vált a siker kulcsává?
- Washington Post: az oroszok azt javasolták, hogy Orbán Viktor ellen rendezzenek meg merényletet (frissítve)
- Orbán Viktor bejelentette: erről döntött a kormány az éjszaka
- Brutális károkat okoz az iráni háború, aggasztó új jelentést tettek közzé
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
- Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak 2026. március 20. 19:51
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
-
Lépéskényszerbe került egy légitársaság az elszálló olajárak miatt
17:41
-
Klímafordulat Magyarországon: 2030-ig radikális változások kellenek
17:07
-
Indul a szezon: ha hajózni megy, ne feledkezzen meg a biztosításról!
16:36
-
Nagy változások a munkaerőpiacon – ezt keresik a cégek?
15:29
-
Megint változott a jótállás: erre kell figyelni a vásárlóknak!
13:33
-
Szlovén gasztrosiker: öt szakácssapka a Hiša Franko étteremnek
12:47
-
Különdíjat nyert a Time Out Market Budapest
12:35
-
A United Airlines csökkenti járatainak számát, magas olajárakra készül
10:14
-
Friss ajánlás az EU-tagállamok lakosainak: több home office, lassabb közlekedés, kevesebb repülés
16:14
-
Járatnyitások a Condor nyári menetrendjében
13:12
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Megújult a bélapátfalvi apátsági templom – május 30-án áldják meg
08:02
-
Előkerült a szétszedett fogadópult
16:03
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
2026. március 21. 11:11
-
Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
2026. március 21. 12:24
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
2026. március 21. 13:25
-
CPAC Hungary: olyan elnök érkezik Magyarországra, aki még sosem járt itt
2026. március 21. 09:18
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
2026. március 21. 14:37



