A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásában a 2011. év végi több mint 88 700 után 2012 végén még mindig megközelítőleg 71 ezer egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választó társaság volt, ami ugyan közel harmadával kisebb a 2011 előtti években megszokott 100 ezres nagyságrendnél, de még mindig tekintélyes szám, különösen, hogy új adózási formák is rendelkezésre állnak.
A NAV 2013 augusztus végén 70 979 működő kata adóalanyt tartott nyilván, közülük 59 896 egyéni vállalkozó. A bejelentett kisadózók száma 71 904, közülük 52 336 minősül főállásúnak. A kivások száma 7595 volt augusztus végén, valamennyien társas vállalkozások, közülük 5743 kft., 1502 pedig bt. Ugyanakkor, ahogy az a Privátbankár elemzéséből kiderül, az államnak csak jó, hogy elmaradt a vártól a kisadókat választó cégek száma.
Az evát főleg a műszakiak választják
Az evásokon belül a társas vállalkozások súlya tovább nőtt, részarányuk 2012-ben már 64,1 százalék volt. Változatlanul az együttesen 93,5 százalékos részarányt megközelítő korlátolt felelősségű (kft.) és betéti társaság (bt.) a leginkább jellemző gazdálkodási forma, az utóbbiak adják a társas vállalkozások csaknem 70 százalékát. Az összes evás vállalkozás 29,4 százaléka (a társas vállalkozások nem egészen fele) tartozik a számviteli törvény hatálya alá, a többi úgynevezett bevételi nyilvántartást vezet.
Az egyszerűsített vállalkozói adót alkalmazó egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások körében egyaránt a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység a legnépszerűbb. Ezeken a területeken működik az eva alanyok mintegy 46,5 százaléka, s itt realizálódik a bevételek majdnem fele. Az eva hatálya alá tartozó adóalanyok összesített árbevétele 2012-ben 386,8 milliárd forint volt, ami 31,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A bevételek megoszlása az egyéni és társas vállalkozások között hasonló az előző évihez, 28, illetve 72 százalék.
100 milliárdot már összehoztak
A teljes evás kört tekintve a fajlagos árbevétel nem egészen 5,8 millió forint volt. Ezen belül az egyéni vállalkozók mintegy 4,5, a társas vállalkozások pedig 6,5 millió forint közeli átlagot értek el. Az evás adóalanyok legnagyobb rétege - közel 45 százaléka - 2,5 millió forint alatti bevételt realizált. Az ötmillió forintig terjedő két legalacsonyabb sávba tartozik a vizsgált adóalanyi kör mintegy 61,2 százaléka, a 7,5 millió forint alatti alsó háromba pedig 72 százaléka.
Az eva hatálya alá tartozó adóalanyok 2012. évi adókötelezettsége 143,7 milliárd forint volt, 15,4 százalékkal kevesebb, mint a bázis időszakban. Az evások átlagosan több mint 2 millió forint adót fizetnek. Az első három negyedévben 100,1 milliárd forint összegű adóelőleget fizettek be, az éves kötelezettség 69,6 százalékát (a bázis évben 68,4 százalékát).
A többség pontosan fizet
A bevallók 58,6 százaléka (39 162 adózó) a vizsgált év során pontosan fizetett, elszámolásuk nullszaldós. Pontatlansága miatt 27 673 adóalany utólagos rendezésre kényszerült, közülük 21 741 adózó összesen 4 milliárd forint összegű, 2013-ra áthúzódó befizetési kötelezettséget szerepeltetett bevallásában, míg 5932 adózó 300 millió forintos visszaigénylési pozícióban zárta az évet. Az egyenleg így összességében 3,7 milliárd forint összegű utólagos befizetési kötelezettséget mutat, ami 19,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Az új adózási formák ellenére még mindig magas az egyszerűsített vállalkozói adót választók száma - derül ki az adóhatóság adataiból.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
körülbelül 1 órája
-
Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
körülbelül 1 órája
-
Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
2 órája
-
Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
3 órája
-
Váratlan lépésre szánta el magát Orbán Viktor
4 órája
-
Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
4 órája
-
Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
7 órája
Mfor.hu Top24
- Majdnem hét igazgatójelölt jut egy tankerületre
- „Döbbenetes, ami zajlik”: kettős présben a Balaton, mi lesz így a tóval?
- Pénzt kapnak a laktanyák
- Összeférhetetlenség merült fel az egyik parlamenti pártnál
- Ismét a nyakába vette az országot Orbán Viktor is
- Csaknem öt év szünet után tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter – videóval
- Ismét készül egy salátatörvény
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Nemzetközi
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
20 órája
Nemzetközi
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Az athéni tragédia hat ember életét követelte.
20 órája
Nemzetközi
Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
24 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Öt olcsó lakással spóroltak több mint nyolcmilliárd forintot egy kastély vevőjének2026. szeptember 27. 08:00 -
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A globális élelmiszerellátás kulcsa a műtrágya, de kinek a kezében vannak az ásványkincs-lelőhelyek?
12:14
-
Magyar Péter fontos bejelentéseket tett, ez sokakat érinthet
11:35
-
Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon? Ezt hozza a következő generáció
10:11
-
Milliárdokat mozgatnak meg az üzleti rendezvények
09:07
-
Az álmatlanság egyik leggyakoribb oka a pénz
05:26
Turizmus Online cikkei
-
Hatalmas lavina zúdult a nepáli Himlung Himal alaptáborára, legalább 10-en eltűntek
08:33
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
2026. szeptember 27. 05:45
-
Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
2026. szeptember 27. 09:35
-
Váratlan lépésre szánta el magát Orbán Viktor
2026. szeptember 27. 08:46
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
2026. szeptember 26. 17:15
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
2026. szeptember 26. 13:39



