3p
Május 20-a a személyijövedelemadó-bevallás benyújtási határideje. A határidő lejára előtt azonban érdemes ellenőrizni, hogy megvannak-e a bevallás kitöltéséhez szükséges bizonylatok, igazolások. De mit tegyen az, akinek hiányoznak ezek a dokumentumok?

A munkáltatóknak, kifizetőknek a személyijövedelemadó-bevallás (szja-bevallás) kitöltéséhez január 31-ig kellett kiállítani az igazolást 2013-ban teljesített kifizetéseikről. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint évről évre érkeznek jelzések arról, hogy a munkáltatók, kifizetők nem adták ki a bevallás elkészítéséhez szükséges igazolásokat, így az érintett magánszemélyek nem tudják elkészíteni az adóbevallást.

A bevallási határidő előtt fontos ellenőrizni, hogy rendelkezésre állnak-e a bevallás kitöltéséhez szükséges bizonylatok, igazolások - hívja fel a figyelmet a NAV.

Jelentse be, ha nincs!

Az adóhatóság mint a honlapján írja, a vállalkozási tevékenységet nem folytató és általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett magánszemélynek lehetősége van arra, hogy a bevallás benyújtására előírt határidőn belül bejelentést tegyen a lakóhelye szerint illetékes első fokú állami adóhatósághoz, amennyiben az szja-bevallás elkészítéséhez szükséges iratok, igazolások önhibáján kívül nem állnak rendelkezésére, és ezért bevallását előreláthatóan nem tudja határidőben benyújtani. 

A bejelentés beérkezését követően a NAV a rendelkezésére álló adatok alapján megteszi a lehetséges intézkedéseket, amelyek eredményéről (figyelemmel az adótitok betartására) tájékoztatja a magánszemélyt.

Meddig nem büntetnek?

Az adóhatóság november 20-ig nem szab ki mulasztási bírságot a bevallási késedelem miatt, ha a magánszemély az akadályoztatás megszűnését követő 15 napon belül benyújtja bevallását, és ezzel egyidejűleg a késedelem igazolására vonatkozó kérelmét (igazolási kérelmet) előterjeszti. 

Ha a magánszemélynek valamely, a bevallása elkészítéséhez szükséges igazolása hiányzik, vagy az igazolást megkapta ugyan, azonban az igazolás tartalmával nem ért egyet, először a munkáltatóval, kifizetővel célszerű felvennie a kapcsolatot az igazolás pótlása, illetve az igazoláson feltüntetett adatok javítása érdekében.

Ha nem sikerül...

Az egyeztetés eredménytelensége esetén azt javasolja a NAV, hogy az adózó a rendelkezésére álló dokumentumokkal (például munkaszerződés vagy egyéb, a kifizetést megalapozó szerződés másolata, ezek hiányában a munkáltató, kifizető azonosítására alkalmas adatok) keresse fel a NAV valamelyik ügyfélszolgálatát, ahol a szükséges tájékoztatást megadják. 

Ha egy magánszemélynek 2013-ban több munkáltatótól, kifizetőtől is származott jövedelme, és nem minden kifizetőtől kapja meg az összesített igazolást május 20-ig, akkor a rendelkezésére álló iratok, igazolások birtokában is elkészítheti a személyi jövedelemadó bevallását azzal, hogy a hiányzó dokumentumok beszerzését követően a benyújtott bevallást önellenőrzéssel helyesbítenie kell. 

A NAV ugyanakkor megjegyzi, a fentiek kizárólag az szja-bevallás elkészítéséhez szükséges igazolások hiányára vonatkoznak, ha valakinek nem adójogi természetű vitája áll fenn a munkáltatóval, kifizetővel, arra vonatkozóan az állami adó- és vámhatóság nem rendelkezik hatáskörrel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG