3p
Vasárnapig igényelhetik a támogatást a visszavont engedélyű gépekhez a vállalkozók.

Vasárnapig, február 16-ig igényelhetik a vállalkozások a visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépek után biztosított állami támogatást az igazoltan megfizetett előleg, foglaló után - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

Pankucsi Zoltán

Pankucsi Zoltán hozzátette: nagyjából 80 ezer vállalkozás rendelt az érintett két típusból. Közölte, hogy az engedélyek visszavonása miatt soron kívül kialakítottak egy konstrukciót, amellyel az érintettek nem vesztik el az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. által forgalmazott online pénztárgépekre befizetett előlegüket. Ezzel nem éri anyagi veszteség a vállalkozókat - mondta. Közlése szerint a NAV honlapján leadhatják a rendelésüket az új pénztárgépre, ahol nyilatkozni kell arról is, hogy az államra engedményezik a befizetett előlegüket, foglalójukat. Ezután nincsen más jogi vagy adminisztratív feladatuk.

Pankucsi Zoltán szerint már 40 ezer online pénztárgép üzemel, a teljes átállás március vége előtt befejeződhet, a költségvetés bevételi terve nincsen veszélyben.

Eltűnő paradicsomok


Az adóügyekért felelős helyettes államtitkár a műsorban arról is beszélt, hogy a legújabb nemzetközi adóügyi megállapodásokban a banktitkot is áttörték: "így Svájctól kezdve a Kajmán szigetekig mindenkitől tudunk akár banktitkokat is az adóhatóságoktól kérni" - fogalmazott. 

A becslések szerint világméretekben több ezer milliárd dollár lehet az az összeg, amely után a vállalkozások nem fizettek adót. Az információcserét szolgáló egyezményekre azért van szükség, hogy megállapítható legyen: ebből mekkora rész köthető magyar személyekhez, cégekhez. A tárca becslései szerint jelentős összeget visznek ki külföldi offshore-paradicsomokba, pontos adat nincs, de milliárdos nagyságrend lehet. Pankucsi Zoltán az adóparadicsomok elleni harc legfontosabb részének nevezte az adóügyi egyezmények megkötését.

Magyarország 74 állammal kötött ilyen kettős adóztatást elkerülő egyezményt, amely alapján fel tudja keresni a külföldi társszerveket - mondta. Ezek egyik része az adóügyi információcserére is kiterjed. Tavaly novemberben csatlakozott Magyarország az úgynevezett adóügyi adminisztratív segítségnyújtásról szóló konvencióhoz. A 64 államot tömörítő megállapodás lehetővé teszi az adóhatóságok közös akcióját, megakadályozva ezzel, hogy a belföldi adóhatóság látókörébe került adózó más országba vigye a vagyonát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG