Az illetéktörvény módosításával 2014. január 1-jétől illetékmentessé válnak a házastársak közötti vagyonmozgások, ezzel szélesedik a családokat tehermentesítő illetékszabályozás, ami több százmillió forint megtakarítást jelenthet az érintetteknek. Erről Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkára beszélt sajtótájékoztatón, szerdán, Budapesten.
Az államtitkár kiemelte, hogy a rendelkezés a házastársi vagyonközösség megszüntetésével keletkező vagyonszerzésre is vonatkozik. A tárca számításai szerint az új szabály 2014-ben több mint ezer ügyet érint majd, és 400-500 millió forintot hagy a házastársaknál - tette hozzá.
Többször változtak a szabályok
Orbán Gábor emlékeztetett, hogy 2009-ben már vezettek be illetékmentességi szabályokat a házastársak, gyermekek és szülők öröklésével kapcsolatban, ezek azonban csak az általános mértékű öröklési illeték alá eső vagyontárgyakra és az örökrész első 20 millió forintjára vonatkoztak. Például egy gépkocsi öröklésére már nem.
A 2010 augusztusában bevezetett új öröklési és ajándékozási illetékmentességi rendelkezésekkel már illetékmentessé vált minden, az egyenes ági rokonok közötti ingyenes vagyonszerzés, függetlenül az átadott vagyontárgyak értékétől és jellegétől. Ezek a szabályok vonatkoznak minden gyermek és szülő, nagyszülő és unoka, dédszülő és dédunoka közötti ajándékozásra és öröklésre, továbbá az örökbefogadó és örökbefogadott közötti vagyonszerzésekre is.
A 2010 nyarától hatályos illetékszabályok révén az öröklési és ajándékozási ügyek döntő többségében, mintegy 80-85 százalékában nem kell a vagyonszerzőknek illetéket fizetni - hangsúlyozta Orbán Gábor.
Ezrek mentesülnek
Hozzátette, hogy 2013. január 1-jétől is szélesedett az illetékmentességi kör, így nemcsak az ingyenes, hanem az ellenérték fejében megvalósuló vagyonszerzések után sem keletkezik illetékkötelezettség, ha a szerződő felek egyenes ági rokonok. Emellett az özvegyek öröklése esetén is megszűnt a korábbi 20 millió forintos korlát.
Az első esetben a rendelkezés hatása a jövő évben mintegy 6000 ügyben jelentkezik és valamivel több mint 1 milliárd forintot hagy a családoknál, míg hozzávetőleg 11-12 ezer özvegy mentesül összességében mintegy 1,5 milliárd forint öröklési illeték megfizetése alól - fejtette ki.
Orbán Gábor kiemelte, hogy a kormány politikájának középpontjában a családok támogatása áll. Ez a kiindulópontja a szabályozás módosításának minden fő gazdasági területen, az adórendszer átalakításától a foglalkoztatáspolitikán át az illetékrendszer átalakításáig.
Orbán Gábor szerint tovább egyszerűsödnek a vagyonszerzési illetékszabályok.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
1 perce
-
Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
30 perce
-
Mbappe vezérletével könnyen nyertek a franciák – eredmények
körülbelül 1 órája
-
Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
körülbelül 1 órája
-
Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
11 órája
-
Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
12 órája
-
Trumpék primitív bosszúja, avagy így golyózták ki Iránt a foci-vb-ről
12 órája
Mfor.hu Top24
- Problémát jelent a forint erősödése az exportnál
- A 4iG leánya lehet az egyedüli ebben a cégben
- Radnai Márk sistergős üzenettel tette teljesen egyértelművé a tényállást saját ügyében
- Euronews: Magyarországra látogat a kiemelt delegáció
- Donald Trump akciózik – tetszene neki a hatósági áras benzin
- Kármán András leváltott egy NER-es vezérigazgatót
- Pszichológiai hadviselés a matracokban: miért ragaszkodnak a magyarok a készpénzhegyekhez?
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul 2026. június 28. 16:59
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
30 perce
Kultúra
Mbappe vezérletével könnyen nyertek a franciák – eredmények
Norvégia és Mexikó is ott van a 16 között.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Semmelweis-nap: szerdán zárva lesznek a rendelők és a legtöbb patika, csak ügyelet működik
06:55
-
Hepe-hupa 400 ezerért - közösségi gyűjtés a Cifrakapu utca felújítására?
13:50
-
Végleges: befagyasztják a polgármesterek fizetését és a megyei vezetők fizetét megfelezik
13:04
-
Dobban a Dobó tér: július 3-án érkezik az Egy ütős nap
09:59
-
Egy nappal csúsznak az aszfaltozási munkák, szerdán és csütörtökön teljes lezárás lesz a Ráckapu téri felüljárónál
08:32
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
2026. június 30. 12:06
-
Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
2026. június 30. 13:13
-
Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
2026. június 30. 10:39
-
Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
2026. június 30. 08:44
-
„Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
2026. június 30. 10:01



