Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Zenés-táncos szórakozóhelyeken razziázott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a hétvégén. A NAV nagy erőkkel, egyenruhás és civil ellenőrökkel razziázott, és azt találták: a bevételeket a legtöbb szórakozóhely eltitkolja, sok helyen nem jelentik be az alkalmazottakat, zárjegy nélküli szeszt árulnak, és még az italokat is vizezik.

A hétvégén a NAV nagyszabású, összehangolt helyszíni ellenőrzéseket tartott a Hajógyári szigeten. Az akcióban az ország több megyéjének bevonásával százötven adóellenőr és pénzügyőr vizsgálódott péntek és szombat éjszaka.

Ott maradtak a buliban a revizorok

A pénteki ellenőrzések tapasztalatai szerint a költségvetést tudatosan megkárosítva, a tényleges bevételt eltitkolva működik a szórakozóhelyek 80%-a, ezért szombaton már egész éjjel hatósági jelenlét mellett bulizhattak a látogatók - írja az adóhatóság. A NAV munkatársai feltérképezték az üzletek nyitó és záró árukészletét, és több mint húsz esetben pénztárrovanccsal egybekötött forgalomszámlálást végeztek. Ennek köszönhetően pörögtek a pénztárgépek, és még az éjszaka folyamán - telefonon - bejelentették a foglalkoztatottakat.

Vizezett italok a pultban

A jövedéki termékek származásának és a forgalmazásra vonatkozó szabályok betartásának vizsgálata arra derített fényt, hogy a szórakozóhelyek 86%-a e téren is jogsértést követ el. Az adózatlan vagy igazolatlan eredetű árukészleteket a pénzügyőrök lefoglalták. A költségvetésnek kárt okozó szabálytalanságokon túl a mobillabor helyszíni tapasztalatai szerint, a vendégeket is megkárosíthatták azzal, hogy a gyártó által feltüntetettnél alacsonyabb alkoholtartalmat mutatott a palackok tartalma.

A nagy erőket felvonultató, várhatóan súlyos mulasztási bírság kiszabását és üzletzárást eredményező hétvégi razzia nem az utolsó volt. A NAV feltett szándéka, hogy az államkasszát tudatosan megkárosítókkal szemben továbbra is él a jogszabályi eszközök teljes tárházával, és szigorúan lép fel ellenük - írja az adóhatóság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon után, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Friss
hírlevél