A kormányhatározat arra hívja fel a nemzetgazdasági minisztert, hogy rendeletben határozza meg az új pénztárgépek bevezetésének ütemezését úgy, hogy az online adatkapcsolatra képes pénztárgépekre való átállás időpontja: 2013. május 1.
Két hónapig nem büntetik, ha nem elektronikus a napló
A határozat szerint az elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgépeket 2013. június 30-ig lehet használni, addig ezt az állami adóhatóság nem szankcionálná, ez a határidő az elektronikus naplóval rendelkező hagyományos pénztárgépeknél 2013. december 31-e.
2013. július 1-től az elektronikus naplóval rendelkező hagyományos pénztárgépek üzemeltetői elektronikus úton,havonta kötelesek adatot szolgáltatni a pénztárgéppel kibocsátott nyugták, egyszerűsített számlák adatairól - áll a határozatban.
A NAV ellenőrzi az átállást
A kormány felhívja a NAV elnökét, hogy kísérje figyelemmel az új pénztárgépekre való átállás folyamatát, és a nemzetgazdasági miniszter
útján rendszeresen tájékoztassa a kormányt a felkészülés és az átállás helyzetéről. Az első jelentés időpontja március 1., majd kéthetente 2014. január 15-ig.
Az adóhatóság honlapján közleményben kell majd közzétenni az elektronikus naplóval nem rendelkező, tehát legkésőbb 2013. június 30-ig lecserélendő pénztárgépek engedélyszámát, típusmegnevezését.
Az NGM 95 milliárdos áfa-bevétel növekedéssel számol
A pénztárgépek online bekötésével a nemzetgazdasági tárca 95 milliárd forintos áfa-bevétel növekedéssel számolt. Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek egy hete azt mondta: összességében akár tízmilliárd forinttal is segítheti az állam a pénztárgépek cseréjét, korszerűsítését. Balog Ádám szerint az elektronikus pénztárgéprendszer nagyban hozzájárulhat az évi 1000-1500 milliárd forintnyi adót elnyelő hazai szürke- és feketeszféra zsugorításához.
Május elsejéig kell átállni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgépek alkalmazására - jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
7 perce
-
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
36 perce
-
Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
körülbelül 1 órája
-
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
2 órája
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
2 órája
-
Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
2 órája
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
3 órája
Mfor.hu Top24
- Itt van Magyar Péter 58 milliárdos bejelentése
- Elképesztő: megint megdőlt a hidegrekord Magyarországon
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Matolcsy György rokona nadrágszíjmegszorításra kényszerül
- Vitézy Dávid sokakat érintő bejelentést tett
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Örülhetnek a kkv-k – Kapitány István nagy ígéretet tett
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
7 perce
Részvény / Deviza / Áru
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
36 perce
Nemzetközi
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Véres lövöldözés Krakkóban
2026. november 7. 16:23
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
2026. november 7. 14:43
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12



