Az eddigi adatok alapján csaknem 800 millió forintos kárt okozott az államnak egy olajjal kereskedő bűnszervezet, amelyet nemrégiben sikerült felszámolniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőreinek, pénzügyi nyomozóinak - közölte az adóhatóság a Privátbankárral. A körbeszámlázásos áfacsalás bizonyítására a NAV információtechnológiai csoportja által lementett elektronikus adatokat is felhasználják.
Mintegy 3 milliárd forint értékű ipari olaj forgalmazása köthető a kiiktatott céghálóhoz. Az év eleje óta végzett ellenőrzések, majd a nyomozás során kiderült részletek szerint az áru szlovák és román gazdálkodóktól származott és papíron szövevényes számlázási láncon futott keresztül. A közbeiktatott cégek egyike sem fizetett áfát, sőt volt, amelyik visszaigényelt adót a fiktív számlák révén.
Az üzletszerűen elkövetett csalássorozat gyanúját egy adóvizsgálat keltette fel. A revizoroknak a jelentős volumenű - évente mintegy 11-12 ezer tonna - ipari olajat feldolgozó gazdálkodó üzleti partnerei szúrtak szemet - közölte a NAV. A cégek szinte a semmiből előtűnve, mindennemű gazdasági előélet nélkül forgalmazták a finomítatlan olajat, majd mikor már nem volt szerepük, rejtélyes módon ukrán vagy szerb tulajdonoshoz kerültek.
Voltak lefoglalások
A NAV szerint az ügy érdekessége, hogy a maffiaszerű törvénytelen olajkereskedő hálózatot az adóellenőrök és a pénzügyi nyomozók együttműködése révén pár hónapos működés után sikerült felszámolni. Az adatok ráadásul több számlázási láncra is utalnak. A csalók ezekben repceolajjal, gombokkal sőt drágakövekkel is üzleteltek.
A NAV egyszerre 22 helyszínen tartott házkutatást. Pénzügyi nyomozók és adóellenőrök jelentek meg a mátészalkai cég, valamint több szabolcsi és budapesti beszállítója székhelyén. A nyomozók számítógépeket és 26 ezer oldalnyi könyvelési iratot foglaltak le, az információtechnológiai csoport pedig több mint 5 terabyte adatot mentett le. Az okozott kár biztosítására mintegy 600 millió forint értékben zároltak 34 autót, 126 hektár ingatlant és 3 bankszámlát.
A nyomozók 4 gyanúsítottat hallgattak ki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Tettükért akár 10 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Körbeszámlázásos áfa-csalást leplezett le a NAV.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Epstein-ügy: a brit miniszterelnök bocsánatot kért
9 perce
-
Zelenszkij világossá tette feltételét a tűzszünethez
25 perce
-
Zuhanórepülésben a pesti börze
körülbelül 1 órája
-
Kínai óriás 450 új munkahelyet hoz Jászfényszarura
körülbelül 1 órája
-
Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
2 órája
-
Esnek a világ tőzsdéi, az olaj és arany is gyengül
2 órája
-
Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
2 órája
Mfor.hu Top24
- Pénz a párnacihában – ők a magyar parlament készpénz-bajnokai
- Jön: 1000 adag ingyencsirke február 7-én Budapest szívében
- Figyelem! Hamarabb érkezik a postás a nyugdíjjal
- Nem rengették meg a Fidesz táborát Lázár János vécépucolós mondatai
- Áttörte a kormánypárti buborékot Lázár János – csak nem a jó irányban
- Kései karácsonyi ajándékot kapott a kormány, ezeknek a számoknak végre örülhetnek
- Jó hír érkezett az orosz-ukrán tárgyalásokról
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Nemzetközi
Epstein-ügy: a brit miniszterelnök bocsánatot kért
A botrány kikezdte a kormányfőt.
9 perce
Nemzetközi
Zelenszkij világossá tette feltételét a tűzszünethez
Ukrajna kész a tűzszünetre, de Moszkván a sor – mondja Zelenszkij.
25 perce
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Jeges zivatar bénítja Berlin légi közlekedését – repülőjáratok sorát törölték az időjárás miatt
14:57
-
Mutatós számok a Wizz Air 2025-ről szóló jelentésében
13:01
-
Dubaji élményvilág Budapest közepén – véget ért egy fejezet, jön a következő
11:29
-
Miért válik egy sziléziai város egy teljes éven át a művészetek központjává?
09:37
-
„Jobban élnénk, ha levennének a listáról” – egy UNESCO-falu, ahol a világörökség inkább teher, mintsem áldás
08:36
A vidék hírei
-
Még sosem volt ennyi szétfagyott út és kátyú egyszerre
14:02
-
A háborús veszélyhelyzet miatt kormányrendelettel állították le a szolidaritási hozzájárulás miatti pereket
11:38
-
Újabb egri autófeltörő rács mögött
09:07
-
Egyedülálló társashét a Bródyban
08:35
-
Kiemelkedő sikerrel zárult a BIDF Egerben
08:07
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
2026. február 5. 10:11
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
2026. február 5. 09:17
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2026. február 5. 07:24
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46

