2p
A magyar mezőgazdaság kibocsátási értéke folyó áron 3,6%-kal nőtt 2014-ben. A növénytermesztés és az állattenyésztés kibocsátási volumene is jelentősen emelkedett a termelőiár-színvonal csökkenése mellett.

A ráfordítások, valamint a bruttó hozzáadott érték is nőtt, a munkaerő-ráfordítás az előzetes adatok szerint nem változott jelentősen az egy évvel korábbihoz képest.

Az előzetes számok azt mutatják, hogy idén a növénytermesztés kibocsátási volumene 12%-kal emelkedett a tavalyihoz képest.

A kibocsátás szerkezetében meghatározó gabonafélék termesztésének volumene ötödével nőtt, a kukoricáé harmadával nagyobb, mint tavaly volt. Az ipari növények kibocsátása 13, a takarmánynövényeké 3,0%-kal bővült. Napraforgó és repce kibocsátásunk is számottevően nőtt a 2013. évihez viszonyítva. A kertészeti termékek termesztésének volumene 3,1%-kal elmaradt az előző évitől, a burgonyáé azonban 10, a gyümölcstermesztésé pedig közel 4%-kal emelkedett 2014-ben.

Az élő állatok kibocsátása 6,2 az állati termékeké 3,4%-kal nőtt, így az állattenyésztés teljes termelési volumene 5,3%-kal emelkedett a tavalyihoz képest. A bővülést főként az emelkedő sertés-, baromfi-, valamint a tejkibocsátás eredményezte.

A mezőgazdaság megugrotta a lécet

Az első adatok szerint a mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke folyó alapáron 3,6%-kal volt magasabb, mint 2013-ban, így a hazai agrárium 2011 óta folyamatosan felülmúlja az előző évi teljesítményét.

A volumen 9,2%-os bővülése 4,9%-os árcsökkenés mellett következett be. A növénytermesztésben 8,6%-kal mérséklődött, az állattenyésztésben az előző évi szinten maradt a termelőiár-színvonal.

A nagyobb kibocsátás a folyó termelő felhasználás volumenét is megemelte, árindexe viszont csökkent. A két legjelentősebb tétel, az energia és a takarmányok ára csökkent, a többié nem, vagy csak mérsékelten emelkedett.

A bruttó hozzáadott érték előző évi áron 21, folyó áron 11%-kal emelkedett. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 2014-ben az előzetes információk szerint nem változott 2013-hoz képest.

A termelési tényezők jövedelme 11, a vállalkozói jövedelem 13%-kal magasabb volt a 2013. évinél. Így a munkaerőegységre jutó reáljövedelem („A” mutató) 9%-kal emelkedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG