3p

Mégis lesz osztalékfizetés, így döntöttek a most megtartott éves közgyűlésen.

A Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele 36.938 millió forint volt, ez 1.574 millió forinttal (4,5 százalék) haladja meg az előző üzleti év árbevételét. A nettó értékesítés (jövedéki- és népegészségügyi termékadó nélküli árbevétel) 22.496 millió forint, mely 6 százalékkal (1.281 millió forinttal) magasabb a bázisidőszakinál - közölte lapunkkal a vállalat. 

Zwack-reklám Budapest szívében. Csak pozitívan
Zwack-reklám Budapest szívében. Csak pozitívan
Fotó: Privátbankár/Eidenpenz József

A működési eredmény 402 millió forinttal (10,4 százalékkal) alacsonyabb az előző évinél. A cég 2.906 millió forint adózott eredményt ért el, mely 542 millió forinttal (15,7 százalékkal) alacsonyabb a bázisnál. A Közgyűlés elfogadta az igazgatóság javaslatát, így a cég 2 849 millió forint osztalékot fizet, mely a névértékre vetítve 140 százalékos osztalékszintet jelent (1 400 forint/részvény). 

A hazai prémium szeszesital-fogyasztás, amelyet a pandémia a 2020-as évben jelentősen visszavetett, az elmúlt néhány évben bővült Magyarországon. Az ezután tapasztalt fellendülést követően a fogyasztás számottevően csökkent, amelyet a magas infláció és az ebből következő reálbér csökkenése váltott ki. Ám a gyors dezinfláció hatására az utóbbi félévben a fogyasztás visszaesés ütemének mérséklődését tapasztaljuk - tudatta a társaság.

A belföldi forgalomhanyatlás nagyrészt a magas infláció okozta jelentős fogyasztásvisszaesés következménye, ez a vállalat eredményességét is érzékelhetően befolyásolja - ismerte el a cég. Bár az árbevétel 7 százalék felett emelkedett, a volumen 1 százalékkal esett vissza. Az előző negyedéves beszámolóban közzétett 2,5 százalékos volumenvisszaesés mérséklődése annak köszönhető, hogy az üzleti év utolsó negyedévében az értékesített mennyiség 9 százalékot meghaladó mértékben nőtt. A növekedést leginkább az magyarázza, hogy ebben az üzleti évben a teljes húsvéti szezon márciusra esett - érvelt a vállalat.

Az év egészét tekintve a visszaesés nagyobb részt továbbra is a nagykereskedelmi csatornában jelentkezik. A kiskereskedelmi csatorna kicsivel haladta meg a bázisszintet. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy 2023 második félévétől a kiskereskedelem egyre agresszívebb árháborút folytatott a fogyasztók megnyeréséért vívott küzdelemben, mely több erős márkájuk forgalmát pozitívan befolyásolta. 

A személyi jellegű ráfordítások 461 millió forinttal (12,5 százalékkal) emelkedtek. Az üzleti év elején a cég átlagosan 15,4 százalékos bérfejlesztést hajtott végre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
Agrár Nagyot kaszált az ABB az első három hónapban
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:36
Minden fontos mutató emelkedett.
Agrár Túlélésért küzd a magyar rizs
Szirmai S. Péter | 2026. április 16. 18:44
A vámmentes import okozta piaci zavarok miatt válságba került az uniós és a szebb napokat látott, különleges minőséget produkáló hazai rizstermelés is, hiába sürgetnek egyenlő versenyfeltételeket a termelők. 
Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG