2p
Átmeneti hiány alakulhat ki baromfihúsból a Baromfi Termék Tanács szerint, tudósít az RTL Híradó. Szerintük 15-20 százalékkal zuhanhat a termelés, ha a kereskedők nem fizetnek többet a csirkéért.

A szervezet a költségek megugrására hivatkozott. Ők úgy számolnak, hogy már most 15 százalékkal kevesebb a baromfi a madárinfluenza miatt. A kormány februártól érvényes árstopja csak a far-hát és a csirkemell drágulását akadályozza a boltokban. Ha pedig a kereskedők nem hajlandóak többet fizetni azoknak a termelőknek, akiknek akár harminc százalékkal is növekedtek a költségeik, nagyon hamar áruhiány alakulhat ki baromfihúsból, számolt be az RTL.

Az üzletek nem akarnak veszteséget termelni, így a kereskedők szerint, ha a mell és a farhát nem drágulhat, akkor más termékeken kell behozniuk a kiesést. A csatornának nyilatkozva volt, aki azt mondta, hogy ha a feldolgozók a korábbi áron adják a termékeket, akkor a többi termékre nem lesz náluk sem áremelés. Ennek valószínűsége azonban nagyon kicsi, mert a termelők és a feldolgozók költségei jelentősen nőttek az emelkedő munkabérek, energiaárak és munkaköltségek miatt, mondta el a Baromfi Terméktanács elnöke.

Csorbai Attila azt is jelezte, még nem világos, hogy az árstop után a kereskedők továbbra is vásárolni fognak-e csirkehúst akár olyan áron, hogy azon mindenképpen veszteséget termelnek. Amennyiben nem veszik meg magasabb áron a csirkehúst, akkor akkor jelentősen csökkenhet a magyarországi hústermelés, és nem elképzelhetetlen, hogy átmeneti áruhiány alakuljon ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG