A 160 ország szakminiszterének részvételével zajló konferencián egyhangúlag megszavazták azt az intézkedéscsomagot, amelytől szakértők a globális kereskedelem fellendülését várják.
A konferencia résztvevői elfogadták az áruforgalomra vonatkozó szabályokat, öt, agráriumot érintő dokumentumot szavaztak meg, köztük az élelmiszer-biztonsági megállapodást, illetve négy, a legfejletlenebb országok támogatásáról szólót.
1000 milliárd dollár a tét
Azután hozták tető alá az átfogó kereskedelmi megállapodást, hogy Kuba elállt az intézkedéscsomag elleni vétóval való fenyegetéstől. Kuba az utolsó percben közölte, hogy nem hajlandó elfogadni a megállapodást, mert az nem járul hozzá a szigetország elleni amerikai embargó feloldásához.
A bali konferencián született egyezség a WTO első globális kereskedelmi megállapodása a szervezet megalakulása, 1995 óta. Egyes becslések szerint a megállapodás akár 1000 milliárd dolláros növekedést hozhat a világgazdaságnak. A megállapodás emellett megmenti a szervezetet az összeomlástól, és újraéleszti a bizalmat az iránt, hogy a WTO a 12 évig tartó eredménytelen tárgyalások után mégis képes leépíteni a világkereskedelmet akadályozó tényezőket.
"Történelmünk során most első ízben a WTO valóban betartotta az ígéreteit" - hangoztatta Roberto Azevedo főigazgató a meghatottság könnyeivel küszködve.
Türelmi idő Indinának
A bali megállapodás-csomag révén pont kerülhet a világkereskedelem liberalizációjáról szóló dohai WTO-tárgyalásokra, amelyek 2008-ban rekedtek meg. A szombaton tető alá hozott átfogó kereskedelmi megállapodás lényege az, hogy a vámeljárások egyszerűbbé és átláthatóbbá tételével lebontja a nemzetközi áruforgalom fellendítése előtt álló akadályokat, felvázolja a világkereskedelem első globális reformját, és előirányozza a jogilag kötelező érvényű WTO-dokumentumok aláírását első ízben a szervezet megalakulása óta.
Roberto Azevedo november végén még úgy nyilatkozott, hogy 2013 végéig már nem lesz közös világkereskedelmi megállapodás. Arra figyelmeztetett, hogy a kudarcnak súlyos következményei lehetnek a világkereskedelemre nézve. Maga a WTO is rosszul fog járni, mert veszít a hitelességéből és esetleg már csak egyfajta kereskedelmi bíróságként fogják kezelni, nem pedig olyan fórumként, ahol kereskedelmi megállapodásokat tudnak kötni a tagok. Azevedo ezért mindent megtett a tanácskozás sikere érdekében, tíz héten át koordinálta Genfben a világ különböző pontjairól érkezett kereskedelmi diplomaták maratoni tárgyalásait.
A fejlődő országok, például India foggal-körömmel ragaszkodtak ahhoz, hogy csak lépésenként építsék le az agrárszubvenciókat. Négy év átmeneti időszakot kaptak, amíg még használhatják a hatósági árakat. Ezt egyebek között fejlesztési segélyek ígéretével próbálták ellensúlyozni a fejlett országok.
Vita tárgya volt a nemzetközi áruforgalom bürokratikus akadályainak leépítése, a vámszabályok módosítása is.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
16 perce
-
Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
37 perce
-
Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
körülbelül 1 órája
-
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
13 órája
-
Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
14 órája
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
15 órája
-
Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
16 órája
- Kapitány István is megszólalt a költségvetésről
- Kemény üzenetet küldött a Kreml Európának
- Újabb listán csúsztunk vissza, egyre nehezebb dolga lehet Kapitány Istvánéknak
- Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát
- Megtörte a csendet Orbán Viktor
- Elárulta a kormány, kinek mennyivel fog emelkedni a nyugdíja
- Vitézy Dávid újabb nagy balatoni bejelentéssel rukkolt elő
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Trump az amerikai gazdáknak kedvezne.
Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Egyelőre senki nem vállalta a támadást.
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Egyre kevésbé vagyunk startupbarát ország.
-
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12 -
Veres Tibor érdekeltsége újabb nagy dobásra készül Lengyelországban2026. november 1. 10:03 -
Halloween, Black Friday, karácsony – egész éves vásárlási lázban a világ2026. október 31. 21:01 -
Vagyonadó: Svédország inkább lemondott a milliárdokról, csak ne meneküljön el a tőke2026. október 31. 18:21
További hírek >
-
A britek többsége ismét „brüsszeli igába“ hajtaná a fejét
06:13
-
A házilag készített végrendeletek legtöbbször érvénytelenek
05:25
-
Máris készülhet a következő választásra Izrael – Klasszis Podcast
16:57
-
Van bőven olyan lakás a piacon, amely megfelel a Wekerle Program árkorlátjának
15:35
-
Az európai turisztikai piac ugrásszerű növekedése várható, amiben Magyarország kiemelkedő lehetőségekre számíthat
14:13
-
Kezdődhet a lepukkant észak-balatoni vasútállomások felújítása
13:08
-
Tokaji borász: A természetet nem legyőzni kell, hanem megtanulni együtt élni vele
09:49
-
Spanyolországban egy éven belül már két súlyos vonatkatasztrófa történt
05:20
-
Északi szomszédainktól kivonul, Magyarországon egyelőre marad a Tesco
12:57
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
12:25
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
2026. november 1. 13:25
-
Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
2026. november 1. 08:21
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
2026. november 1. 16:22
-
Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
2026. november 1. 14:24
-
Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
2026. november 1. 10:05

