Fehér István, a társaság kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint a 7900 négyzetméteres egységben tavaly kétezer szarvasmarhát és 300 ezer sertést dolgoztak fel. Az egyre növekvő kereslet miatt a jelenlegi csontozó helyiség a kapacitása határán működik, a termelés további növelésére csak bővítéssel volt mód.
A fejlesztéssel a sertés- és a marhacsontozás egymással párhuzamosan, egy időben és külön vonalon tud megvalósulni. Céljuk továbbá a tálcáshúsgyártás és a készítménygyártás kapacitásának növelése, amely a logisztikai központhoz kapcsolódó termelőhelyiség és raktárhelyiség bővítésével, illetve új berendezések beszerzésével valósul meg.
A tervezést követően az üzem 1600 négyzetméteres bővítése április második felében kezdődött. A beruházás várhatóan novemberben fejeződik be.
Nem csak sertést és marhát dolgoznak fel
A Spar a kereskedelmi láncok közül elsőként, és azóta is egyedüliként működtet saját húsüzemet bicskei központja területén. Az üzemet 2004 novemberében adták át, a teljes üzemelés kezdete 2005 februárjában volt. A húsüzem 2012. január 1-jétől Tann Magyarország Kft. néven működik, a foglalkoztatottak száma 115 fő.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. a 2012-es üzleti évben 421,5 milliárd forint forgalmat ért el, 8 százalékkal többet, mint 2011-ben. Az ország egyik legnagyobb élelmiszer- és napicikk-kereskedelmi lánca 2012 végén 391 egységből állt. A hálózathoz tartozó áruházak összes eladótere 391 289 négyzetmétert tett ki.
A Spar-csoporthoz tartozó Tann Magyarország Kft. a sertés- és marhahús mellett mintegy hatvanféle húskészítményt szállít a bolthálózatba: a friss tőkehúsok mellett felvágottakat, sonkaféléket, füstölt és füstölt-főtt húsokat, májasokat és kolbászféléket gyártanak 6500 tonnás éves mennyiségben, továbbá naponta 20 ezer darab tálcás hús hagyja el az üzemet.
A Spar Magyarország Kft. mintegy másfél milliárd forintból bővíti bicskei húsüzemét, a fejlesztést követően 35 új munkahely megteremtésére nyílik lehetőség.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
2 órája
-
Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
3 órája
-
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
3 órája
-
Nem bírta tartani magát a forint
3 órája
-
Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
3 órája
-
Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
3 órája
-
Ellenséges területen indított műveleteket ígér az új ukrán főparancsnok
5 órája
Mfor.hu Top24
- Megszólalt Orbán Viktor és önkényuralmi rendszerről beszélt
- Évtizedekre visszamenőleg vizsgálják a végrehajtói rendszer visszaéléseit
- Agrárpénzek: pénzmosással vádolja az ügyészség Nobilis Kristófot
- Októbertől törölné el a vármegyéket és főispánokat a kormány
- Jöhet az eutanázia Magyarországon is?
- Nyomozók lepték el a Családbarát Magyarország Központját
- Szijjártó Péter meghallgatását kérné a Tisza Párt a BYD-nél vállalt szerepe miatt
Agrár
A miniszter sem hagyhatta szó nélkül, hogy tengernyi víz folyik el a semmibe Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 13:11
Ijesztő helyzetre hívta fel a figyelmet Bóna Szabolcs.
Agrár
Egyre nagyobb a baj Horvátországban – egy egész ágazat van végveszélyben
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 11:08
89-re nőtt a járványgócok száma.
Agrár
Megnyitják a pénzcsapot az aszálykárt szenvedett gazdák előtt
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 19:34
Erről döntött a kormány.
Agrár
Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár
Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár
Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár
Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár
Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár
A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár
Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
42,9 millió részvény kerülhet vissza a céghez.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
Új történelmi rekordot állított fel a BUX.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
8,5 százalékkal, 2430 forintra emelkedett a fizikai átlagórabér a második negyedévben
16:55
-
Elképesztő verseny a mesterséges intelligencia piacon
16:09
-
Repülőrajt helyett földbe gyökerezés az építőiparban
15:34
-
A legfőbb ügyész távozik posztjáról, mert úgy érzi, veszélyben az intézmény függetlensége
14:30
-
Az Orbán-rendszer hívei szerint haldokló Németországban rekordot döntött a személyautók száma
13:36
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Bódis Péter: Eger megérdemli a XXI. századi vasúti közlekedést
17:22
-
Hivatalos: megkezdődött a Nagy-Eged-hegyi Dobó István-kilátó felújítása
15:39
-
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
14:16
-
Eger is nyerhet a 3500 milliárdos vasútfejlesztésből – gyorsabb vonatok és korszerűbb szolgáltatás a cél
11:19
-
II. Apródfesztivál: három napon át a gyerekeké lesz az Egri vár
10:20
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
2026. július 22. 14:56
-
A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
2026. július 22. 15:49
-
Ezt a balhét nehezen fogja kimozogni Zelenszkij, az oroszok dörzsölik a tenyerüket
2026. július 22. 05:44
-
Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik
2026. július 22. 10:11
-
Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
2026. július 22. 12:52

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik



