3p

89-re nőtt a járványgócok száma.

Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak – közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap számolt vasárnapi beszámolója szerint.

A fertőzések elsősorban az ország keleti részén, Eszék-Baranya és Verőce-Drávamente megyében jelentek meg. A július 15-i adatok szerint addig 75 gócot tartottak nyilván: 36-ot Eszék-Baranya, 39-et pedig Verőce-Drávamente megyében. Az év eleje óta 183 vaddisznónál is kimutatták a vírust.

A miniszter szerint a járvány terjedésének egyik legnagyobb kockázatát a szabálytalan állatszállítás jelenti. Felidézte: a napokban egy varazdini állatorvos akadályozta meg mintegy 330, Kelet-Horvátországból érkezett sertés kirakodását az ország északi részén. Az állatokon nem voltak meg az előírt azonosító jelzések.

Vlajcic hangsúlyozta, hogy a teljes horvát sertéságazat, közvetve pedig a horvát gazdaság is veszélybe kerülhet, és úgy vélte, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az ilyen szabályszegésekkel saját termelésüket kockáztatják.

Az új fertőzések miatt kiterjesztették a védő- és megfigyelési körzeteket. Eszék-Baranya megyében 29, Verőce-Drávamente megyében húsz település került védőkörzetbe, míg a megfigyelési övezet 88, illetve negyven települést érint. Ezeken a területeken korlátozták a sertések, valamint a sertéshúsból készült termékek szállítását és forgalmazását.

A mezőgazdasági minisztérium felülvizsgálja a gazdaságok járványvédelmi intézkedéseit Verőce-Drávamente, Pozsega-Szlavónia és Bród-Szávamente megyében. Szükség esetén Eszék-Baranya és Vukovár-Szerém megyében is újabb ellenőrzéseket rendelnek el.

A miniszter szerint a horvát állam eddig 50,8 millió eurót (mintegy 18,4 milliárd forintot) fordított a járvány következményeinek enyhítésére és az érintett termelők támogatására. Az idén ebből 4,8 millió euró kártérítést fizettek ki 79 gazdálkodónak, további 3 millió eurót pedig a gazdaságok biobiztonsági feltételeinek javítására fordítottak.

Vlajcic a jövő hétre összehívta az afrikai sertéspestis elleni védekezést irányító országos válságstábot, és egyeztetést kezdeményezett a Horvát Vadászszövetséggel a vaddisznóállomány fokozott gyérítéséről.

A tárca ismét arra kérte a gazdákat, hogy szigorúan tartsák be a járványvédelmi előírásokat, és haladéktalanul jelentsék az elhullott vagy fertőzésgyanús állatokat.

Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, a házi sertéseknél és a vaddisznóknál azonban súlyos megbetegedést okozhat, és jelentős gazdasági kárral járhat.

Horvátországban 2023 júniusában jelent meg először az afrikai sertéspestis. Azóta valamivel több mint 60 ezer sertést kellett elpusztítani a járvány miatt, közülük 2822-t 2026-ban.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG