4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Ezt okozta a hűvös, kedvezőtlen tavaszi időjárás és a visszaeső termelés. Egy év alatt durván megdrágult a hazai borsó, az újburgonya, a zöldhagyma, de a hazai szamóca is 63 százalékkal többe kerül.

A termelőket vigasztaló, de a vásárlókat sokkoló adatokkal szolgált az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legutóbbi zöldségpiaci jelentése. Eszerint május közepén (a 20. héten) például a zöldbabot kilónként már 3400 forintért (!), azaz a tavalyi azonos heti árnál ötödével többért kínálták a Budapesti Nagybani Piacon. A belföldi újburgonya termelői ára is az egy évvel korábbinál 17 százalékkal magasabbra, kilónként 525 forintra emelkedett. Ekkor a hazai zöldhagyma csomóját 20 százalékkal drágábban, háromszáz, míg a hónapos retket 9 százalékkal magasabb áron, 250 forintért értékesítették.

Ilyen előzmények után a fogyasztóknak jó hír, hogy a belföldi termesztésű fejes salátát az egy évvel korábbinál kicsivel kevesebbért, darabonként 238 forintért, míg a jégsalátát 410 forintért kínálták a 20. héten a jelentés szerint. A spanyolországi jégsaláta átlagára eközben csaknem egyharmadával, darabonként 440 forintra csökkent.

Az élelmiszerek inflációjáról havi rendszerességgel beszámol a Privátbankár Árkosár-felmérés.

Míg a jelentés szerint a spanyolországi kaliforniai paprika átlagára egy év alatt 4 százalékkal, kilónként 1350 forintra nőtt, ezzel szemben a hazai termelésűé több mint tizedével, 1500 forint/kilogrammra csökkent. A marokkói magvas, csíkos héjú görögdinnyét is olcsóbban árusították, 5 százalékkal, mint egy éve, kilónként 520 forintért.

A tavaszi csemegék között már megjelent a hazai korai cseresznye is a Budapesti Nagybani Piacon, aminek a leggyakoribb ára 3200-3500 forint/kilogramm között mozgott a 21. héten. Az „eperszezon dandárjában” pedig a belpiaci szamóca kilogrammonként 3350, míg a görögországi származású 1900 forintért szerepelt a kínálatban az AKI jelentése szerint, amely részletesebben elemezte a szamóca uniós és hazai piacát. Erősen hatott ugyanis a kínálatra, hogy az Eurostat szerint az idei év első két hónapjában Spanyolország 4 százalékkal, 36,8 ezer tonnára növelte szamócaszállításait a közösség belső piacára, igaz, ezzel szemben Görögország 2 százalékkal, 11,8 ezer tonnára csökkentette. A Fruchtportal adatai alapján a nagybani piacokon a 18. héten a szamóca nagykereskedelmi ára jellemzően csökkent, a hazánkba érkező import több mint felét adó Spanyolországban például 21 százalékkal, 3,38 euró/kilogrammra az előző év azonos hetéhez képest.

Elszálló árak
Elszálló árak
Fotó: Pixabay

Magyarországon viszont, ahol már tavaly is 30 százalékkal, 3596 tonnára nőtt az import, az áprilisi fagyok szintén károsították a szabadföldi szamócát, csak a fóliasátor alattit nem. Ez is hat majd az idei termésre, pedig hazánk szamócaexportja már tavaly is 16 százalékkal, 121 tonnára csökkent az előző évhez képest. Ilyen kezdet után a hazai szamóca az idén 3900 forint/kilogramm termelői áron lépett a Budapesti Nagybani Piacra a 15. héten, és termelői ára a 15-19. hetek átlagában (3467 forint/kilogramm) 63 százalékkal (!) emelkedett az elmúlt év azonos periódusának átlagárához képest. Még szerencse, hogy az importszamóca is a kínálatban maradt, amelynek „csak” 13 százalékkal volt a tavalyinál magasabb a nagykereskedelmi ára (1671 forint/kilogramm) a 15-19. hetek átlagában az AKI jelentése szerint.

Folytatódik tehát a drágulás a zöldségpiacon, de a tavalyi azonos időszakhoz képest számított mértéke remélhetőleg már valamivel kisebb lesz, mint az előző hetekben, amikor nemcsak a karalábé, a fejeskáposzta, a torma, a cékla ára ment fel 40-50 százalékkal a fővárosi nagybani piacon, hanem az uborka és az import kaliforniai paprika is csaknem 70 százalékkal került többe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
Agrár Aggódik a húsvéti árak miatt? Jó hírt közöltek a tojásról
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 09:50
Húsvétkor a ketreces tartásmódból származó (M-es méretű) tojás átlagosan 90-95 forintba, míg a mélyalmos tojás 100-110 forintba kerülhet majd a boltokban, vagyis a vásárlók a tavalyi árszinten juthatnak az ünnepkörtől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből.
Agrár Ha Európa túl messzire megy a szabályozásban, a versenytársak fogják átvenni a piacot
Natív tartalom | 2026. március 9. 17:52
Az európai mezőgazdaságot és élelmiszeripart egyre inkább globális politikai és gazdasági folyamatok alakítják. Kereskedelmi megállapodások, geopolitikai konfliktusok és eltérő szabályozási rendszerek határozzák meg a versenyfeltételeket. Bárány Lászlóval, a Master Good ügyvezető-tulajdonosával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet a Mercosur-megállapodás az európai baromfiágazatra, milyen kihívást jelent az ukrán verseny, és milyen irányba mozdulhat el az európai agrárpolitika.
Agrár Irán csapást mérhet a világ élelmiszerpiacára
Bózsó Péter | 2026. március 7. 14:21
A Hormuzi-szoros lezárása a globális élelmiszerbiztonságot is fenyegeti. Teherán a hajózási útvonal korlátozásával nemcsak az olaj és a cseppfolyós gáz útját zárja el, hanem a globális műtrágyakivitel mintegy harmadát is megakadályozza.
Agrár Ez is az újabb háború hatása: itt is brutális drágulás jöhet
Privátbankár.hu | 2026. március 6. 09:27
Nagy esély van rá, hogy a gabonafélék jegyzésára is emelkedni fog.
Agrár Megkapják a pénzüket a Bászna Gabona károsultjai
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:33
Másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az ügyben az összes kkv-nak minősülő érintett gazdálkodó pozitív döntést kapott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától.
Agrár Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 12:24
Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban.
Agrár Rendkívüli: egyre súlyosabb az európai helyzet ennél az alapvető élelmiszernél
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 13:19
Árnyomás küldi padlóra ezt az ágazatot. Már tavaly kezdődtek a komoly gondok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG