3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Magyarország továbbra is mentes marad a génmódosított szervezetektől, marad a zéró tolerancia - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Budai Gyula elmondta: a magyar GMO-stratégia lényeges eleme, hogy tiltja a génmódosított növények belföldi termesztésbe vonását. Továbbá ide tartozik a védzáradék bevezetése is, ami azt jelenti, ha az EU bármilyen genetikailag módosított növény termesztését engedélyezi, Magyarországnak lehetősége van attól eltérően dönteni.

0,9 százalék a határ

Ötpárti zéró tolerancia

Magyarországon zéró tolerancia van érvényben. Ritka politikai együttállás volt a kérdésben, mert a mentességre ötpárti konszenzussal bólintottak rá.

Közben a világ már két részre szakadt: Amerikában például régóta termesztenek genetikailag módosított növényeket, miközben Európában még vita van az esetleges hatásokról.

Ugyanakkor GMO-növényből készült élelmiszert mi, magyarok is rendszeresen eszünk, nem egyszer úgy, hogy nem is tudunk róla.

Magyarország GMO-mentességét az ország alaptörvénye is rögzíti. Ez Európában egyedülálló - mondta Budai. A GMO-mentesség fontos például az élelmiszer-biztonság szavatolása miatt, e területen ugyanis a génmódosított szervezetek engedélyezése az unió hatáskörébe tartozik - hívta fel a figyelmet.

Az áruk szabad áramlása elvének biztosítása miatt Magyarország nem döntheti el, milyen élelmiszereket enged be a belföldi kereskedelembe, az EU ugyanakkor minden tagállam számára lehetővé teszi belső szabályozás alkalmazását. Egy kitétel érvényes: a 0,9 százalék feletti GMO-tartalmú élelmiszereket jelölni kell az unióban.

Egyre kevesebb a GMO-élelmiszer

Magyarországon 2008 óta a hatósági ellenőrzéseknek köszönhetően folyamatosan csökken a GMO-tartalmú élelmiszerek aránya. 2012-től évente 400-500 élelmiszer- és takarmánymintának vizsgálják a GMO-tartalmát. Többek között ellenőrzik a virslik, a májkrémek, a szójatej és a csokoládépuding, valamint a vagdalt húsok, továbbá a kukoricakonzervek és chipsek GMO-tartalmát. Az összes megvizsgált minták 23 százaléka tartalmazott GMO-t, de ezek mindegyikének GMO-tartalma 0,1 százalék alatt maradt, ez belefér az uniós értékhatárba - mondta az államtitkár. A vizsgálatokon egyetlen alkalommal sem találtak 0,9 százalékot meghaladó GMO-tartalmat.

A vetőmagokat is figyelik

Az élelmiszerek mellett a szaktárca fontosnak tartja a vetőmagok ellenőrzését is, mivel a GMO-mentes vetőmagok előállítása jelentős piacokat biztosít, Magyarország ugyanis a vetőmag-előállítást tekintve Európában a harmadik, a világon pedig a kilencedik helyet foglalja el. Ezért az ellenőrzések során a hatóságok szigorúan fellépnek a GMO-s vetőmagok ellen. Ez év november közepéig 845 vetőmagmintát vizsgált meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A szakemberek 23 mintában - elsősorban a csemegekukorica és a repce esetében - találtak GMO-szennyezést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG