3p

Megvannak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első eredményei.

Az élelmiszerbiztonság és a fogyasztók védelme 2024 téli ünnepi időszakában is jelentős figyelmet kap: december 9-e óta tart a Nobilis Márton élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkár által elrendelt téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az év végéig tartó kezdeményezés során hagyományosan a karácsonyhoz, a téli ünnepi időszakhoz kapcsolódó célterületeket és termékeket vizsgálnak szakemberek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az ellenőrzés első szakaszát követően már el is végezte az eddigi eredmények összesítését – közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.

Az államtitkár kifejtette, a vármegyei és a járási kormányhivatalok munkatársai a Nébih szakértőivel és irányításával végzik a több mint három hétig tartó, összehangolt országos akciót. A komplex vizsgálat-sorozatban az ünnepi időszaknak megfelelően, kiemelt figyelmet kap az élelmiszer-előállítás és -forgalmazás mellett a vendéglátás. A szakmai ellenőrzés az év ezen szakaszában közkedvelt termékek körére is kiterjed.

Nobilis hangsúlyozta, az ellenőrzés-sorozat december 15-én lezárult első szakaszában országosan 779 ellenőrzésre került sor. Ebből 135 vizsgálat élelmiszer-előállító helyen, 542 az élelmiszer-forgalmazásban és 77 kitelepült vendéglátóhelyen, valamint 25 kitelepült jövedéki engedélyes árusítónál történt. Az ellenőrök leggyakrabban (35 esetben) higiéniai hiányosságokat tapasztaltak, a dolgozók egészségügyi alkalmasságával kapcsolatban 26 esetben tártak fel hiányosságot. Az ellenőrzésekkor 149 különböző élelmiszertételt kellett kivonni a forgalomból, kevesebb mint 1 tonna mennyiségben, aminek a legfőbb oka a jelölési hiba volt, leginkább a külföldi édességeknél. A tapasztalt hiányosságok miatt 1 üzletben kellett a tevékenységet korlátozni, emellett az ellenőrök 3 alkalommal figyelmeztetést, 59 esetben bírság kiszabását alkalmazták szankcióként. Utóbbiak összege idáig 4 millió forint, de több eljárás még folyamatban van.

Az első héten összesen 43, élőhalat árusító hely állatvédelmi célú ellenőrzése zárult le. Az állattartási körülmények, valamint az állategészségügyi dokumentációk vizsgálata során súlyos jogszabálysértést nem tapasztaltak a szakemberek: a tároló medencék nem voltak túlzsúfoltak, és azokban a vízminőség, a levegőztetés is megfelelt az előírt követelményeknek. Sérült halat nem találtak a vizsgálatot végzők, és a halak értékesítés előtti kötelező kábítása is megtörtént – tették hozzá.

Higiéniai problémák
Higiéniai problémák
Fotó: Depositphotos

A karácsonyi vásárokra kitelepült jövedéki engedélyes árusítók, forralt bort forgalmazók körében a 25 kitelepült egységből 4 helyen hiányzott a gyártmánylap és 5 alkalommal nem tudták bemutatni az alapanyag származását igazoló dokumentumot. Hozzátette, hogy a téli szezonális ellenőrzés első szakaszában vadmadáreledeleket is vizsgáltak a Nébih szakemberei. Az eddig ellenőrzött 38 terméknél több esetben kisebb jelölési hibákat, hiányosságokat tártak fel az ellenőrök. A Nébih laboratóriumában biztonsági, valamint a minőségi paraméterek alapján egyaránt vizsgálják a termékeket. A vizsgálatok még zajlanak, a már lezárt mérések során nem találtak problémát – tudatta az AM.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG