3p

Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.

A nagyszabású demonstráción a többi között az uniós agrárforrások tervezett elvonása, valamint az Ukrajnával és a dél-amerikai Mercosur-országokkal való szabadkereskedelmi megállapodás ellen tiltakoztak – írták. Majd hozzátették, hogy a csaknem tízezer tüntető mintegy húsz országból – köztük Magyarországról – érkezett a brüsszeli demonstrációra.

A szervező a Copa-Cogeca uniós termelői szervezet és számos európai agrár-érdekképviselet, köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége volt. A tüntetésről a helyszínen készített videónkat itt láthatják:

„Határozottan tiltakozunk a bizottság júniusban közzétett javaslata ellen, miszerint a 2028-2034-es uniós költségvetési ciklusban több mint 20 százalékkal csökkentenék az agrártámogatásokat, valamint megszüntetnék az önálló uniós közös agrárpolitikát (KAP)” – közölték.

Ezzel szemben indokoltnak tartják a mezőgazdasági költségvetés legalább a 2021-2027-es szintjének megtartását és annak inflációval arányos emelését, valamint a KAP kétpilléres struktúrájának fenntartását is.  

Emellett szerintük nem elfogadható, hogy csökkenjen a gazdáknak járó területalapú jövedelemtámogatás, illetve az a terv sem, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő, öregségi nyugdíjban részesülő gazdák ne kaphassanak többé ilyen támogatást.

Heves tiltakozásba kezdtek a gazdák a legutóbbi európai uniós csúcson
Heves tiltakozásba kezdtek a gazdák a legutóbbi európai uniós csúcson
Fotó: Privátbankár/Wéber Balázs

A Mercosur-megállapodás kapcsán úgy fogalmaznak, hogy azt szeretnék, hogy „Brüsszel ne kössön olyan kereskedelmi megállapodásokat EU-n kívüli országokkal, amelyek veszélyeztetik az európai mezőgazdasági termelőket és élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentenek a fogyasztók számára is.”

„Az Ukrajnából, Brazíliából vagy éppen Marokkóból érkező importtal szemben ugyanis nem várják el az EU-ban kötelező élelmiszerbiztonsági előírásokat, ellenőrzés nélkül engedik be ezeket az európai piacra” – áll a közleményben.

A Mercosur, vagyis az Európai Unió és a dél-amerikai gazdasági és kereskedelmi integrációs szervezet közötti megállapodás elfogadását a nemrég zárult uniós csúcson januárra halasztották. Az egyezményről itt olvashatnak bővebben:

A legnagyobb tagállamok közül Franciaország ellenezte a mostani döntést, és késleltetni akarta azt. Végül a megállapodást eddig támogató olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni is átállt a franciák oldalára. Ez, és az Európai Parlament szavazása, amelyben további biztosítékokat követeltek, elég volt a megállapodás elnapolásához.

A legutóbbi uniós csúcsról kollégánk, Wéber Balázs a helyszínről tudósított, a beszámolóját itt olvashatják:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG