5p

A hazai gazdák továbbra is kiemelkedően fontosnak tartják a beruházásokat, sőt, 22%-uk a tavalyinál nagyobb mértékben tervez fejleszteni – derült ki a Budapest Bank legfrissebb Agrárgazdasági Indexéből.

A beruházások 31% -át banki hitel vagy pénzügyi lízing segítségével finanszírozzák, amely az elmúlt évek legmagasabb értéke. A koronavírus hatásának mérséklésére indított gazdaságvédelmi terv kedvezményes hitelprogramjai pedig különösen nagy segítséget jelentenek a számukra, amit az is jelez, hogy a Budapest Banknál szerződött NHP Hajrá hitelek fele az agráriumban hasznosul.

A Budapest Bank legfrissebb Agrárgazdasági Indexe a vírushelyzetre való tekintettel a rendszeres, indexáló kérdések mellett a COVID-19 hatásait is vizsgálta az agrárszektorban. Az eredmény bíztató, hiszen a részindexek adataiból kiderül, hogy a gazdák viszonylag kevéssé érezték meg a járvány negatív hatásait, sokkal nagyobb mértékben befolyásolta az ágazatot a kedvezőtlen, aszályos időjárás és a termelési költségek növekedése. A termelés hatékonyságát mérő részindex eredménye ez utóbbi következtében lett -23, ami 18 ponttal alacsonyabb a tavalyinál, és ez húzta lefelé a főindexet is, amely 10 ponttal, -4-re csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Nő a beruházások értéke

A hazai gazdák a kedvezőtlen körülmények ellenére is elkötelezettek a beruházások mellett, 65%-uk valósított meg tavaly valamilyen fejlesztést átlagosan 110 millió forint értékben, ami több mint 10 millió forinttal magasabb, mint tavaly ilyenkor. A tendencia várhatóan idén sem szakad meg, hiszen a gazdák 37%-a terveinek megfelelően folytatja a beruházásokat, 22%-uk pedig még többet költene korszerűsítésre és a termelés növelésére.

Segítenek a gazdaságvédelmi hitelprogramok

A Széchenyi Kártya Program beruházási-, és munkahelymegtartó hiteleit minden harmadik agrárvállalkozó ismeri, 20%-uk már igényelte is. A Budapest Bank is óriási érdeklődést tapasztalt, már több mint 3 milliárd forintnyi hitellel segítette a kisebb vállalkozásokat.  Az NHP Hajrá szintén népszerű a hazai gazdák körében, a Budapest Banknál az összes NHP szerződés több mint fele, vagyis a július végi adatok szerint közel 14 milliárd forintnyi kedvezményes hitel a magyar agráriumban hasznosul. A kifejezetten a mezőgazdasági kisvállalkozások igényeire szabott Agrár Széchenyi Kártya Program keretében pedig már több mint 1 milliárd forintnyi kamatmentes kölcsön került a szektorba.

Exportban az erő

A hazai agrárexport tavaly 8,2%-kal emelkedett, az árukivitel pedig elérte a 9,4 milliárd eurós rekordot, ami 3,1 milliárd euró külkereskedelmi többletet eredményezett. A koronavírus okozta szállítási nehézségek csak átmenetinek bizonyultak, a gazdák külpiacokba vetett bizalma nem csökkent, sőt, egy év alatt 5 százalékponttal 28%-ra nőtt a külföldre is értékesítő vállalkozások aránya. Az EXIM Kárenyhítő, exportösztönző hitelkonstrukciói segítségével pedig az éppen újrarendeződő nemzetközi piac adta lehetőségeket tudják az agrártermelő és -feldolgozó vállalkozások kihasználni, amely közvetítésében a Budapest Bank szintén élen jár, többmilliárd forintnyi hitellel járult hozzá az exportképesség növeléséhez.

Egyre elfogadottabb a precíziós gazdálkodás

A hazai agrárvállalkozók tisztában vannak vele, hogy verseny- és exportképességük megtartását és növelését a minél hatékonyabb termeléstechnológiáktól várhatják, a precíziós technológiákra való nyitottságuk is 7%-os növekedéssel 68%-ra nőtt egy év alatt. A gazdák közel 40%-a ezért már korábban belefogott, vagy tervezi a legmodernebb termelési eszközöket és módszereket bevezetni.  

Biztonságban vannak a munkahelyek

A KSH adatai szerint a hazai agráriumban évek óta körülbelül 210 ezer ember dolgozik. Az Agrárgazdasági Index adatai szerint, közülük mindegyik biztonságban van, a gazdák 89%-a nem tervez létszámcsökkentést, sőt, néhányuk munkaerőfelvételen is gondolkodik. Nincs azonban egyszerű feladatuk, hiszen az utóbbi években óriási probléma volt a szakképzett dolgozók hiánya.

Fontosak a kormányzati intézkedések

A megkérdezett gazdálkodók több mint 90%-a szerint a gyors kormányzati intézkedések, például az adminisztrációs terhek csökkentése, vagy a különböző adó-, és közterhek átmeneti elengedése segítségükre volt a stabilitásuk megőrzésében, kétharmaduk pedig a munkahelymegtartást támogató részleges munkabér átvállalás jelentőségét is kiemelte.

„A koronavírus okozta vészhelyzet megmutatta, hogy mennyire fontos, hogy a hazai termelők maradéktalanul el tudják látni a lakosságot élelmiszerrel. A Budapest Bank hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít az agrárvállalkozásokra, és azon dolgozunk, hogy ne csak az itthoni, hanem a nemzetközi versenyben is minél jobban megállják a helyüket” – jelentette ki Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
Agrár Nagyot kaszált az ABB az első három hónapban
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:36
Minden fontos mutató emelkedett.
Agrár Túlélésért küzd a magyar rizs
Szirmai S. Péter | 2026. április 16. 18:44
A vámmentes import okozta piaci zavarok miatt válságba került az uniós és a szebb napokat látott, különleges minőséget produkáló hazai rizstermelés is, hiába sürgetnek egyenlő versenyfeltételeket a termelők. 
Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG