2p

Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?

Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.

Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Lisztáremelésre számítanak a Magyar Gabonafeldolgozók.

A tavalyi aratást követő 15 százalékos lisztáremelés után a következő egy-két hónapban az átadási ár további mintegy 10 százalékos növekedésével lehet számolni - mondta Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára.

A Magyar Nemzet cikke szerint a drágulás oka a gabona áremelkedésén túl szerinte az, hogy januártól a minimálbér és a garantált bérminimum átlagosan 10 százalékkal nőtt, és 30 százalékkal drágult az áram a versenypiacon. Így a tavaly januári 43 ezer forint helyett ebben az évben már minimum 48 ezer forint a búza tonnánkénti ára, de van olyan termelő is, aki 52 ezer forintot is elkér érte.

A szakember úgy vélte, hogy nem mindenki egyből tíz százalékot tesz rá az árra, lesznek és vannak olyanok, akik az első 4-5 százalékos emelést február elején, a következő hasonlót március körül érvényesítik. Ennek következtében a malmok is kénytelenek lesznek többet kérni a lisztért, mivel a malomipar nem tartozik a legjövedelmezőbb ágazatok közé, nagyjából kétszázalékos a nyeresége.

Pótsa Zsófia szerint a pékipar nem emel majd jelentősebb mértékben, és ha tíz százalékot emelkedik a liszt ára, az nagyjából 10 forinttal dobja meg a kenyér kilónkénti árát. Elmondta, az éves átlagos fogyasztás 70 kiló kenyér, s ebből kiszámítható, hogy az emelés 700 forint pluszt jelent egy embernek, ami két budapesti buszjegy ára, tehát nem jelentős. A szervezet azonban tovább lobbizik az áfacsökkentésért is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 12:24
Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban.
Agrár Rendkívüli: egyre súlyosabb az európai helyzet ennél az alapvető élelmiszernél
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 13:19
Árnyomás küldi padlóra ezt az ágazatot. Már tavaly kezdődtek a komoly gondok.
Agrár Nem tetszik a közös agrárpolitika módosítása a V4+ agrárkamaráinak
Privátbankár.hu | 2026. február 13. 17:21
Tiltakozik a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák, valamint a lett és litván agrárkamara.
Agrár Örülhetnek Európában? Kína fontos vámot enged el
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 15:26
A korábbi szinthez képest jelentős csökkentés.
Agrár 15 évet is kaphat a Bászna Gabona vezérigazgatója, letartóztatták
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 19:21
A mátészalkai Bászna Gabona ügye tovább folytatódik: a vezérigazgatót letartóztatták, számos tanú kihallgatása várható. A cégvezető fellebezett.
Agrár Nagy bajban vannak a tejtermelők, kisegíti őket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 12:07
A feldolgozókat érintő, decemberi intézkedéscsomag mellett az alacsony felvásárlási ár miatt nehéz helyzetbe került termelőket is rendkívüli eszközökkel segítik, így újabb 2,43 milliárd keretösszegű nemzeti támogatásról is döntött a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca MTI-nek küldött keddi közleményében.
Agrár Kamatmentes hitelt kapnak a hazai sertéstenyésztők
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 15:01
Elindult az Agrár Széchenyi Kártya új alkonstrukciója, kamat- és költségmentes hitel segíti a hazai sertéstenyésztőket.
Agrár Bírósághoz fordul a kormány az EU-Mercosur megállapodás kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 13:38
Több ezres gazdatüntetést szerveztek ma Strasbourgban az EU-Mercosur megállapodás ellen. A Fidesz és a Tisza is kifejezték egyet nem értésüket.
Agrár Romániai összefogásban Babis és a magyar tőke
Szakonyi Péter | 2026. január 19. 19:12
Közös céggel kíván áttörést elérni a régió gabonakereskedelmében Andrej Babis cseh miniszterelnök cége – immár magyar partnereivel. A közelmúltban létrejött megállapodás szerint az East Grain SA-n keresztül a cseh Agrofert csoport is részt vett a magyar UBM csoport romániai takarmányipari befektetésének kivásárlásában. Az East Grain az idei évben egymillió tonna gabona kereskedelmét tervezi.
Agrár Életjelek? Óriási gödröt ásott, most kecmereghet ki belőle a traktorpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 19. 08:39
Enyhén növekedett a forgalomba helyezett új erőgépek száma tavaly Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG